Első exobolygóját fedezte fel a James Webb űrteleszkóp

exobolygó

Első exobolygóját fedezte fel a James Webb űrteleszkóp – közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).

Az LHS 475 nevű bolygó létére már korábban is utaltak információk, és ezt most a teleszkóp segítségével is sikerült megerősíteni.

Az LHS 475 átmérője csaknem pontosan akkora, mint a Földé, és körülbelül 41 fényévnyire található tőlünk. Azt egyelőre nem tudni, hogy a légköre is hasonló-e bolygónkéhoz.

A csillagászok sokáig csak a Nap körül keringő bolygókat ismerték. Az első exobolygókat csak az 1990-es évek elején fedezték fel. Az exobolygók olyan égitestek, amelyek egy, a Naprendszerünkön kívüli csillag körül keringenek. A NASA szakértői szerint több százmilliárd exobolygó található galaxisunkban, a Tejútrendszerben.

A James Webb űrteleszkóp a NASA, valamint a kanadai és az európai űrkutatási ügynökségek együttműködésével épült meg, és 2021 végén egy Ariane hordozórakéta fedélzetén indult útnak a világűrbe a Francia Guyanán található európai űrrepülőtérről, Kourouból.

Az űrteleszkóp által készített első felvételeket 2022 nyarán tették közzé. Ezek minden korábbinál részletesebb betekintést nyújtanak a világűrbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?