Bikacsökkel verte az újságírót a polgármester

Szemely |

<p>Az egyik magyarországi, Baranya megyei településen a polgármester egy bikacsökkel sújtott le a község internetes honlapjának szerkesztőjére.</p>

Magához hívatta tegnapelőtt késő délután a szemelyi polgármester Komor Lászlót, a község internetes honlapjának szerkesztőjét. A háza előtt várt rá, és amikor megérkezett, a háta mögül elővette a nála lévő bikacsököt, és megütötte a gyanútlan szerkesztőt. Közben kiabálva idézett a honlap fórumára beírt egyik, a polgármesterre utaló hozzászólásból. Komor feljelentést tett, a polgármester szerint az újságíró öt-hat éve mérhetetlenül sértegeti, lejáratja, és ezért "püfölte el".
A közigazgatási hivatal területi vezetője szerint ha megállapítást nyer, hogy a polgármester bűncselekményt követett el, és ezt a bíróság jogerősen kimondja ítéletében, akkor a polgármesteri jogviszony automatikusan megszűnik. Azt azonban mindenképpen be kell bizonyítani, hogy a cselekményt polgármesteri minőségében és nem magánemberként követte el. A rendőrség az ügyben nyomoz, eredmény későbbre várható. (bama.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?