Keselyűk a német Kirch-birodalom felett?

A „frank oroszlán”, a 75 éves Leo Kirch médiabirodalmának hangos gerincroppanása mindenkit a porondra szólított: a nagypolitikát, a konkurens német vállalatokat, a nemzetközi médiacápákat, a hitelező bankokat, a sportvilágot, amelyben a Forma–1, a 2006-os németországi futball-világbajnokság közvetítési jogai révén Kirch jelen van. Kirchnek a hétfői Wall Street Journal Europe szerint kétszer annyi adóssága van, mint amennyit korábban feltételeztek, 13 millió euróval tartozik, miközben vagyona körülbelül 4 milliárd euró.

Az idős médiamogul a nyugat-európai jobboldal gazdasági hátországának egyik kulcsszereplője, Franz-Josef Strauss bajor politikus egykori bizalmasa, az olasz médiacézár-miniszterelnök Silvio Berlusconi barátja és gyanús ügyleteinek aktív segítője. Leo Kirch a demokrácia veszélyeztetője – állította róla Helmut Thoma, az RTL (Bertelsmann) exfőnöke. Kirch birodalma az élveboncolás örömei elé néz, a lehetséges kuncsaftok alighanem már kinézték maguknak a legízesebb falatokat.

Robbant a kulcsszereplő

Az általában kitűnően értesült Der Spiegel tudni vél egy 2002. január 27-i szupertitkos csúcstalálkozóról Hannoverben, a Wichmann vendéglőben. A részvevők: Gerhard Schröder kancellár, Rolf Breuer, a Deutsche Bank elnöke, Thomas Middelhoff, a Bertelsmann első embere és Erich Schumann, a befolyásos, SPD közeli WAZ-médiacsoport egyik tulajdonosa. ĺgy vagy úgy mindegyiküknek érdeke fűződhet a német médiapiacon a kártyák újraosztásához, a Kirch-birodalom szétveréséhez. A Kirch-válságot mégis az a kulcsszereplő robbantotta ki, aki nem volt jelen a Wichmann vendéglő különtermében: a Springer-kiadó főtulajdonosa, Axel Springer özvegye, aki januárban váratlanul 770 millió eurót követel egy korábbi visszavásárlási opciós megállapodás alapján Kirchtől, tudván, a „frank oroszlán” gyakorlatilag fizetésképtelen. Az özvegy ezzel elhunyt férje kívánságát teljesíti, aki mindig óvott a Kirchhel való üzleti közösködéstől, másrészt a Kirchhel való szakítással feladja Axel Springer hosszú ideig dédelgetett álmát, a beszállást a német tévépiacba. Mintegy a Springer-özvegyhez csatlakozik Rolf Breuer, aki a legnagyobb német bank, a Deutsche nevében hitelképtelennek minősíti Kirchet. Kirchnek június 30-án jelentős summát kellene törlesztenie legfőbb hitelezőjének, a Bayerische Landesbanknak (BL). Most minden szem Münchenre szegeződik, mit lépnek a hitelezők, a BL és a többiek: követelik-e a pénzt, vagy hajlanak a fizetési halasztásra.

Mindez kegyelemdöféssel ér fel a hörgő oroszlánnak, a Kirch-csoportnak. Amely csak úgy mentheti a bőrét, mint a mesében: ha saját testéből vág ki darabokat, dobja oda őket koncként az üldözőknek. Vagy mégse? A Kirchet ismerők óvnak az elhamarkodott következtetésektől, a würzburgi médiamogult kemény fából faragták, nem adja fel egykönnyen. Végül is egész életművéről van szó. És lehet, hogy onnan jönnek a felmentő seregek, ahonnan senki sem várja. Európa egyik legnagyobb diszkontkonszernje, a Rewe (Penny, Globus, Toom), amelynek hat százalék tulajdonrésze van a Kirch-médiában, a minap demonstratívan a „Kirch-ház iránti barátságáról” nyilatkozott, és sejtetni engedte, segít a bajba jutottnak. És akkor még nem szóltunk a régi Kirch-szövetségesről, Európa egyik leggazdagabb emberéről, Otto Beisheimről, a Metro-áruházlánc alapítójáról, egyik tulajdonosáról, aki már többször segített frankföldi barátjának.

