Egyre többen választják a kegyes halált Hollandiában

<p>Hat év óta töretlenül emelkedik Hollandiában azoknak a halálos betegeknek a száma, akik szenvedésük megrövidítése végett eutanáziával vettetnek véget életüknek. 2011 és 2012 összevetésében 13 százalékos a kegyes halált választók számának emelkedése - áll az eutanáziát nyilvántartó holland bizottság keddi jelentésében.</p>

Hollandiában 2002-ben engedélyezték, hogy orvosok véget vethessenek elviselhetetlen kínoktól szenvedő betegek életének. A lehetőséggel kezdetben többen éltek, mint az utána következő esztendőkben: 2005-ig csökkent számuk. 2006 óta azonban folyamatosan emelkedik, és tavaly 4188 esetet jegyzett fel az illetékes hatóság. Ez a 16 és fél milliós Hollandiában az összes elhalálozásnak már a 3 százaléka. 2006-ban még csak 1923 eutanáziát hajtottak végre.
   

A legtöbbször rákbetegek kérik a kegyes halált.
   

A bizottság jelentésében kitért arra, hogy a növekedés okait nem lehet egészen pontosan meghatározni. Az uralkodó elméletek egyike azzal magyarázza a jelenséget, hogy egyre több orvos és beteg fogadja el a gyakorlatot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?