Harvey Weinstein busás összeggel tömte be egyik asszisztense száját

<p>Busás összeggel, 165 200 dollárral és egy titoktartási megállapodással hallgattatta el csaknem húsz évvel ezelőtt egyik asszisztensét Harvey Weinstein filmproducer, miután a nő szexuálisan zaklatással vádolta meg. A producer ügyében megszólalt két újabb filmsztár, George Clooney és Matt Damon is.</p>

A brit Zelda Perkins a Financial Times című lapnak nyilatkozva elmondta, hogy 1998-ban írta alá a titoktartási megállapodást, nem sokkal azután, hogy szexuális zaklatással vádolta meg Weinsteint - írta a BBC News.

A nő elmondása szerint a filmmogul annak idején többször is masszázst kért tőle és megpróbálta berántani az ágyába. A nő eleinte azért nem beszélt a történtekről, mert sikerült elérni, hogy "szégyenletesnek érezze a férfi tettének elárulását".

Perkins azután merte csak megvádolni a mogult, hogy egy kolléganője elmondta neki, Weinstein őt is zaklatta.

A két nő rövidesen kártérítést követelt és végül 330 500 dollárt kaptak, amelyet egyenlően elosztottak, ugyanakkor egy titoktartási megállapodást is aláírattak velük, amely hallgatásra kötelezte őket.

A szerződés megszegése miatt Perkinst az összeg visszafizetésére, de akár kártérítésre és a megállapodásban foglalt egyéb kikötések teljesítésére is kötelezhetik.

"Nyilvánosan akarom megszegni a titoktartási megállapodást" - mondta a nő a Financial Timesnak. Mint fogalmazott: "amíg ezt nem lépi meg valaki, addig nem derül ki, hogy micsoda gyalázatos megállapodások ezek és micsoda börtönbe zárják az áldozatokat".

Perkins szerint a producer annak idején alsónadrágra vetkőzve kérte őt, hogy masszírozza meg, amikor kettesben voltak a szállodai szobákban. A nő vallomása egybecseng számos hollywoodi színésznő, mások mellett Lupita Nyong'o és Gwyneth Paltrow állításaival, amelyek szerint Weinstein masszázst kért tőlük.

Perkins azt is elmondta, hogy többször is neki kellett ébresztenie a filmmogult reggelente, amikor is a férfi "megpróbálta berántani őt az ágyba".

Hétfőn George Clooney és Matt Damon hollywoodi sztárok is megszólaltak a producer ügyében, aki karrierjük felívelésében döntő szerepet játszott.

"Nem lettem volna Weinstein felesége"

Az Oscar-díjas Damon az ABC Newsnak elmondta, "elég volt öt percet eltölteni Weinsteinnel, hogy kiderüljön, milyen erőszakos".

Azt is tudta, hogy "nőfaló" volt és elismerte, hogy barátja, Ben Affleck elmesélte neki, hogy viselkedett a producer Gwyneth Paltrow-val. Damon a színésznővel később együtt játszott A tehetséges Mr. Ripley-ben, de nem kérdezte meg tőle, mi történt.

"Nem lettem volna Weinstein felesége, de fogalmam sem volt soha, hogy mit művelt a nőkkel" - mondta Damon.

Clooney nem hitt neki

A szintén Oscar-díjas Clooney sem tudott azokról a dolgokról, melyekkel Weinsteint vádolják és reméli, a történtek "vízválasztóul" szolgálnak a társadalomban.

Clooney Good Morning America című műsorban elmondta, hogy a producer dicsekedett neki, hogy hány színésznővel volt viszonya, ám Clooney sosem hitt neki.

A filmmogul a botrány kirobbanása óta tagadja a másik fél beleegyezése nélküli szexuális együttlétre vonatkozó vádakat. Korábbi bocsánatkérésében elismerte, hogy a múltban sok fájdalmat okozott kollégáinak viselkedésével.

A Financial Timeshoz eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, hogy "soha semmilyen formában nem alkalmazott megtorlást azokkal a nőkkel szemben, aki visszautasították a közeledését".

Rose McGowan színésznő azt állítja, hogy 100 ezer dollárról szóló megállapodást kötött Weinsteinnel 1997-ben, a Sundance Filmfesztivál ideje alatt egy hotelszobában történt állítólagos incidenst követően.

A 65 éves Weinstein elleni szexuális zaklatási vádak ügyében a londoni, a New York-i és a Los Angeles-i rendőrség után New York állam főügyésze is vizsgálatot indított hétfőn.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?