Jugoszlávia darabokra hulló cserepei

Bár a Milosevics-rezsim megbuktatása óta Jugoszlávia nemzetközi elszigeteltsége megszűnt és Belgrád hitet tett a demokrácia mellett, az ország több súlyos belpolitikai problémával találta magát szemben. Ezek: 1. Montenegró státusa. 2. Koszovó helyzete. 3. A Vajdaság autonómiájának a visszaállítása. Elképzelhető, hogy a válság a tíz éve – a titói Jugoszlávia romjain – megalakult ország összeomlását okozhatja.

Montenegró. A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság két tagköztársaságának egyike. Montenegróban a mintegy tízmilliós ország lakosainak alig 6 százaléka él. A viszony Podgorica és Belgrád között az utóbbi három évben mérgesedett el. Azóta, hogy 1997-ben Milo Djukanovicsot választották meg Montenegró elnökévé. Kenyértörésre 2000-ben került sor.

A Milosevics-diktatúra bukása után Podgoricában elfogadták a Szerbia és Montenegró szövetségi rendszerének (Jugoszláviának) az átalakításáról szóló koncepciót, majd meghirdették a köztársaság önállóságának tervét. Belgrád figyelmeztetései ellenére Podgorica önálló kül-, pénzügy-, gazdaság- és vámpolitikát épített ki.

Montenegró függetlenségét a jugoszláv köztársaság mintegy 600 ezer lakosa közül sokan (a szavazók csaknem 40 százaléka) azonban nem támogatják. A Nyugat hivatalosan ugyancsak elutasítja az ötletet. Djukanovicsék emiatt a két ok miatt még mindig nem írták ki a népszavazást a függetlenségről, jóllehet a referendumot 2001-re tervezték.

A kérdés Belgrádot is megosztotta. A 18-párti kormánykoalícióban, a DOS-ban a jugoszláv elnök, Vojiszlav Kostunica köré csoportosuló erők elutasítják Montenegró függetlenségét. Zoran Djindjics szerb kormányfő (akit ugyancsak a DOS emelt a tisztségbe) engedékenyebb, s a montenegróiakra bízná a döntést. A jugoszláv államszövetség sorsáról Belgrád és Podgorica (nyugati nyomásra) tavaly tárgyalásokat kezdett, amelyek eddig a legfontosabb kérdésekben eredménytelennek bizonyultak.

Az Európai unió és Washington elfogadhatatlannak tarja Jugoszlávia felbomlását. A Nyugat attól tart, hogy Montenegró rossz példát mutathat a térség (így Koszovó és Bosznia) szeparatista erőinek, amelyek bármikor felrúghatják a nem kis nemzetközi erőfeszítéssel helyreállított balkáni békét.

Koszovó. A jugoszláv tartomány 1999. óta ENSZ-közigazgatás alatt áll. A különleges irányítást a NATO Jugoszlávia elleni légicsapásai után vezették be a BT 1244-es határozatával. (A 78 napos hadműveletekkel a NATO Milosevics véres koszovói büntetőexpedíciójának vetett véget.) A tartományban nemzetközi békeerők (KFOR) állomásoznak. A jugoszláv katonai és rendőri erőknek – ugyancsak az ENSZ határozata értelmében – még 1999-ben el kellett hagyniuk Koszovót, ahol a kétmillió lakos mintegy 90 százaléka albán nemzetiségű. A háború után a helybeli szerbek többsége elmenekült: a mintegy kétszázezres közösségnek talán a tíz százaléka maradhatott a tartományban. A koszovói albán pártok a terület függetlenségét követelik. A tavaly tartott parlamenti választáson legjobb eredményt elérő Koszovói Demokratikus Szövetség, élén a mérsékeltnek tartott Ibrahim Rugovával ugyanúgy az önállóság híve, mint Hasim Thaqi és Ramus Haradinaj, vezette Koszovói Demokrata Párt és a Szövetség Koszovó Jövőjéért.

A gyakorlatilag nemzetközi protektorátus alatt álló Koszovóban sem a politikusok, sem a parlament nem kiálthatja ki a függetlenséget. A helybeli albánok arra számítanak, hogy Montenegró esetleges függetlenné válásával új helyzet alakulna ki. Jugoszlávia megszűnése esetén ugyanis Koszovóban azzal érvelhetnek, hogy már nincs kihez tartozni, ugyanis az ENSZ az 1244-es határozatával Jugoszlávia részeként ismerte el Koszovót.

Vajdaság. A tartomány Koszovó ellenpéldája. Békés és törvényes eszközökkel igyekszik visszaszerezni (területi) autonómiáját, amelytől 1989-ben fosztotta meg a Milosevics-rezsim. Önállóságot nem követelnek a tartomány mérvadó politikusai. Abban érdekeltek, hogy az autonóm jogkörök egy részének visszaszolgáltatására hivatott törvénycsomagot (amelyet a Vajdaságban omnibusztörvénynek neveznek) mielőbb elfogadja a szerb parlament. Az omnibusztörvényt ugyanakkor ideiglenes megoldásnak tartják, mert több területen (mint például az igazságszolgáltatás) nem állítaná vissza az autonóm jogköröket. A megfelelő megoldás számukra az 1974-es titói alkotmányban biztosított teljes körű területi autonómia helyreállítása lenne.

Az autonómia kérdése megosztotta a Szerbiában kormányzó DOS pártkoalíciót. Kostunica jugoszláv államfő pártja (a DSS), a koalíció egyik meghatározó ereje nem tartja sürgős feladatának az autonómia visszaállítását. Djindjics kormányfő rugalmasabb, de ő sem lelkesedik a területi autonómiáért.

A vajdasági székhelyű pártok azzal fenyegetőznek, hogy megvonják támogatásukat a Djindjics-kormánytól. Ez súlyos válságba sodorhatná a koalíciót, amelynek fokozatosan csökken a népszerűsége. A DOS-nak és Djindjicsnek több égető kérdést is meg kellene oldania, mert a választási ígéretek többsége (az átlátható privatizáció, a gazdasági és szociális reformok, a szervezett alvilág megregulázása) még csak részben sem teljesült.