Kiengedték Kajíneket, a cseh bérgyilkost

<div>&nbsp;Kiengedték tegnap a rýnovicei börtönből a kétszeres cseh gyilkost, Jiří Kajíneket.&nbsp;</div>

A férfit életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, de Miloš Zeman cseh elnök kegyelmet adott neki. Az 56 éves Kajínek 23 évet töltött a börtönben, és most a perújrafelvételben bízik. Kajíneket feltételesen helyezték szabadlábra, a pilzeni kerületi bíróság 7 évig figyeli majd őt. Ha csak egyetlen botlást elkövetett, automatikusan be kell vonulnia a börtönbe és letölteni az életfogytiglani szabadságvesztést. Kajíneket tegnap kisebb tömeg várta a börtön kapujában, többen megéljenezték. Azt mondta, először titokban akart kijönni, egy oldalsó kijáraton, hogy kerülje a felhajtást, de így köszönetet mondhat azoknak, akik támogatták. „23 évet ültem, és a világ mostanában már 5 év alatt is óriásit változik. Először veszek egy nagy levegőt, aztán körülnézek, mi a helyzet idekint” – ezek voltak Kajínek első szavai a börtönkapuban az újságírókhoz. Azt mondta, az életét nem félti, de nem árulja el, hol fog élni. Nagyon hálás Zeman elnöknek, és a tervei között szerepel, hogy még egy könyvet ír magáról. Kajínek 1993-ban végzett egy cseh nagyvállalkozóval és annak testőrével, 1998-ban ítélték el. Kétségtelenül ő a legismertebb cseh bérgyilkos, ezt főleg annak köszönheti, hogy 2000-ben sikerült megszöknie a szigorúan őrzött mírovi börtönből. Tíz évvel később film készült róla, sokan afféle „népi hősként”, „modernkori betyárként” tekintenek rá Csehországban. (čt24, ú)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?