LEVELEZŐ

Kedves Gyerekek!

Izgalmatos szép napokat kívánok Nektek, hisz a jövő héten kihirdetem az Ahol élek verseny eredményét. Előre elárulom, nagyon szoros a verseny, rengeteg szavazat érkezett, annak meg külön örülök, hogy egész osztályok, iskolák kapcsolódtak be az eredmény kialakításába. Tetszik, ahogy összefogtok egymásért, bevallom, minden ilyen kezdeményezésem titkolt célja főleg ez: hogy egymásra figyeljetek, hogy egymásért valami nemeset, valami jót tegyetek. Úgyhogy én azt sem bánom, ha megint megvádolnak, hogy túl sokat rajongok, én elmondom: most megint olyan boldog vagyok, amilyenek, remélem, Ti is lesztek egy hét múlva.

Mint látjátok, alább a szeptemberi levelek javát mutatom meg nektek, minden tisztességes véleményt könyvvel honorálok. Örülök, hogy ilyen élénken emlékeztek még mindig Vasárnap-béli víg napjaimra. Bizony, ha lenne komoly érdeklődés, akár új barátainknak is bemutathatnánk A magyarok történetét. Rajtatok múlik minden, nem hiába hangsúlyozom annyit, hogy írjatok, hiszen csak úgy tudom megállapítani, mit szeretnétek ebben a rovatban látni. Akit pedig kinevetnek a társai, mert látták a Kópéban szerepelni, annak csak annyit mondhatok: nem érnek az ilyen barátok egy fabatkát sem. A mihaszna ember, aki semmit nem tesz, az szokott gúnyosan véleményt mondani a serény s az áldozatkész munkájáról. Mivel ő semmihez nem ért, de úgy érzi, neki is tennie kell valamit, hát gúnyolódik. Neki ez jutott. Szegény, szoktam én ilyenkor gondolni. Próbáljátok meg Ti is! De semmiképpen ne hagyjátok álmaitok, vágyaitok, tetteitek ilyenektől elfojtatni. Hiszen akkor rosszindulatuk célt ér, s folytathatják tovább, máson! Én mondom Nektek, Kópé, nem akármilyen teljesítmény egy országos napilapban szerepelni, ez rangot jelent, s aki kineveti, az szegény. Aki meg barátot, levelezőtársat keres, az írjon nekem. Nyitunk egy rovatot, már mondtam. Hol vagy, Jakab? lesz a címe, s egymásra találhatnak benne azok, akik keresnek.

Az ajándék könyvekben Ferkó Nikolett bájos könyvjelzőjét találjátok, az övébe pedig régi jó barátom, Hegyi Melinda szövött karkötőjét tettem cserében.Mikor nem is hiszitek, akkor is Veletek van:

Kedves Kópé!

Ez az én iskolám. Szeptembertől a komáromi Munka Utcai Alapiskola 1. D osztályába járok. Már elég jól megy a betűformák írása Szigeti Ági tanító néninek köszönhetően, akit nagyon szeretek. Neked pedig szeretném megköszönni a könyvet, melyet a múltkor küldtél, nagyon tetszik, mert olyan dolgok vannak benne, amit éppen most tanulunk. Jó, mert lehet benne írni is meg számolni is. Még egyszer köszönöm ezt neked, és fogadd sok szeretettel a rajzomat az iskolatáskámról.

Filkó András, 6 éves, Komárom

Nagyon örültem, amikor könyvet nyertem tőled, és amikor megjelent a rajzom az újságban. Az, hogy elkezdtem írni neked, azért volt, mert az egyik utcabeli barátnőm, Balogh Éva nyert ebben a rovatban, amikor még a Vasárnapban volt. A mamáméknak a Vasárnap is jár, nekünk csak az Új Szó, ezért nagyon megörültem, mikor az Új Szóban kezdődött ez a rovat. Itt is lehetne A magyarok története.

Üdvözlettel: Parádi Mária, Tany

Eddig mindig szomorkodtam, mert nem kerültem be az újságba, és nagyon irigyeltem Anitát, Évát meg Dórát, mert ők gyakran szerepeltek a rovatodban. De egyszer a testvérem azzal jött haza az iskolából, hogy a barátja bevitte a Kópé oldalt és kiragasztotta a falra, mert benne volt egy régebbi rajzom, és nagyon nevettek rajtam. Ezért aztán most már csak levelet írok neked, esetleg rejtvényeket küldök, de rajzot nem, mert valóban nem tudok én szépen rajzolni.

