Bécsben maradnak az ottani pandák

<p>További tíz évig Bécsben marad az osztrák főváros két pandája, Jang Jang és Long Huj a schönbrunni állatkert vezetője és a vadon élő állatok megóvásával foglalkozó kínai társaság által Csengtuban aláírt megállapodás szerint.</p>

Dagmar Schratter igazgató a hétvégén aláírt szerződéssel kapcsolatban kedden elmondta: továbbra is végeznek majd fontos alapkutatásokat az óriáspandákról, eredményeiket, valamint a természetvédelmi rezervátumok létesítéséről és üzemeltetéséről szóló ismereteiket pedig megosztják a kínai partnerekkel.

A szerződés visszamenőlegesen, 2013. szeptember 15-től érvényes.
   

"Az óriáspandák világszerte a vadvédelem jelképének számítanak. Nagyon örülünk, hogy látogatóink a következő tíz évben is ismereteket szerezhetnek a pandák életéről és ennek a veszélyeztetett fajnak a megőrzésére tett erőfeszítésekről. Jang Jang és Long Huj a vendégek és a gondozók szívéhez nőtt, csodálatos, hogy a jövőben is a schönbrunni állatkertben lesznek" - mondta az igazgatónő.
   

A megállapodás értelmében az osztrák fővárosban augusztus 14-én világra jött pandakölyök - korábban született testvéreihez hasonlóan - kétéves koráig Bécsben marad. Ez az a kor, amikor a vadon élő példányok is elhagyják anyjukat és saját útjukat kezdik járni.
   

A két nap múlva három hónapos pandabocsot hétfőn mérték meg először: a feje búbjától a tappancsáig 60 centiméter, vagyis hozzávetőleg akkora, mint egy macska. A kölyök életében a névadás a következő nagy állomás: a kínai hagyományokat követve leghamarabb 100 naposan kap nevet.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?