Megsérült a Curiosity szélérzékelője

Cape Canaveral |

<p>Megsérült a Curiosity (Kíváncsiság) marsjáró két szélérzékelő szenzorának egyike, ám a szakértők reményei szerint ez nem fogja akadályozni a vörös bolygó kutatási programjának méréseit.</p>

Az egytonnás jármű első kísérleti útját szerdára tervezi az amerikai űrkutatási hivatal.

A NASA keddi közlése szerint a marsjárót 10 tudományos eszközzel szerelték fel, amellyel vizsgálni tudja, hogy létezhettek-e a Marson mikrobiális életformák kifejlődését lehetővé tévő feltételek. Feltérképezi a vörös bolygó geológiáját, és méri légkörét is.

Ezek egyike egy környezetfigyelő állomás, amelyet spanyol tudósok készítettek. A szakemberek egyelőre nem tudják, hogy mikor sérült meg a szélérzékelő szenzorok egyike, azt gyanítják, hogy a marsjáró leszállásakor kis kövek csapódhattak fel a talajról a jármű burkolatára, megsértve a szélérzékelő érzékeny huzalait.

A Curiosity több mint két hete a Mars egyenlítője környékén lévő, 155 kilométer átmérőjű Gale-kráter közepén magasodó, rétegzett szerkezetű Sharp hegy környékén landolt.

A NASA mérnökei úgy vélik, hogy a hegység kialakulásának meghatározása kissé bonyolultabb lesz a szélérzékelő megsérülésével, amelynek az a feladata, hogy mérje a bolygó gyakran kiszámíthatatlan szeleinek sebességét és irányát. A tudósok feltételezik, hogy ezek a szelek hajdanán a kráterben cirkuláltak, és oda szállították a Sharp hegységet alkotó üledéket. A szeleknek valószínűleg szerepük lehetett a hegyet övező homokdűnék formálódásában és mozgásában is.

"Megpróbáljuk megtudni, hogy mennyi szedimentum jut be a kráterbe napjainkban, illetve mennyi jut ki onnan, és számítógépes szimuláció segítségével mindezt kivetíteni a múltba, hogy megállapítsuk, miként jött létre a hegy, milyen folyamatok alakították ki, formálták és erodálták az idők folyamán" - magyarázta a NASA keddi sajtóértekezletén Ashwin Vasavada, a marsjáró projekt egyik vezető tudósa.

A Curiosity a tervek szerint szerdán fogja megtenni az első métereket a vörös bolygó felületén. Először megkapja az instrukciókat egy 30 perces útra, amely alapján később 3 métert halad előre, majd megfordul, és visszatér a leszállási helyére.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?