Azt mondtad, hogy azért mész el a Vasárnapból, mert lesz ott egy új gyermekrovat, de nincsen. Nagyon hiányzol onnan!

Szitás Beáta, 11 éves, Alsólánc

Nagyon megijedtem, mikor a múltkori újságban nem találtam meg a rovatod, de aztán észrevettem a kis Kópét a sarokban. Remélem, nem fordul elő gyakran, hogy a reklám épp a mi olvasnivalónkat szorítja ki az Új Szóból, s hogy még sokáig olvashatjuk rovatodat. A húgom már elsős, de még én olvastam neki a könyvből, amit küldtél, és nagyon tetszett neki. Nagyon szépen köszöni. További jó munkát kíván: Kiripolszký Michaela, 10 éves, Dunaszerdahely

Nagyon régen volt már ilyen megbízható barátom, mint te. Megtanultam melletted, hogy a legkisebb jónak is örülni kell, s hogy az a megbízható barát, aki a bajban is mellettem áll. Azt is megértettem, hogy te nem mehetsz el mindenkihez személyesen, nem is levelezhetsz mindenkivel, mert akkor nemhogy iskolába nem járhatnál, ezt a rovatot sem tudnád megcsinálni, csak leveleket írnál álló nap. De hogyan találjak én hozzád hasonló barátot magamnak? Kérlek, segíts nekem olyat keresni!

Ne haragudj, amiért a múlt héten nem írtam, de nagyon elfoglalt voltam, mert sok volt a tanulnivaló. Kárpótlásul küldök most neked egy katicás rajzot, mely remélem, tetszik, mert sokat dolgoztam vele, de ha valaki olyannak csinálom, akiről tudom, hogy örül neki, az nekem is öröm. Egyébként nagyon szépek a rajzok és a fogalmazások a rovatodban, főleg a Szabó Ildikóéi, de a többiek sem maradnak ám le!

Maradok hű barátod: Ferkó Nikolett, 11 éves, Csicser

Régen írtam már neked ilyen levelet. Most valami azt súgta, hogy vegyek elő papírt, tollat, és írjak valamit. Igazából mindig van mondanivalóm, lépten-nyomon motoszkál valami a fejemben, ezeket a gondolatokat általában az írásaimba szoktam belefoglalni. Próbálok olyan témát kitalálni, mely az alkatomnak megfelel, szeretek olyasmiről írni, amiben van némi tanulság, ugyanakkor elgondolkodtató és érdekes is.

A nyáron voltam Jókán egy egyhetes evangelizációs táborban. Valójában ott figyeltem fel arra, mennyire fontos az ember gondolata, beszéde, írása. A naponta tartott beszélgetéseken megtapasztalhattam, hogy az embernek mekkora szókincsre van szüksége ahhoz, hogy el tudja mondani másoknak az érzéseit úgy, ahogy gondolja. Mert nem mindig elegendő, ha gondolatainkat csak nagyjából körbeírjuk.

Magát a rovatot pedig nem győzöm elégszer dicsérni. Bizony, kevés az olyan újság, ahol a gyerekekre is gondolnak, és egy külön rovatot adnak nekik. Ezért kell a meglevőket oly nagyon megbecsülni. Hisz az emberek a növényeket, az állatokat is védik, óvnak mindent, amiből kevés van. Ez pedig maga az ember, a gyerekek, az ő boldogságuk! Köszönetet mondok hát még egyszer a főszerkesztő bácsinak és a szerkesztő néninek, hogy gondoltak ránk.

Kéthetente szoktam hétvégenként írogatni, rajzolgatni. Nagy kedvet ad nekem az, hogy van egy hű barát, aki megkapja ezeket a leveleket, elolvassa és örül neki. Jó az a tudat is, hogy tartozom valahová, egy jó közösségbe. Sokat és nagy szeretettel gondolok egy szőke, piros sapkás fiúra, bizony, rád, Kópé, de nemcsak rád, hanem a barátaidra is, akiket annak ellenére, hogy alig ismerek, tiszta szívből szeretek.

Szabó Ildikó, 14 éves, Dióspatony