Hátizsákkal Izraelből – akár Thaiföldre vagy Kolumbiába is

Négy izraeli fiatal nyerte vissza a szabadságát a napokban Kolumbiában – de nemzedékükre általában a kábítószerek, semmint a gerillák jelentenek veszélyt.

Túszejtő kolumbiai gerillák karácsony előtt – több mint két hónap után – szabadon bocsátottak négy izraeli és egy angol turistát. Ezzel szerencsés véget ért a fiatalok kálváriája, amely hetekig rettegésben tartotta családtagjaikat. Izraeli fiataloknak volt már hasonló kalandjuk, és némelyik rosszabbul végződött a kolumbiainál.

De hogyan került a négy fiatalember Dél-Amerikába?

Izraelben népszerű a katonai szolgálat után kikapcsolódást nyújtó hátizsákos turizmus. Három évig tart a fiúk tényleges szolgálata. A lányokat is behívják, huszonnégy hónapra. Nagyon kevesen próbálják kivonni magukat a sorozás alól: az izraeli társadalomban igen alacsony annak a fiúnak, vagy lánynak a presztízse, aki nem öltötte magára az olajzöld egyenruhát. A tóratanulóknak (az ún. jesíva-bóhereknek) is főképp azt vetik a szemükre, hogy tanulmányaik ürügyén nem teljesítenek katonai szolgálatot.

Nem csoda: hiszen Izrael megalakulása óta, 55 éve, szinte állandóan harcban áll. Ez idő alatt az izraeliek öt nagyobb és több kisebb háborút éltek át, és alig akad közöttük, aki legalább az egyikben ne vett volna részt. A katonai szolgálat nem csak hosszú, hanem veszélyes is. A katonák gyakran életüket kockáztatják, mindenhová magukkal kell vinniük fegyverüket. Ha szabadságon vannak, akkor is éberen kell figyelniük, mi történik körülöttük. Ritkán kapnak eltávozást, és akkor is tudják, hogy minden pillanatban visszarendelhetik őket a táborba.

Ezért aztán, ha leszerelnek, s mielőtt elkezdik „az igazi életet” (amelyet általában évente egy hónapos tartalékos katonai szolgálat tarkít), sokan úgy érzik, hogy jár nekik némi kikapcsolódás. Amolyan kis intermezzo a katonaság és a mindennapi taposómalom kezdete között. Hiszen többnyire az „igazi élet” sem leányálom. Vagy azonnal munkába állnak, vagy folytatják a katonai szolgálat miatt félbeszakadt tanulmányaikat. De csupán a tehetős szülők gyermekei engedhetik meg maguknak, hogy csak a tanulmányoknak (no meg a szórakozásnak) szenteljék idejüket. A többieknek – és ők a nagy többség – egyetemi éveik alatt is munkát kell vállalniuk, hogy finanszírozhassák tanulmányaikat.

Ez az oka, hogy a katonai szolgálat befejezése után a fiatalok tömegesen vágnak neki a hátizsákos turizmusnak. Valami kis motyóval, kevés pénzzel és sok lelkesedéssel elindulnak Dél-Amerikába vagy a Távol-Keletre. Nincs pontos útitervük, sem határozott menetrendjük: a kirándulás tarthat egy hónapig, de esetleg másfél évig is. Ha elfogy a pénzük, próbálnak munkát vállalni, néha csoportba verődnek – mert úgy könnyebb túljutni a nehézségeken – aztán megint elválnak egymástól, hogy más csoporthoz csatlakozzanak.

A hátizsákos turisták között vannak kalandra vagy a világ megismerésére vágyó tehetősebb fiatalok, de vannak szegényebbek is: egy hátizsákra és egy repülőjegyre szinte mindegyiküknek telik. Évente mintegy 60 ezren űzik ezt a fajta turizmust. Alig van hét, hogy az izraeli lapokban ne jelenne meg egy-két hír a hátizsákosokról. Csónakkal ereszkednek alá Peru sebes folyóin, megmásszák a bolíviai sziklákat, bolyonganak a nepáli hegyekben. Indiában, főleg Goában olyan sokan vannak, hogy a helybeliek közül sokan már megtanultak egy-egy héber mondatot.

Két fő irányba vándorolnak az izraeli hátizsákosok: Dél-Amerika felé és keletre, Indiába, Nepálba, Thaiföldre. Délre inkább azok mennek, akiket az egzotikus tájak érdekelnek, meg a történelem, így az inkák birodalma. Keletre inkább a pihenésre vágyók utaznak. Leülnek a tengerpartra, sokáig csak álmodoznak, és édes semmittevéssel töltik az idejüket. Vagy éppen kábítószerekkel. Ez komoly probléma. Sokkal komolyabb és tömegesebb, mint a gerillák fogságának veszélye.

A hátizsákosok között mindig akadt néhány drogfogyasztó, az elmúlt négy-öt évben azonban ez a jelenség aggasztó méreteket öltött. Számítások szerint évente mintegy harmincezer izraeli járt Thaiföldön és Indiában. Egy odalátogató küldöttség úgy találta, hogy körükben a drogfogyasztás tömegjelenség. Többségükben csak kíváncsiságból, egy-kétszer próbálnak ki valamilyen könnyebb kábítószert, de évente kétezer hazatérő hátizsákos (hat és fél százalék!) szorul pszichiátriai kezelésre; közülük hatszáz nem ússza meg kórházi ápolás nélkül.

Az izraeli kormány külön bizottságot alakított a probléma megoldására. A kutatók úgy vélik, hogy a drogfogyasztás riasztó növekedésének fő oka az izraeli társadalomban érezhető feszültség, bizonytalanság, a gazdasági problémák felhalmozódása. Lehet részmegoldásokat javasolni, megtehetők bizonyos gyakorlati intézkedések, kiküldhetők a külföldi „terepre” nevelők és pszichiáterek – de a gyökeres megoldáshoz békére lenne szükség. Lelki békére, és a mindennapi élet békéjére is.

Tel-Aviv, 2003. december