Cserkész lesz Vilmos herceg felesége

London |

<p>Cserkésznek áll Vilmos herceg felesége.</p>

Katalin cambridge-i hercegnő, vagyis Kate Middleton, a brit trón várományosának polgári származású hitvese az udvar csütörtöki tájékoztatása szerint a Cserkészszövetség önkénteseként segíti majd az 1907-ben alapított mozgalom munkáját.
A brit cserkészekhez 1976 óta csatlakozhatnak lányok is. Tavaly a szervezetbe már több lány lépett be, mint fiú.
A brit cserkészek fővédnöke Vilmos nagymamája, vagyis az idén 86 esztendős II. Erzsébet királynő.
Katalin hercegnő mindemellett négy jótékonysági szervezetben maga is fővédnöki szerepet vállalt. Ezek közül három olyan fiatalokat karol fel, akiknek  szenvedélybetegségek, vagy súlyos egészségügyi, mentális és viselkedésbeli problémák miatt van szükségük segítségre. Pártfogója például az East Angila's Children Hospices nevű hospice-szervezetnek és a The Art Room nevű művészeti csoportnak, amely a művészet eszközeit alkalmazva segíti növelni a gyerekek magabiztosságát és független gondolkodását. A negyedik a londoni Nemzeti Portrégaléria - a világ legnagyobb portrégyűjteményét őrző múzeum - fenntartását támogatja. A hercegnői segítő kéz jelentősen növeli egy-egy szervezet támogatottságát, ráirányítja a figyelmet céljaikra. Ugyanakkor a királyi család tagjainak is fontos, hogy kiálljanak egy-egy ügy mellett, mert ez megmutatja elkötelezettségüket a fajsúlyosnak tartott kérdések mellett.
A trónöröklés rendjében második helyen álló Vilmos herceg - Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia - tavaly áprilisban esküdött örök hűséget Kate Middletonnak. A házaspár egy kis walesi településen él, annak a támaszpontnak a közelében, ahol Vilmos a brit királyi légierő kutató-mentő helikopterpilótájaként szolgál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?