Az Egyesült Államok még mindig ideális célpont

„American way of life”, nyitott társadalom, a szabadság és a demokrácia bajnokai, az emberi jogok védelme mindenek felett és az államhatalom korlátozása. Ezen közhelyszerű megállapítások is jól jellemzik az USA politikai rendszerét, amely egyértelműen a minél szélesebb civil társadalom és a minél kisebb állam elvére épül. Az alkotmányos rendszer, de az átlagamerikaiak gondolkodása is a szabad állampolgárok jogainak megóvását, vagyonának, személyi adatainak megvédését helyezi az első helyre, és a hatalmi ágak megosztásával, kölcsönös kontrolljával és alapos korlátozásával próbálja elérni, hogy az állam minél kisebb mértékben avatkozzon be a polgárok életébe. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az USA-ban nincs egységes igazolvány (mint nálunk a személyazonossági igazolvány), nem létezik egységes azonosító szám (mint hazánkban a személyi szám), senkinek sem kell bejelentenie az állandó lakhelyét – a lakcímekről nem is létezik szövetségi szinten nyilvántartás. Az átlagamerikai különböző iratokkal igazolhatja magát: jogosítvánnyal, hitelkártyával, egészségbiztosítási vagy a munkavállalásra jogosító szociális-biztosítási kártyával. Az amerikaiak az európaiakhoz képest kevésbé tolerálják a különböző ellenőrző, ill. biztonsági rendszereket, például a videokamerákat. A rendészeti és nyomozó szerveknek sincs könnyű dolguk, hiszen – a számos bűnügyi filmből jól ismert módon – a letartóztatáshoz, lehallgatáshoz, megfigyeléshez, házkutatáshoz stb. felsőbb, legtöbbször bírói beleegyezésre van szükség. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az adatvédelmi jogszabályok miatt az egyes szervezetek, így például az FBI, a Bevándorlási és Honosítási Hivatal, a Szociális Biztosító stb. számítógépes nyilvántartásai nincsenek összekötve. Ehhez társul az USA rendkívül nagy területe (meghaladja a 9,3 millió négyzetkilométert), és 286 millió fős lakossága. Ráadásul Amerika a bevándorlók országa, a lakosság több mint tíz százaléka külföldön született, s jelenleg is évente 1 milliónál többen érkeznek (legálisan és illegálisan), hogy letelepedjenek az ígéret földjén. A rendkívül sokszínű, soknemzetiségű lakosságban pedig szinte gyerekjáték elvegyülni bármely náció képviselőjének – akár az arab terroristáknak is.

Földön, vízen, levegőben

Ehhez járul az óriási légiforgalom. 2000-ben a világ tíz legnagyobb légitársasága közül hat amerikai volt, s természetesen a legforgalmasabb repterek között is az USA légikikötői domináltak. Az első Atlanta Hartfield volt, ahol 82 millió utas fordult meg egy év alatt, s ezzel lepipálta a 30 évig veretlen Chicago O’Hare repülőterét a maga 78 millió utasával. (Összehasonlításképp: a pozsonyi reptéren 300 ezer, míg a bécsin tíz millió körül van az éves utasforgalom.) Kicsit leegyszerűsítve, az amerikaiak úgy utaznak repülővel, mint mi vonattal vagy autóbusszal, különösen a belföldi járatokon. Nyilvánvaló, hogy ekkora utastömeget képtelenség volt tüzetesen átvizsgálni. A belföldi járatokon az ellenőrzés egyébként hírhedten laza volt. De a terroristák lehetséges célpontjai tekintetében még el sem kezdtük igazán a felsorolást. Egy kis tallózás az USA nemzetbiztonsági rizikótényezőinek listáján, amelyet a brit Jane’s védelmi-biztonsági szaklap állított össze, és megdöbbentő számsorokat kapunk. Ezek szerint az Egyesült Államokban van 103 atomerőmű, 2 800 egyéb erőmű, 420 nagy kereskedelmi repülőtér, 168 000 vízgazdálkodási társaság (ha valaki az ivóvizet szeretné megmérgezni), 600 000 híd és 190 000 mérföld gázvezeték. Ezenkívül 9500 vállalat rendelkezik engedéllyel robbanóanyagok használatára. (A World Trade Center elleni 1993-as, robbantásos merénylethez – amelynek 6 halottja és több száz sebesültje volt – egy arab származású vegyipari vállalkozó biztosította a robbanóanyagot, amit legálisan vásárolt, mivel volt engedélye.) A biztonsági szakembereknek leginkább attól futkos a hideg a hátukon, hogy az USA kikötőibe 18 millió nagyméretű konténer érkezik minden évben, s ezeknek mindössze két százalékát ellenőrzik szúrópróbaszerűen. Továbbá naponta 1,3 millió ember lép be az Egyesült Államok területére a különböző határátkelőhelyeken (beleértve persze a reptereket is). De ha valaki félne a legális belépéstől, akkor még mindig becsusszanhat illegálisan a kanadai vagy a mexikói határon, amely köztudottan lyukas, mint az ementáli sajt, becslések szerint naponta több mint ezren jutnak át Latin-Amerika felől az egyre erősödő ellenőrzések dacára.

