Kaliforniában engedélyezték az eutanáziát

Washington |

<p>Kalifornia lett hétfőn az ötödik amerikai állam, amelyben engedélyezték az eutanáziát.</p>

Az erről szóló, Jerry Brown demokrata kormányzó által aláírt törvény jövőre lép hatályba, és 10 év múlva érvényét veszti, ha az állam törvényhozása nem hosszabbítja meg. Az ABX2 15 néven besorolt jogszabály olyan gyógyíthatatlan betegek előtt nyitotta meg a "kegyes halál" lehetőségét, akikről két orvos is megállapítja, hogy fél évnél több nem lehet neki hátra, akik képesek lenyelni a számukra felírt, halált okozó szert, és akik ép ésszel hozzák meg a döntéseiket.     Annak érdekében, hogy meggyőződjenek a páciens döntésének függetlenségéről, legalább egy olyan találkozót kell biztosítani, amelyen csak ő és az orvos van jelen. A betegnek írásban kell előre bejelentenie, hogy 48 órán belül végezni kíván magával.     "Nem tudom, mit tennék, ha elhúzódó és kínzó fájdalmak között haldokolnék. Biztos vagyok benne ugyanakkor, hogy megnyugtató lenne, ha mérlegelni tudnám az ezen törvény által felajánlott lehetőségeket. És másoktól sem tagadnám meg ezt a lehetőséget" - írta a kaliforniai törvényhozókhoz intézett levelében az egyébként a jezsuitáknál nevelkedett Brown.     A kormányzói aláírást 10 hónapig tartó kiélezett vita előzte meg.     Az eutanáziát eddig Oregon, Washington, Montana és Vermont államban legalizálták az Egyesült Államokban.     Az eljárás augusztusig Új-Mexikóban is törvényes volt, de akkor egy helyi fellebbviteli bíróság felülbírálta egy alsóbb szintű döntését, amely jogként határozta meg az orvos által elősegített halált. Az ügyet jelenleg az állam legfelsőbb bírósága tárgyalja. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?