Először sikerült észlelni a szél hangját a Marson

"Nem várt örömben" volt részük az amerikai űrkutatóknak, mivel az Insight űrszondának, amely november 26-án landolt a Marson, először sikerült észlelnie a vörös bolygó felszínén fújó szelek hangját - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.

A robotgeológus űrszonda érzékelői december elsején észlelték azt a "kísérteties mély zúgást", amelyet a másodpercenként 4,5-6,7 méter sebességű, északnyugat-délkeleti irányú szél vibrálása okozott. A szél iránya megegyezik azoknak a portölcséreknek az irányával, amelyeket még az űrből figyeltek meg a leszállóhely térségében. 

"Ez az első eset, hogy olyan műszerek vannak a Mars felszínén, amelyek az emberi fül számára is hallható frekvenciában képesek észlelni a zajokat" - mondta Thomas Pike, a projekt szenzorokkal foglalkozó tudósa. Az Imperial College London kutatója szerint a felvett zaj kissé hasonlít egy szélben lobogó zászló hangjára. 

A hangfelvétel rögzítése nem tervezett siker. A misszió egyik fő célja a Marson történő mozgások mérése, és ezek része a hanghullámok okozta rezgés is - mondta Bruce Banerdt, a NASA audioklipeket közzétevő kaliforniai központjának (Jet Propulsion Laboratory, Pasdena) főkutatója. 

"Nekem ezek a hangok igazán földönkívülinek hatnak. Mintha az ember a szél vagy egy háttérben morajló óceán hangját hallaná, mindenesetre van egy nem evilági érzete" - fejtette ki Banerdt. 

 A űrszonda napelemei körül süvítő szél hangját az Insight két nagyon érzékeny szenzora, egy beépített légnyomásérzékelő és egy fedélzeti szeizmográf észlelte és rögzítette. Az előbbi, amely meteorológiai adatokat gyűjt, közvetlenül érzékeli a légköri vibrálást, a szeizmográf pedig, amelynek 2,2 méter átmérőjű kiterjesztett szárnyai két nagy elálló fülre emlékeztetnek, az űrszonda szél okozta rezgését észlelte.

A kaliforniai Vandenberg légi támaszpontról május 5-én útnak indított Insight két éven át fog a Marson kutatásokat végezni, alapvetően a bolygó mélyét vizsgálva. Az egymilliárd dolláros amerikai-európai misszió kutatásának célja, hogy pontosabb képet kapjon a tudomány, miként keletkezett 4,5 milliárd éve a Mars és a Naprendszer többi kőzetbolygója, köztük a Föld is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?