A hannoveri vendéglőben találkozó négy német vezető feltételezett közös céljai: 1. mindenáron megakadályozni, hogy a politikai kalandor hírében álló Rupert Murdoch ausztrál-amerikai médiamilliárdos a Kirch-csoport válságát kihasználva megvesse a lábát Európa legígéretesebb médiapiacán, a németen. 2. Kirch birodalmát szét kell szabdalni. 3. Mindeközben meggátolni, hogy Edmund Stoiber kancellárjelölt tekintélye erősödjön.

Érdemes emlékeztetni rá, hogy Edmund Stoiber miniszterelnök a félállami bajor Bayerische Landesbank elkötelezett patrónusa, aki néhány éve Berlinben még az EU keleti bővítésének megvétózásával fenyegetőzött, ha Brüszszel komoly kifogást emel a német tartományi bankok (ilyen a BL is) az EU alapelveivel, a szabad piacgazdasággal ellentétes szellemű állami támogatása ellen. A BL viszont – nyilván a bajor kormányfő tudtával – a Kirch-csoport legnagyobb hitelezőjévé vált, kétmilliárd eurója van kint a szorongatott médiamogulnál. Ha Kirch bukik, és nem tudja törleszteni a BL-nek a kölcsönt, abba belerokkanhat a BL – és rajta keresztül Stoiber is. Miféle kancellárjelölt az, aki ugyan Schröderrel szemben saját gazdasági irányítóképességét magasztalja, közben még a félig-meddig házibanknak számító BL ügyeit sem tudja rendbe tenni? – kérdezhetik szeptemberben a parlamenti választásokon az urnák előtt töprengő bürgerek.

A Deutsche Bank komoly összeget kereshet – erre készül is – a Kirch-vagyon egy hányada (a Springer kiadóban meglévő 40,1 százalékos tulajdonrész) elzálogosításával, illetőleg a zálogjog érvényesítésével. Az egyetlen probléma, hogy másik két bank, a Deutsche Bankkal együtt ugyancsak hitelezőként érdekelt Dresdner Bank és a Hypo-Vereinsbank is szeretné rátenni a kezét a Springer-vagyonhányadra, amelynek piaci értékét 1,1 milliárd euróra becsülik. A Springer-vagyonrész finom falat, többet ér, mint amennyinek látszik, állapítják meg értékpapír-piaci elemzők. A Springer-papírok alulértékeltek, az utóbbi másfél évben árfolyamuk a harmadára csökkent.

Frankfurt, a német bankvilág óriása, a Deutsche Bank szétszabdalná a Kirch-csoportot, és úgy tenné rá a kezét a Springer-csomagra. A Deutsche Bank helyzeti előnyben van, mert neki – ellentétben a másik két versenytárs hitelező bankkal – zálogjoga van a Kirch birtokában lévő Springer-tulajdonrészre. Vele szemben a Dresdner és a Hypo-Vereinsbank alkalmi érdekszövetsége megő-rizné – legalábbis papíron – a Kirch-birodalmat, de ők is lenyúlnák a Springer-tulajdonrészt. Nem lesz egyszerű dolguk. Nemcsak egymással kellene megállapodniuk, hanem tudomásul kellene venniük, hogy a legérdekeltebb, maga a Springer-kiadóvállalat fő tulajdonosa, Axel Springer özvegye is azt szeretné, ha a Kirchnél lévő Springer-hányadból valamennyi visszakerülne hozzá, így erősítve tovább tulajdonosi pozícióit.

