Gestapo-igazolványokat vittek el a betörők a berlini rendőrség központjából

Berlin |

<p>Betörtek a berlini rendőr-főkapitányság épületébe, a német főváros rendőrségén kínosnak találták az esetet és megpróbálták eltitkolni - jelentette kedden a Die Welt című lap.</p>

A betörők az épület udvarán keresztül a berlini rendőrség történetét bemutató múzeumba hatoltak be egy ablakon keresztül, amelynek rácsát elfűrészelték.

A betörést a hétfő reggeli nyitáskor vették észre. Az ismeretlen elkövetők több vitrint felnyitottak, egyebek között a náci rezsim politikai rendőrségénél, a Gestapónál használt igazolványokat vittek magukkal - mondta egy szóvivő a Rundfunk Berlin Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaságnak, megerősítve a Die Welt értesülését.

A lap szerint az esetről nem figyelmetlenségből nem adtak ki közleményt, hanem azért, mert az illetékesek túl kínosnak érezték. 

Az egykori tempelhofi nemzetközi repülőtéren berendezett főkapitányság elégtelen védelmére régóta panaszkodnak házon belül. "Ha itt valaki merényletet akarna elkövetni, senki sem tudná megállítani" - mondta egy név nélkül nyilatkozó magas beosztású tisztségviselő a konzervatív lapnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?