Az orangután első lemeze

Adelaide |

<div>Briliáns elme és új dolgokra fogékony zeneszerző &ndash; legalábbis az állatkeri gondozója szerint.</div><div>&nbsp;</div>

Első saját szerzeményét tartalmazó kislemezzel rukkolt elő Kluet, a dél-ausztráliai Adelaide állatkertjének egyik szumátrai orangutánja. A 20 éves Kluet egy zenekészítő alkalmazás segítségével komponálta meg első szerzeményét, a Give me a Klue-t. Pij Olijnyk, az állatkert főemlősökkel foglalkozó gondozója és egyben Kluet debütáló kislemezének producere szerint a dalban némi modern dzsessz is felfedezhető. Mint fogalmazott: „hallok egy picit a Rózsaszín párduc főcímdalából és talán egy leheletnyi The Way You Look Tonight is van benne”. A gondozó szerint Kluet briliáns elme, nagyon játékos, érdeklődő és szeret új dolgokat kipróbálni. Hozzátette, nem véletlen, hogy az orangutánok az állatvilág géniuszai. Az augusztus 19-i orangután-világnap alkalmából közzétett dalt az állatkert honlapján lehet megvásárolni. A felhasználók annyit fizetnek érte, amennyit jónak látnak, és a befolyó összeget az intézmény három orangutánjának ellátására fordítják.  A szumátrai orangután súlyosan veszélyeztetett faj, mára mindössze 4–7 ezer példánya maradt a vadonban, és évente nagyjából ezerrel csökken a számuk, elsősorban a természetes élőhelyeik elvesztése miatt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?