A Bertelsmann az RTL-csoport révén, a Kirch-csoport mellett a német kereskedelmi tévépiac másik meghatározó ereje. A logika szerint profitálna a nagy versenytárs gyengüléséből, széthullásából, talán még be is kebelezné a Kirch-csoport egyes részeit. Vagy mégse? A Berliner Zeitung úgy vélte, a Bertelsmann-nak nem fűződne érdeke a Kirch-csoport szétveréséhez. A Bertelsmann étvágyát bizonyára fékezi, hogy egy újabb hazai napilap vagy tévécsatorna birtoklásával úgy járhatna, mint a Népszabadsággal Magyarországon: túlléphetné a német médiatörvényben megszabott piachányadot. Ha így van, akkor mit keresett a Bertelsmann-vezető a hannoveri vendéglői titkos találkozón? Lehet, hogy mégis egynémely Kirch-tévécsatorna érdekelné?

A Bertelsmann Népszabadság-tulajdonrésze nagyobbik hányadára tavaly lehetséges vevőként szóba került WAZ élére a közelmúltban állították Gerhard Schröder egykori kancelláriavezetőjét, Bodo Hombachot. Hombach, hogy elcsendesedjen körülötte egy korábbi zavaros ingatlanügyletéből kavart botrány, több évet töltött balkáni főmegbízotti „száműzetésben”. Hombach nem-csak volt főnöke, a baloldal kancellárjelöltje választási szerepléseit tudja olajozni a WAZ befolyásos regionális lapjaiban, hanem belejátszhat akár a konkurens Axel Springer kiadó ügyeinek a WAZ-csoportra nézve kedvező alakításába. Például úgy, hogy a Kirch-pakett néhány százalékának a megvásárlásával résztulajdonosává válik a Springer kiadónak.

Lutz Glandt, az esseni WAZ-csoport ügyvezetője a berlini Der Tagesspiegel újságírójával beszélgetve célzott is erre. Lehet, hogy Friede Springer, Axel Springer özvegye sem bánná, ha inkább a WAZ, a Burda, a Bauer lenne kiadói társa, mint a nehezen kezelhető Kirch. A határozottan szociáldemokrata szimpátiájú (a Der Spiegel szerint mélyvörös) WAZ legyen a baloldalisággal aligha vádolható Springer kiadó résztulajdonosa? Pikánsnak tűnik, de a mai német valóságba beleillik. Mondják, amikor a WAZ-résztulajdonos (és a hannoveri titkos találkozó egyik részvevője) Schumann nemrég a Springer-házban járt, és jelezte vételi szándékát, a megbeszélés végeztével Friede Springer, az özvegy kivételes udvariassági gesztussal egészen az autóig kísérte.

A gátlástalan Murdoch

A Kirch-krízis legfontosabb külső szereplője Rupert Murdoch, a gátlástalan politikai kalandornak nevezett ausztrál-amerikai médiahatalmasság, aki Kirch mizériáját kihasználva meg akarja vetni a lábát a kontinens legfontosabb médiapiacán. Murdochnak 22 százalékos érdekeltsége van a Premiere World fizető tévécsatornában, Kirch talán legnagyobb tévedésében, veszteségforrásában. Murdoch taktikázik. Nem tudni, érvényesíti-e visszavásárlási opcióját, a 22 százalék fejében visszaköveteli-e a kialkudott vételárat, vagy újabb üzletrészeket zsarol ki a megszorult Kirch-től. Murdoch jogával élve könyvvizsgálók hadát küldte Kirch nyakára. Fel akarja mérni, mi az, ami értékes, amire rátehetné a kezét. Nemzetközi vállalkozását, a News Corp.-ot, panaszkodik, tönkreteszi a Kirch-birodalomban eszközölt befektetése. Ezt sokan kétlik, megkérdőjelezve a közelmúltban tett lépését, a Kirch-érdekeltségek veszteségként való hirtelen, egy év alatt való leírását, ami mögött a ravasz Murdoch újabb trükkjét sejtik. Erényt kovácsolna a szükségből? Nyereséggel mászna ki a vesztettnek tűnő Kirch-ügyből?

