Mégsem tollai voltak a T. rexnek?

London |

<p>Tollak helyett mégis inkább a modern hüllőkéhez hasonló pikkelyek boríthatták a Tyrannosaurus rex (T. rex) bőrét - állapították meg ausztrál kutatók, egy megkövesedett maradványra alapozva eredményeiket.</p>

A Tyrannosaurus, vagyis zsarnokgyík nem néhány képviselőjének fosszíliáin végzett korábbi vizsgálatokkor a kutatók primitív tollazatot azonosítottak, amiből arra következtettek, hogy talán maga a T. rex is tollas volt - írta a BBC News.

Ausztrál szakemberek most olyan bőrlenyomatokat elemeztek, amelyeket egy montanai T.rex, a Wyrex kövületeinél találtak. Megvizsgálták továbbá a zsarnokgyík azon rokonait is - az Albertosaurust és a Gorgosaurust -, amelyek Ázsiában és Észak-Amerika egyéb területein éltek a késő krétakorban.

Az ausztráliai University of New England kutatója, Phil Bell vezette csapat szerint a Wyrex nyakáról, medencéjéről és farkáról származó lenyomatok pikkelyes, a hüllőkéhez hasonló bőrről árulkodnak.

A Biology Letters című folyóiratban közölt tanulmányukban a szakemberek kifejtették, hogy a T. rex és rokonai idővel elveszthették a tollazatukat, mivel már nem volt rá szükségük a hőszigeteléshez.

A mostani eredményekkel azonban nem sikerült mindenkit meggyőzniük.

"Óriási szerencse kell ahhoz, hogy a tollazat megmaradjon a fosszíliában. Tehát az, hogy nem látjuk, még nem jelenti, hogy soha nem is volt ott. Szerintem még nem kellene elvetni a hatalmas, pelyhes T. rex gondolatát" - jegyezte meg Steve Brusatte, az Edinburgh-i Egyetem munkatársa.

A zsarnokgyík és közeli rokonai a dinoszauruszok korának alkonyán értek fel a tápláléklánc csúcsára, miután a nagytestű, húsevő őshüllők más csoportjai eltűntek a Föld színéről nagyjából 80-90 millió évvel ezelőtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?