A recept tehát adott: végy pár elszánt terroristát, juttasd be őket az USA-ba, küldj utánuk tömegpusztító fegyvert egy konténerbe rejtve, és süsd el a dolgot valamelyik nagyvárosban. A rémálom természetesen egy New Yorkban felrobbantott kisméretű „hátizsák”-atombomba. (Az egykori Szovjetunióból állítólag több ilyen is eltűnt, sőt egyes híresztelések szerint Oszama bin Laden is beszerzett egyet a csecsenektől, csak a kódok ismerete nélkül nem tudta felrobbantani.) De ha nincs atom, megteszi a szaringáz is, amit az Om Shinrikio nevű japán szekta 1996-ban már bevetett a tokiói metróban. Szaddam Husszein titkos laboratóriumaiban állítólag nagy mennyiségben állítják elő. Ha esetleg ez sem jönne össze, akkor hagyományos robbanóanyagból aztán tényleg nincs hiány – és Amerika retteghet a Közel-Keleten mindennaposnak számító robbantásos merényletektől.

Van-e védelem a terror ellen?

A számos rizikófaktor megismerése után nyilvánvaló, hogy képtelenség mindent és mindenkit ellenőrizni. Nem lehet átkutatni centiméterről centiméterre 18 millió hatalmas szállítókonténert, a mexikói határon nem állhat minden méteren egy rendőr, az atlantai reptéren nem lehet precízen megmotozni mind a 82 millió utast évente stb. A megoldás a biztonsági és hírszerző szervezetek összehangolt munkája, csak így lehet minimalizálni a terrorveszélyt. Az elmúlt hetekben napvilágra jutott hírekből mára világossá vált, hogy a hírszerzés, a nemzetbiztonsági és rendészeti szervek közötti szorosabb együttműködés és jobb információáramlás lehetővé tette volna a terrortámadások megelőzését. Kenneth Williams a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) arizonai ügynöke phoenixi irodájából 2001. július 5-én elektronikus levélben figyelmeztette washingtoni feljebbvalóit, hogy iszlám szélsőségesek amerikai pilótaiskolákban tanulnak, és gépeltérítéseket hajthatnak végre. Közben a Központi Hírszerző Hivatal (CIA) emberei is megfigyeltek több, az al-Kaida terrorszervezethez tartozó egyént és gyanították, hogy gépeltérítésekre készülnek. A Pan Am pilótaakadémia szintén arizonai oktatói arra gyanakodtak, hogy egyik diákjuk, az angolul gyengén beszélő, és gyatra repülési tudással rendelkező Hani Hanjour pilótaigazolványa hamis, és ezt jelentették a Szövetségi Légügyi Hivatalnak (FAA), ők azonban valódinak találták a dokumentumot. (Hanjour a szeptember 11-én a Pentagonba csapódott gép egyik eltérítője volt.) Ugyancsak a Pan Am pilótaakaémia Minneapolisban lévő iskolájának oktatói figyeltek fel a marokkóból származó, francia állampolgárságú Zacarias Moussaoui-ra, aki készpénzben leperkálta a 6800 dolláros tandíjat, és csak a Boeing 747-es Jumbo óriásgéppel történő légi manőverezésre koncentrált, a le-és felszállás nem érdekelte. Moussaouit augusztus 17-én őrizetbe vették a vízumszabályok megsértése miatt. (A nyomozók szerint ezért nem tudott részt venni a szeptember 11-i merényletekben, és ezért volt az egyik gépen csak négy terrorista, szemben a másik három repülővel, amit öten térítettek el.) Az FBI washingtoni agytrösztjében azonban képtelenek voltak összekapcsolni Moussaoui esetét az arizonai ügynökük jelentésével, Hani Hanjour gyanús iratairól pedig mit sem tudtak, ahogy arról sem, hogy a CIA is gépeltérítésektől tart, és megfigyel számos szélsőségest. A CIA virginiai központjában viszont az FBI arizonai ügynökének és a Pan Am oktatóinak gyanújáról nem tudtak semmit sem. Alapos elszigeteltségben üzemelt a Bevándorlási és Honosítási Hivatal (INS) is. Ők adtak vízumot valamennyi merénylőnek, sőt két terroristagyanús egyént akkor hagytak elsétálni, mikor már rajta voltak az FBI körözési listáján. A hab a tortán mégiscsak az az általános megrökönyödést kiváltó döntésük volt, amikor hónapokkal a merényletek után diákvízumot állítottak ki Mohamed Atta és társa nevére, akik köztudottan a World Trade Centert elpusztító repülőgépet vezették neki az ikertornyoknak. (Attáék még a merénylet előtt nyújtották be diákvízum iránti kérelmüket, mivel csak ideiglenesen, turistavízummal tartózkodtak az USA-ban. Az INS jócskán túlbürokratizált ügyintézésére jól rávilágított az a tény, hogy annak a Mohamed al Attának adtak vízumot, aki hónapokkal korábban elhunyt, és rajta volt minden újság címoldalán, mint a terrormerényletek egyik fő szervezője.) A fenti felsorolásból nyilvánvaló, hogy a nemzetbiztonsági, rendészeti és hírszerző ügynökségek között gyatra volt az információáramlás, és így nem állhatott össze a „mozaik”, a terrormerényletek terve, annak ellenére sem, hogy 2001 nyarától szaporodtak az erre utaló jelentések és figyelmeztetések. A jövőben ezért az ügynökségek fokozottabb együttműködésén kell hogy legyen a hangsúly.

