Horoszkóp szerdára

<p>Ha Ön a Bak jegyében született, egy kis kikapcsolódásra, pihenésre vágyik, mert minden porcikájában érzi a tavaszi fáradtságot. Horoszkóp szerdára.</p>

Kos (III. 21.–IV. 20.)Ahhoz, hogy pénzügyi helyzete a jövőben javuljon, most kellene megtennie a szükséges lépéseket. Ha okosan cselekszik, nem lesznek anyagi gondjai a későbbiekben. Lehetséges, hogy ennek érdekében új ismereteket kell elsajátítania.  Bika (IV. 21.–V. 21.)Végre ki kellene szűrnie környezetéből a hamis barátokat, a rossz tanácsadókat! Kerülje azokat a helyzeteket, melyek pereskedéssel végződhetnének, és a nyílt konfrontációt. Sajnos előre nem látható, hogy húzza a rövidebbet. Ikrek (V. 22.–VI. 21.)Olyan érzése van, hogy néhányan a baráti és ismeretségi köréből csak érdekből keresik a társaságát, és szeretnék kihasználni az ön által nyújtott lehetőségeket. Ha továbbra is ilyen feltételezésekkel áll hozzá, esélye sem lesz igaz barátokat szereznie. Rák (VI. 22.–VII. 22.)Ideje lenne az eddig felaprózott tehetségét végre valami nagy és jelentős dologra használnia. Most ne hallgasson másra, csakis az eszére és megérzéseire! Bízzon jobban tehetségében és önmagában!  Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.)Rossz a közérzete kedvese miatt, mert nem értékeli kellőképpen mindazt, amit érte tesz. Ha másképpen nem megy, akkor mondja el neki, mi mindent köszönhet önnek. Kellemetlen feladat, de jobb, mintha emiatt emésztené magát. Szűz (VIII. 24.–IX. 23.)Bármibe kezd, most minden sikerülhet, amit csak elhatároz. Viszont, ha valamiben mégis sikertelenséget tapasztalna, az azért van, mert olyan területre tévedt, ahol nincs mit keresnie. A helyes utat másfelé találhatja meg! Mérleg (IX. 24.–X. 23.)Összejöhet valakivel a múltból, mert a régi sebek mára begyógyultak, s ez alapja lehet egy új kezdetnek. Teljesen másként, egy egészen más viszonyban, de valamilyen formában segítségére lehetnek egymásnak.  Skorpió (X. 24.–XI. 22.)Szinte minden elrohan ön mellett. Ideje lenne, legalább egy kicsit az élet dolgaival foglalkoznia. Szerelem, hobbi, barátok – ezek is részei kell, hogy legyenek az életének. Viszont, ha most mindent akar, fárasztó időszak elé néz. Nyilas (XI. 23.–XII. 21.)Hiába szeretne eladni valamit, amit ön jónak tart, ha nem veszi meg senki. Akkor tovább kell lépnie és másfelé keresgélnie. Ez vonatkozik párkapcsolatára is, ugyanis az utóbbi időben magányosnak érzi magát kedvese mellett.  Bak (XII. 22.–I. 20.)Egy kis kikapcsolódásra, pihenésre vágyik, mert minden porcikájában érzi a tavaszi fáradtságot. Ehhez viszont ügyesebb szervezést igényelnek az elkövetkező napok, hogy ne kelljen a későbbiekben túlóráznia. Vízöntő (I. 21.–II. 19.)Bármilyen egyértelműnek is tűnik önnek közeli rokona gondjaira a megoldás, ne avatkozzon kéretlenül bele, s ne adjon tanácsot. Úgyis tudja az illető, ha szüksége van segítségre, önre mindig számíthat!  Halak (II. 20.–III. 20.)Bizonytalansága egyre fokozódik. Ezért okosan tenné, ha a komoly döntéseket későbbre halasztaná, mert most nagyban függnének pillanatnyi kedélyállapotától. Olyan dolgokban kell határoznia, melyek jelentősen befolyásolják további életét.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?