Hétfőn emelnek vádat Michael Jackson orvosa ellen

Hétfőn emelnek vádat Michael Jackson orvosa ellen a sztár halálával kapcsolatban - közölte pénteken a Los Angeles-i ügyészség. Hozzátették, hogy annak részleteiről is csak aznap adnak tájékoztatást.

Az ügyet közelről ismerők szerint Conrad Murrayt gondatlanságból okozott emberöléssel fogják megvádolni. Ha ezt a vádat bizonyítottnak találják, akkor akár négy évi börtönbüntetést is kiszabhatnak rá. 
     Murray a popsztár személyes orvosa volt, és akkor is az énekes Los Angeles-i házában tartózkodott, amikor Jackson - vélhetően gyógyszer-túladagolás következtében - elhunyt. 
     Az orvosnak egy büntetőjogi bíróság előtt kellett megjelennie pénteken. Arra lehetett számítani, hogy már aznap vádat emelnek ellene, de az ügyészség szóvivőjének közlése szerint nem készült el a papírmunkával.
     Michael Jackson június 25-én hunyt el  londoni koncertsorozatára készülve. Az orvos szakértői jelentések szerint szervezetében kisebb műtétekhez használt erős altatót találtak, amelyet csak orvos adagolhatott neki. Emellett más nyugtatókat, fájdalomcsillapítókat is szedett. 
     Murray kihallgatása során elismerte, hogy Jacksonnak krónikus álmatlanság ellen röviddel halála előtt is adott a műtéti altatóból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?