A hírszerzési rendszer csődje

Az amerikai kémkedési és kémelhárítási rendszer szeptember 11-ét megelőzően egy ügynökségek bonyolult szövevényéből álló, senki által nem koordinált és senkinek sem felelős konglomerátum volt. A rendszer alapjában még a hidegháború kezdetén, 1947-ben jött létre, és struktúrája azóta sem módosult jelentősen. A több mint ötven szervezet között nem volt megfelelő együttműködés és információáramlás, sőt inkább a rivalitás jelei jelentkezetek:

FBI (Federal Bureau of Investigation – Szövetségi Nyomozóiroda)

Mivel az Egyesült Államokban saját rendőrsége van minden államnak, megyének, városnak, városrésznek, nemzeti parknak, de az autópályáknak, egyetemeknek, nagyobb irodaházaknak is, ezért nem csoda, hogy az USA-ban több tízezer rendőrséget találunk. A több államot érintő, szövetségi ügyek az egész államban működő, és helyi szervezeteket fenntartó FBI hatáskörébe tartoznak. Az FBI ezért jórészt egy tipikus rendőri szervezetnek tekinthető, amelynek feladata a bűncselekmények felderítése és a rossz fiúk rács mögé dugása volt. Csakhogy az FBI hatáskörébe tartozott a kémelhárítás és a terrorelhárítás is, amik nem tipikusan rendőri jellegű feladatok, hisz legtöbbször hosszú megfigyelést és adatgyűjtést követelnek meg. Az USA-ban tehát nem létezik a kémelhárításra szakosodott nemzetbiztonsági ügynökség, az elhárítás az FBI feladatköre volt, azé az FBI-é, amely a bűnüldözésre koncentrált. Emellett az FBI nem működött együtt kellő-képpen a külföldön adatokat gyűj-tő CIA-vel, az imigrációs hivatallal, és sokszor a helyi rendőri szervekkel sem.

