Már a szánhúzó kutyákat is doppingolják

Anchorage |

<div>A megmérettetés 1973-as kezdete óta először találtak tiltott drogokat az Alaszkát átszelő Iditarod kutyaszánversenyen néhány kutya szervezetében.</div>

Az egyik versenyző néhány kutyájában egy opiát alapú fájdalomcsillapító nyomait mutatták ki. A mintavételt hat órával a mintegy 1600 kilométeres táv megtétele után végezték. A szert 15 órával, vagy közvetlenül a mintavétel előtt kaphatták a kutyák – közölték a szervezők, akik nem hozták nyilvánosságra a hajtó kilétét. Chas St. George, az Iditarod szóvivője elmondta, hogy ügyvéd tanácsára nem nevezik meg a nyilvánosság előtt a hajtót. Azért sem, mert a versenyszervezők nem tudják bizonyítani, hogy a hajtó szándékosan használta a drogot. Hozzátette, a hajtó ellen nem szabnak ki semmilyen büntetést, és a jövő évi versenyen is indulhat.A március elején megrendezett versenyen 71 hajtó indult mintegy kétezer szánhúzó kutyával. A szervezők a célba érkezés uán az első 20 helyen végzett csapatot tesztelték.  Az Iditarod az egyik legkeményebb kutyaszánverseny mind a hajtók, mind az állatok számára. Az 1973-ban először megrendezett megmérettetésen a győztes több mint 20 nap alatt tette meg a távot az alaszkai vadonban, márciusban nyolc nap alatt. A kutyákat 1994 óta tesztelik tiltott szerekre, valamennyi résztvevő kutyáját vizsgálják szúrópróbaszerűen a verseny kezdete előtt és a táv megtétele alatt, és az első húsz helyen végzettet a megmérettetés utánAz Iditarodot egy 1925-ös mentőakció emlékére rendezik meg: annak idején váltott kutyaszánokkal juttattak el diftéria elleni oltóanyagot Noméba, hogy megmentsék az őslakosok gyermekeit.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?