Horoszkóp hétfőre

<p>Ha ön a Halak jegyében született, nem kellene állandóan ábrándoznia, ideje leszállnia a földre! Bár szép dolog az álmodozás, csak abból nem lehet megélni. Horoszkóp hétfőre.</p>

Kos (III. 21.–IV. 20.)Nem kellene állandóan változtatnia az elképzeléseit, terveit, ugyanis partnere nehezen tudja már önt követni. Párkapcsolati problémáit akkor és úgy tudja megoldani majd, ha kitartó lesz és bizalommal fordul partneréhez.  Bika (IV. 21.–V. 21.)Olyan helyzet állt elő a munkahelyén, amikor sokkal rámenősebbnek és nyomulósnak kellene lennie, hogy vetélytársait maga mögé tudja utasítani. A tudás és az erő önnél van, már csak az illetékesnek kell a tudomására hoznia!  Ikrek (V. 22.–VI. 21.)Kedvesével a kapcsolata szinte tökéletes. Talán túlságosan is az, ugyanis néha már unatkozni is tudnak egymás mellett. Bár ez nem erénye egy kapcsolatnak, de ezen könnyen változtathatnak, ha kreativitásukat akarják villogtatni egymás előtt!  Rák (VI. 22.–VII. 22.)Eddig lojális és kitartó volt munkahelyéhez, de most egy olyan állásajánlatot kapott, aminek szinte képtelenség ellenállni. Érzi, változtatnia kellene, s ennek a lehetősége most jött el, sőt anyagilag is sokkal jobban járna!  Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.)Elképzelések, tervek valamint viták váltják egymást párkapcsolatában. Ez lehet próbatétel, de ugyanúgy a szakítás kezdete is. A hogyan továbbra önöknek kell megtalálniuk a választ. Viszont, ha újra a munka lesz az első, nincs jövője a kapcsolatuknak! Szűz (VIII. 24.–IX. 23.)Ez az időszak nem nagyon kedves a vállalkozásoknak, így az önének sem. Az üzleti viszonyok kiszámíthatatlanok. Egyedül abban bízhat, amit saját kezűleg végez el, na és természetesen a családtagjaiban, akik a legjobb munkaerők! Mérleg (IX. 24.–X. 23.)Az anyagi gondok a legtöbb kapcsolatot, legyen az pár- vagy baráti kapcsolat, megkeserítik. Türelemmel és együttérzéssel változtatni lehet a dolgokon, természetesen csak akkor, ha van esély és remény a javulásra.  Skorpió (X. 24.–XI. 22.)Kollégáinak csak olyan mértékben segítsen, amennyit a későbbiekben nem fog megbánni, és amiért még viszonzást sem remél. Ideje lenne megtanulniuk, hogy ez munkahely és ön nem egy szamaritánus nővér.  Nyilas (XI. 23.–XII. 21.)Párkapcsolata harmonikus és boldog, s nagy reményekkel kecsegtet. Ha eddig még nem gondolt volna arra, hogy elkötelezze magát, akkor ennek most jött el az ideje, vagyis jogilag is rendeznie kellene a kapcsolatát. Kedvese örömmel fogadná! Bak (XII. 22.–I. 20.)Főnökével legyen előzékeny, udvarias és segítőkész, ugyanakkor tartsa meg a három lépés távolságot. Sem önnek, sem neki nem használna egy munkahelyi kaland vagy csak az esetleges félreértések sora, na és a vele járó botrány! Vízöntő (I. 21.–II. 19.)Az erős egója miatt nem nagyon népszerű a másik nembeliek között. Tudatosítania kellene, hogy amivel munkahelyén karriert, sikert ér el, azzal a hozzáállással párkapcsolatra nem nagyon számíthat. Változtatnia kellene! Halak (II. 20.–III. 20.)Nem kellene állandóan ábrándoznia, ideje leszállnia a földre! Bár szép dolog az álmodozás, csak abból nem lehet megélni. Főleg, ha közben elszalaszt egy vissza nem téri alkalmat, amit a sors kínál önnek. Most inkább azt kéne megragadnia! 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?