CIA (Central Intelligence Agency – Központi Hírszerző Hivatal)

A minden összeesküvés-elméletben főszerepet játszó (és a filmekben szinte csak negatív szereplőként feltűnő ügynökeiről hírhedt) CIA-t a valóságban inkább elhanyagolták. Az USA területén kívül kémkedéssel, hírszerzéssel foglalkozó CIA a felderítő szolgálatoknak juttatott évi 30 milliárdos költségvetésnek legfeljebb a tizedét kapta. A válóságban a „terepen” dolgozó ügynökeinek a száma (a „Directorate of Operations” kötelékében) 4000 körül mozgott, ezek nagy része sem James Bond-szerű akcióhős, hanem az amerikai nagykövetségeken, diplomáciai fedettségben dolgozó, adatokat gyűjtő, elemző, és továbbító alkalmazott. Ráadásul a helyi lakosságból nem toborozhattak ügynököket, és számos szabályozás nehezítette munkájukat.

A „technikai ügynökségek” gyűj-tőnévvel illethetjük azon a hadügyminisztérium (Pentagon) alá tartozó és csúcstechnológiákkal operáló szervezeteket, amelyek a hírszerző szervezetek költségvetésének nagy részét kapták. Az amerikai vezetés az utóbbi években rájuk koncentrált. Ide tartozik mindenekelőtt az NSA (National Security Agency – Nemzetbiztonsági Hivatal), amelynek sokáig még a létezését is tagadták. Pedig egy valóságos elkülönített városban több mint 30 000 alkalmazottja van. A lehallgatással, kódolással és dekódolással foglalkozó ügynökség az „Achelon” rendszer révén vált hírhedtté, amivel elvileg világszerte lehallgathatók a telefonhívások, követhető az elektronikus posta, a faxok, stb. De ide sorolhatjuk a kémműholdak többségét üzemeltető NRO-t (National Reconnaissanse Office – Nemzeti Felderítő Hivatal) vagy a NIMA-t (National Imagery and Mapping Agency – Nemzeti Kép- és Térkép Hivatal), és még számos más ügynökséget is. Bár úgy tűnhet, hogy ezen ügynökségek lehetőségei szinte határtalanok, mégis egyre több problémával szembesülnek. Az NSA-nak például egyre nagyobb gondot okoz a nagy kapacitású optikai kábelek terjedése (amelyeket nehezebb lehallgatni). Ha arra gondolunk, hogy naponta hány telefonhívás zajlik világszerte, mennyi e-mail száguld az elektronikus világhálón, és hányféle nyelven kommunikálnak az emberek – akkor az NSA-nak nehéz dolga van, ha nem tudja kit kell lehallgatni, ha a terroristák egyszerűen nem telefonálnak, vagy előre eldöntött „virágnyelven” beszélnek, netán valamely ritka nyelvjárást használják stb. Nyilvánvaló, hogy nem lehet csak a csúcstechnológiára hagyatkozni, és megfeledkezni az emberi tényezőről.

Válasz a terrorra

A terrormerényletekből okulva az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében 1947 óta a legnagyobb változás zajlik. A légi biztonság fokozása érdekében 28 000 fővel erősítették meg a repülőterek biztonsági személyzetét, megszigorodtak az ellenőrzések, a gépek fedélzetén már nem olyan könnyű bejutni a pilótakabinba. Az FBI több száz ügynököt irányít át a terrorelhárító részlegébe, amely a jövőben nagyobb hangsúlyt kap. Tom Ridge volt pennsylvaniai kormányzó vezetésével egy új, a hazai biztonságra koncentráló hivatal (Office of Homeland Security) alakult, amelynek fő feladata az FBI, a bevándorlási hivatal (INS) és a helyi rendőri szervek munkájának koordinálása. Emellett tervezik egy új nemzetbiztonsági minisztérium felállítását is, a hírszerzés és elhárítás munkájának összefogására, irányítására. Megszigorodtak a vízumszabályok is. Már nem lehet turistavízummal kiutazni az USA-ba, majd ott kérvényezni diákvízumot (ahogy tette ezt Mohamed Atta). Az Amerikába érkező turisták már nem kapnak automatikusan 6 hónapra vízumot (ahogy az eddig szokás volt), hanem csak az általuk bizonyítottan eltölteni szándékozott időre. Mivel az USA nagykövetségei világszerte veszélyben vannak (lásd az Al-Kaida terrorszervezet merényleteit a kenyai és tanzániai amerikai nagykövetségek ellen 1998-ban), ezért áttértek a leveles ügyintézésre, megerősítették rendőri védelmüket és betonakadályokkal választották el őket a környező utcáktól.

A szerző politológia szakos egyetemi hallgató