Kreatív, közösségi, kritikus

Amikor azt kérdeztem Haraszti Máriától, jellemezze magát három szóval, pár másodpercnyi gondolkodás után a címben látható szavakat mondta: kreatív, közösségi, kritikus. Érdekes módon éppen a harmadik szó jutott az eszébe utolsóként, pedig az utóbbi években leginkább kritikus hangvételű hozzászólásairól, blogbejegyzéseiből ismerik őt a legtöbben.

Mielőtt rátérnénk arra, hogy mit is jelentenek számodra ezek a szavak, a gyermekkorodról szeretnélek kérdezni. Olyan környezetben nőttél fel, amelyben készen kaptad a tudást, a könyvek, a művészet szeretetét, és nagyon hamar megismerkedtél az alkotás örömével is. Mit adott számodra mindez?

Szüleim első generációs értelmiségiekként próbáltak beilleszkedni egy gyerekfejjel átélt háború után az újjáalakuló világba. A társadalmi események megvitatása napirenden volt. Nekik kellett az új vezető elitté válniuk, de olyan megszorítások között, amelyben több volt a tabu, mint a szabadság. Az, hogy a telefonunkat évtizedekig lehallgatták, hogy rengeteg konspiráció árán lehetett csak haladni és változtatni, a maiak számára már a régi idők meséje. Nekünk az volt a valóságunk, a közösség szerveződésének elősegítése, az anyanyelv és művelődés, a minőségi kultúra terjesztésének szándéka.

Matematika–fizika szakirányú gimnáziumi osztályba jártál, és a pályaválasztáskor a műszaki pálya is szóba került. Születésnapi ünnepségeden öcséd, Haraszti Gyula a 60-as számmal játszott el pont ez okból: „A tízes számrendszerbeli 60-as erősen összetett szám: több osztója van, mint bármely nála kisebb számnak. Szuperbővelkedő szám. Kiváló erősen összetett szám, egyben kolosszálisan bővelkedő szám. Féltökéletes szám, egy tökéletes szám többszöröse. Huszonegyszögszám. Hétszögalapú piramisszám.” Számomra ebbe belegondolható sok minden, ami jellemez téged mint embert és alkotót. A „számos” múlt után hogyan lettél végül bölcsész?

A természettudományi osztályba a legjobbak kerültek, jó csapat volt. Természettudományi versenyek, táborok kísérték. Csillagász szerettem volna lenni, vonzott és máig lenyűgöz a világűr rejtélyekkel teli kiterjedése. Imádtam a fizikát, a matematikát is, szerettem volna Magyarországon továbbtanulni, de ahhoz Selmecbányán kellett volna érettségiznem, és nem igazán akartam otthagyni az osztályt és a családomat és persze a barátaimat meg a zenekart sem. Úgyhogy végül a szociológiát választottam egy szociológus ismerősöm példája nyomán, ahhoz is elengedhetetlen a matematika, de addigra volt már két magyar szociológushallgató az egyetemen, nem engedtek több helyet elfoglalni. Így aztán a bölcsészkaron, magyar–orosz szakon kötöttem ki. Mind a nyolcan, akik akkor ott voltunk, azt reméltük, menet közben majd átléphetünk valami más szakra, de végül mind végigcsináltuk. A logikára ott is szükség volt: Jakab Pista bácsi mondogatta, hogy logika nélkül nincs nyelvész. És a nyelvtörténet is izgalmas tárgy.

De azért azt nem mondhatod, hogy minden előzmény nélkül, önhibádon kívül kezdtél el foglalkozni az irodalommal, hiszen egyrészt gyerekkorodtól kezdve ebben a közegben mozogtál, másrészt az irodalmi színpad, a szavalóversenyek, a gyerekkori versírás mind hozzátartozott az életedhez. És ez jelentette a kreativitás mellett a közösségi éned kibontakozását is.

A csapatépítést, szervezést, teli terem előtti beszédet az iskolai pionírvezetőnk, Lauko Juci néni tanította meg. A vers- és prózamondást anyám, aki meg kiváló tanárai és a befogadó magyar pozsonyi polgárcsaládok révén kapott komoly irodalmi alapokat. Juci néni hatására évekig voltam ifivezető. De az aranykoszorús iskolai énekkarnak is tagja voltam, ráadásul magas szoprán poszton. Gimnazista színjátszó csoportunk, ahol főszerepet kaptam, eredményesen szerepelt a Jókai Napokon, de a popzenekarunk is a középiskolai zenekarok elitjébe tartozott. Később magam is létrehoztam több versszínpadot, versösszeállításokat csináltam, országjáráson vettem részt az Ifjú Szivek reneszánsz csoportjával, gyerekműsorral jártam a falukat, túraszínpadot működtettünk, az egyetemen Zsebszínpadot alakítottunk, egyetemi klubokba jártunk fellépni Brünnbe, Prágába, Budapestre. Szervezője voltam a József Attila Ifjúsági Klubnak, aztán többszörös országos első gyerekszínpadot vezettem szülőfalumban. Táncoltam, népdalénekléssel is elég komolyan foglalkoztam, ma is teli a polcom kottákkal, néprajzi kiadványokkal, gyermekirodalmi művekkel, szellemtörténeti munkákkal. Mert minden érdekelt, hajtott a kíváncsiság, a dolgok működésének a megértése. Az egyetem elvégzése után dolgoztam a Madách Könyvkiadóban, az Irodalmi Szemlében, majd a rádió magyar adásában. Itt ért el bennünket a rendszerváltás, öten hoztuk létre azt a sztrájkbizottságot, amelyik biztosította, hogy a magyar adás is a sztrájkolók mellé állt, és a rendszerváltás fontos eleme lett. Elsők között hívtam stúdióbeszélgetésre az indexen lévő írókat, máig jelentős közéleti és szakembereket. Végül egymagam maradtam a sztrájkbizottság, de ez hosszú történet, nem is lett jó vége, az első adandó alkalommal, mondvacsinált ürüggyel elvették a kedvem attól, hogy továbbra is szembeszálljak a kisszerű, alibista közösségi magatartással. Így 1992-től magánvállalkozó, könyvkiadó lettem, ehhez később a produceri tevékenység járult.

