Kalapács alá kerül Potter szülőanyjának "szülőszéke"

London |

<p>Elárverezik Harry Potter szülőanyjának "szülőszékét", azt az ülőbútort, amelyen JK Rowling megírta varázslóinasos első két regényét.</p>

Az aukció oka nem az, hogy tönkre ment a világ legtehetősebb írónője, hanem jótékonyság. A szék amúgy mostoha körülmények tanúja: Rowling egy skóciai szinte fűtetlen önkormányzati lakásban ücsörgött rajta, miközben segélyeken élt, depresszióval küszködött - nem fogadták a kiadók lelkesen művét - és egyedül nevelgette kislányát.
    Szerencsére lényegesen jobbra fordult sora, és a széket már 2002-ben elajándékozta egy jótékonysági, gyermeksegélyező árverésre. Akkor 15 ezer fontért - csaknem 5 millió forintért - kelt el. A mostani, internetes, eBay-aukcióból befolyó pénz egy része iskolakönyvekre költődik majd szegény országok nebulói számára - adta hírül az Ananova brit hírügynökség.
    Rowling a székhez egy levelet is mellékelt, melynek végén azt írja a nem túl kényelmes ülőbútorhoz:
    "Nosztalgikus énem sajnálja, hogy távozol életemből, a hátam viszont nem."

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?