Milliomos lett Malala, a Nobel-békedíjas pakisztáni diáklány

London |

<p>Családjával kevesebb mint négy év alatt milliomossá vált az életéről szóló könyv piacra kerülésével Malala Juszafzai, a Nobel-békedíjas pakisztáni diáklány, emberi jogi aktivista.&nbsp;</p>

A ma 18 éves Malala a világ valaha élt legfiatalabb Nobel-békedíjasa. 2012-ben tálib harcosok megtámadták az iskolabuszt, amelyen utazott, és fejbe lőtték, mert kiállt azért, hogy a lányok is tanulhassanak Pakisztánban. Malalát Nagy-Britanniába vitték kezelésre, ahol szerencsésen felépült. Azóta is ott él családjával, mert hazájában veszélyben lenne az élete: a pakisztáni tálibok azzal fenyegették meg, hogy végeznek vele és családjával. Gyógyulása után azonban továbbra is rendületlenül, és már globálisan folytatta a munkát, 2013-ban felszólalt az ENSZ-ben is.

Az amerikai Institute for Policy Studies szerint Malala egy általa tartott beszédért 152 ezer dollárt kér, míg például Desmond Tutu meghívása 85 ezer dollárba kerül.

Én vagyok Malala című, 2013-ban megjelent memoárja csak Nagy-Britanniában 287 ezer példányban kelt el mintegy 2,2 millió font értékben. Világszerte 1,8 millió példányt értékesítettek a Nielsen Book Research piackutató cég adatai szerint. 

Malala élettörténete jogainak védelmére családja is létrehozott 2013-ban egy vállalkozást, a Salarzai Ltd-t. Nyilvános információk szerint a Malala és szülei által birtokolt londoni székhelyű cég 1,87 millió font értékű hálózattal rendelkezett 2015 augusztusában.

Az aktivista életre hívta a Malala Alapítványt, amely a fejlődő országokban élő lányok oktatását támogatja. Családjának a Thomson Reuters Foundationhöz eljuttatott közleménye szerint a könyv megjelenése óta több mint egymillió dollárt adományoztak főként oktatással foglalkozó jótékonysági szervezeteknek.

Malala az év elején arra szólította fel a világ vezetőit egy londoni konferencián, hogy biztosítsanak 1,4 milliárd dollárt a szíriai menekült gyermekek oktatására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?