Murdoch mellett felbukkan a színtéren a Forma–1 megalapítója, az angol Bernie Ecclestone is, aki viszont szeretné visszavásárolni a sarokba szorított Kirchtől az autóverseny-rendező céget. Kirché a Forma–1 hatvan százaléka. A hírek szerint Ecclestone nyolcszázmillió eurós ajánlatra készül, és a visszaszerzett Forma–1 társaságba bevenné az autóversenyzésben erősen érdekelt DaimlerChryslert és a Fiatot is. Az ajánlat nem reménytelen, Kirchnek most úgy kell a készpénz, mint egy falat kenyér. A DaimlerChrysler és a Fiat persze azonnal kivinné a Forma–1 élő közvetítési jogait a Kirch-tévécsatornáról, és odaadná az RTL-nek – legalábbis ezt szeretné a Bertelsmann. A Süddeutsche Zeitung úgy tudja: ezt a Bertelsmann már levajazta a többi érdekelttel.

Kirch arroganciája, önzése egyre jobban csípi a versenysportban érdekelt autóipari hatalmasságok, a DaimlerChrysler, a Fiat, a BMW vezetőinek a szemét. Övé a Forma–1, a közvetítési jog és a versenyeket élőben csak a viszonylag kevés előfizetővel rendelkező fizető tévécsatornája nézői láthatják. Ami Kirchnek jó, az óriási közvetett reklámveszteség az autógyárosoknak. Ahelyett, hogy százmilliók néznék a közszolgálati, kereskedelmi csatornákon, Kirch gyakorlatilag bezárja a Forma–1-et, a világ egyik legértékesebb reklámhordozó eseményét gyatrán muzsikáló házi fizető-csatornájába, a Premiere Worldbe. Meg is bukik vele, a csatornára a vártnál kevesebben fizetnek elő. Kirch nagyravágyásával rúgja ki saját maga alól a széket. A Premiere Worlddel durván elszámítja magát. Roppant pénzeket – rossz nyelvek szerint több milliárd eurót – invesztál a fizető tévécsatornába, ám az előfizetők nem jönnek. Egy év alatt nyolcszázmillió eurót bukik csak ezen.

Kirch 2001 elején késhegyre menő harcot vív a két német országos közszolgálati csatornával, az ARD-vel és a ZDF-fel a 2006-os futball-világbajnokság közvetítési jogaiért. Zsarolja őket, egyre magasabbra srófolja az árat, a közszolgálatiak végül beadják a derekukat (Kirch közvetítési jogaiért végső soron állam bácsi fizet), és a „frankföldi oroszlán” elégedetten dörzsöli a markát.

Miközben Kirch a Premiere Worlddel kínlódik, a versenytárs Murdoch, aki News Corp. nevű konszernjével (150 napilapja van a világon) elsősorban Ausztráliában, az USA-ban és Nagy-Britanniában működik, tíz újabb tévécsatornát (a többi között az MTV-t, a CBS-t) vásárol meg a meglévő 22 mellé. Murdoch mellett a másik nemzetközi médiacápa, John Malone amerikai milliárdos (Liberty Media) is kedvet kapott, megvenné a Deutsche Telekomtól a németországi kábeltévé-hálózat jelentős részét. A kiköltekezett, nagy gondokkal, súlyos készpénzhiánnyal küszködő Telekomnak jól jönne az amerikai dollárinjekció, ám a német kartellhivatal nem akarja engedélyezni az ügyletet. Közben egyre többen találgatnak, a furfangos Murdoch talán mégis egyeztetett Malonéval, hogy egyikük a német kereskedelmi (fizető) tévécsatorna-piacot, a másikuk az ehhez szervesen kapcsolódó kábeltévé-hálózatot rohamozza meg.

