Egyiptomban kémnek véltek egy magyar jeladós gólyát

Salgótarján |

<p>Befogták és egy ketrecben tartják az egyiptomi hatóságok azt a fehér gólyát, amelyet augusztus elején láttak el jeladóval a Nógrád megyei Pöstyénpusztán: az eddigi információk szerint a madár hátára erősített GPS-jeladót kémkedésre használható eszköznek vélték.</p>

A Szécsényhez tartozó Pöstyénpusztán meggyűrűzött és jeladóval ellátott, az ott folyó Ménes-patak után a Ménes névre keresztelt madár augusztus utolsó napjaiban a Szuezi-öblöt is átrepülve érkezett Egyiptomba, ahol dél felé fordult a Nílus-völgyben – tájékoztatta Papp Ferenc, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület programkoordinátora vasárnap az MTI-t.    A madár hátára erősített adó ezután már nem továbbította a tartózkodási helye GPS-koordinátáit tartalmazó jeleket. A szakemberek ekkor még arra gyanakodtak, hogy a fehér gólya kitérőt tett a Szahara fölé, ahol nincs térerő. Rövidesen azonban kiderült, hogy a madarat Kairótól 420 kilométerre délkeletre, Kena kormányzóságban befogták és átadták az egyiptomi hatóságoknak. Erre bizonyíték a The Daily Mail című lap internetes kiadásában közzétett két fotó is. Az információ szerint a madár hátán lévő jeladót kémeszköznek vélték.    "Ménes a képeken biztosan felismerhető a gyűrűje száma alapján. Egészségesnek látszik, de egy másik információ szerint egy jeladós madarat Egyiptomban lelőttek, erre azonban egyelőre nincs bizonyíték – mondta Papp Ferenc.    A programkoordinátor hozzátette: már vasárnap felvették a kapcsolatot az egyiptomi természetvédő szervezetekkel az ügy tisztázására.    Papp Ferenc tájékoztatása szerint már az is egészen biztos, hogy az ugyancsak Pöstyénpusztán megjelölt Pöstyén nevű madarat, Ménes fészektestvérét, Románia déli részén, a Duna közelében egy villanyoszlopon áramütés érte és elpusztult.    Hírügynökségi jelentések szerint egy jeladóval felszerelt francia hattyút is elfogtak Kena kormányzóságban. Egy helyi lakos, aki befogta a madarat, leadta az állatot a helyi rendőrségre azzal a gyanúval, hogy a madár kémtevékenységet folytat a térségben. A helyi biztonsági illetékesek a madarat megvizsgálták, és megállapították, hogy nem kémkedésre használható eszközzel, hanem jeladóval van felszerelve. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?