Egy háborús bűnös története - folytatásos regény az Új Szóban

<p>Egy jóhiszemű és tanult fiatalembert kormánymunkára hívnak. Hamarosan kiderül azonban, hogy a védelmi minisztériumban csak a nagypolitikai játszmák játékszerének szánják.</p>

 

Ugyanilyen ötletesen és természetesen a lakosságot is átverik – pontosan úgy, ahogy a valóságban. Persze nem csak a hatalom űzi a maga gyanús üzelmeit, hanem a sajtó is. Egy kitalált történet, mely mégis mintha napjaink közéletéről szólna, kísértetiesen ismerős helyzetekkel, alakokkal.

Stílusáról:

Pergő, eseményekben teli kisregény, melyből nem hiányzik az ármány és a cselszövés, a szex és a szerelem.

Az első rész tartalmából:

Sárkány fölhívott, s találkozót kért az Agathába. Csodálkoztam, hogy épp a liberális sajtó munkásainak fellegvárát jelölte meg találkahelyként, de másnap ennél is jobban meglepett, amivel a kávéházban előrukkolt: „Poldaufnak lenne rád szüksége. Becsöppent a védelmi minisztériumba, hisz tudod, és ott most komoly dolgok fognak zajlani…”

Samuel  Babbel

A regény első fejezetét a szombati Új Szó Szalon mellékletében olvashatják!

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?