Kirchhel együtt borulhat a német médiapiac kényes politikai egyensúlya – hallani a félelmeket. Van egyáltalán ilyen politikai egyensúly? Eddig ugyanis a két közszolgálati csatorna (amelyből, mondják, az egyik, az ARD inkább a baloldal, a másik, a ZDF inkább a közép felé húz) mellett ott volt a két nagy kereskedelmi tévéblokk: a Bertelsmann RTL-csoportja (SPD-szimpátia?) és Leo Kirch SAT1, Pro7, Kabel1 és N24 csoportja (unióspárti szimpátia?). A besorolás erőltetett, a kereskedelmi adók műsorpolitikáján nem érződik – nem is érződhet – markánsabb politikai hatás. Az RTL programján éppúgy szerepelnek laza pletyka- és blődliműsorok, mint a SAT1-en vagy a Pro7-en, Günther Jauch (RTL-es sztárműsorvezető) semmivel sem „baloldalibb”, mint Harald Schmidt (SAT1-es sztár-műsorvezető), az RTL-en természetesen a Stern-TV programját, míg a SAT1-en a liberális Der Spiegel-TV programját adják. A legnézettebb német tévéadás – Thomas Gottschalk pergő show-mű-sora olyan hírességekkel, mint Mick Jagger, Robbie Williams vagy Sophia Loren, a Wetten dass... Fogadjunk, hogy... – a közszolgálati csatornán megy.

Csapás Stoiberre

Németországban a közélet politikai tűrőképessége, türelme egyébként is összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint mondjuk Magyarországon. Például a Bild-Zeitungot, Springerék valamikor jobboldali hecclapnak tartott színes napilapját egyáltalán nem zavarja, hogy rendszeres rovatírója az az Oscar Lafontaine, aki még szocdem mércével mérve is túlzottan baloldali.

Kirch drámájának a belpolitikai hátterében ott állnak az ősszel esedékes német választások. Edmund Stoiber hivatalos jelölésével megindult a kampányharc. Gerhard Schröder kancellár akar maradni. A Kirch-birodalom hanyatlását ügyesen felhasználva, vélik hívei, csapást mérhet a nagy riválisra, a jobboldal kancellárjelöltjére, Stoiberre. Ám Schröder tudja, árgus szemmel figyelik minden lépését. Egy liberális, nyitott, demokratikus Németországban, az EU-ban nem engedheti meg magának egyetlen politikus sem, hogy féllegális módszerekkel kigolyózzon valakit a piacról csak azért, mert nem német vagy európai, és csak azért, mert Rupert Murdochnak vagy John Malone-nak hívják, és médiagengszter hírében áll. A német kancellár figyelmeztetett: Berlinre még a gyanú árnyéka sem vetődhet, hogy elriasztja a külföldi befektetőket. (Az EU illetékes vezetése, a brüsszeli versenyhivatal mindeddig nem foglalt állást az ügyben.) Gerhard Schröder kijelentette: a Kirch-válságra „német” megoldást szeretne, de ebbe ő személyesen nem avatkozhat bele. Tudja, választási évben politikai öngyilkosság lenne belegabalyodni a Kirch-botrányba. Nem is olyan régen egy hasonló ügyben (a Philipp Holzmann építőipari cég szanálásához nyújtott „baráti” kormánytámogatásról van szó) már alaposan megégette a kezét.

Edmund Stoiber saját kancelláriavezetője, Erwin Huber útján lényegében ugyanezt mondta: csak tanácsokkal mozdíthatjuk elő a megoldást. (Például a Bayerische Landesbank – Kirch legnagyobb hitelezője – felügyelőbizottságában ott ülő fél bajor kormány útján elérhetik, hogy a BL nem ragaszkodik szigorúan a megállapodás betűjéhez, és nem követeli Kirchtől június 30-án a hatalmas, kétmilliárdos hitel első, tetemes részletének a törlesztését...) A csapatok felálltak, a játékszabályokat meghatározták, indulhat tehát a küzdelem, amelyben mindkét vezér, Schröder és Stoiber a színfalak mögül mozgatja a bábukat.

Berlin, 2002. február