Több száz könyv került ki a kezed alól, közben új tevékenységeket is elindítottál.

Öcsémmel, Gyulával, aki a hazai magyar digitális újságkiadás úttörője, elindítója, a Magyar Interaktív Televíziót, az első magyar nyelvű internetes tévét üzemeltetjük. Több egész estés portréfilm és rövidfilm is kikerült már mindkettőnk műhelyéből. Közben szervezem az ANIMA Társaság munkáját, kiadványait, próbáltunk befogadó színházat létrehozni Pozsonyban, tanfolyamokat szervezni, könyves programokat utaztattunk. Nemrég felújítottuk a Könyvszakmai Szövetséget, ennek tevékenységét is koordinálni kell. Közben az utánpótlással, a fiatalokkal is foglalkozni kell, vagy inkább kellene, de az a vonat talán már el is ment. Időnként ugyan foglalkozom még vers- és prózamondók felkészítésével, szerkesztőtanoncokkal, de a tévés dokumentációs munka roppant időigényes, lefoglal. Viszont elindítottunk több életképes projektet, a Magyar Iskola vagy a Nyugdíjban.sk weboldalt és számos mást, amit felsorolni is hosszú. Ezek csak úgy jönnek sorban, rengeteg más vállalás mellett.

A kritikus a harmadik szó, amellyel jellemezted magad, és amely az utóbbi időben a leggyakrabban eszébe jut az internet és a közösségi média használóinak a neveddel kapcsolatban. Nem rejted ugyanis véka alá a véleményedet, sőt mindig hangosan kimondod, amit gondolsz az aktuális politikai és társadalmi eseményekről, folyamatokról. Mint ahogy az internet korában ez szokás, kapsz is érte hideget-meleget. Honnan meríted az erőt a kritika és a számodra kedvezőtlen légkör elviseléséhez, és mit gondolsz a szlovákiai magyarság mai helyzetéről?

A közösségi média esélyegyenlőséget teremt. Hogy ki mire használja, az a tehetségétől függ. Én szervezésre és a civil aktivizmusra használom leginkább, no meg jó dolgok népszerűsítésére. A „hálóhuligánok” nem zavarnak, simán letilthatók, nekik úgyis mindegy, hol ártanak. A sunyítókkal soha életemben nem tudtam mit kezdeni, igazából nem szeretem őket. Tapasztalatom szerint nem mindegy, hogy jelen van-e az ember egy-egy térben, és szól-e a negatív jelenségek ellen. Mert elég sokan vannak, akik nem alapból alattomosak vagy éppen valamire uszulók, hanem éppen hogy a trendeket, az erős embereket képesek csak követni, mert szükségét érzik, hogy valahová tartozzanak, valamivel azonosuljanak. Meghatározó a közeg, amelyben élnek, az emberi kicsinyesség, ostobaság, simulékonyság, behódolás, értelmetlen tekintélytisztelet (amelyik nem a tudásnak, hanem mondjuk a hatalomnak vagy a vagyonnak szól) meg különféle rájuk erőszakolt trendek, amelyekről azt hiszik, követendők, mert például a valaha igazodást nyújtó médiumok közvetítik számukra. Hogy milyen a hazai magyar közeg? Rendkívül heterogén. Rossz beidegződésektől terhes. Lázongó. Kicsinyes, irigy, rosszindulatú, behódoló, alárendelődő… Másrészt meg tele van alkotó energiával. Irtózatosan nagy potenciált rejt. De ez egy hosszabb elemzés tárgya.

Mindenesetre kíváncsian figyelem a társadalmi átrendeződéseket, őszinte törekvéseket és akarnok próbálkozásokat egyaránt.

És örülök, hogy létezik a háttérben egy egészséges gondolkodó réteg, amelyik lassan elér abba a tudatos állapotba, hogy bármelyik pillanatban képes legyen reagálni, ha rossz irányba haladnak a dolgok.

Mi az, ami mostanában foglalkoztat, és mik a terveid a következő hatvan évre?

Könyvek, filmek, társasági élet, utazás, kertészkedés. Nem passzív, hanem aktív formában: van néhány, gyerekeknek és felnőtteknek szánt kötettervem, végre szeretnék értelmes emberekkel értelmes témákról beszélgetni a kamera előtt, meg kéne írnom a 89-es eseményeket, ahogy azt rádiósként átéltem, azt a sokféle magatartásmodellt és taktikázást, amellyel önmagunkat lehetetlenítettük el, egymást gáncsoltuk és hajszoltuk abba az állapotba, amelyben most van ez a roppant összetett közösség.