Avarok és szlávok – egy nemzetközi régészeti tárlat Zágrábban

A házigazda Zágrábi Régészeti Múzeum részéről Anita Dugonjić, a komáromi Duna Menti Múzeum esetében pedig Csuthy András, illetve részben Csütörtöky József igazgató segítségével boncolgattuk a kiállítás hátterét.

A tárlat koncepciója

Maga a kiállítás két, földrajzilag jól behatárolható párhuzamos részből áll: az egyik rész a Dunától északra, a másik pedig a Drávától délre eső középkori társadalmak anyagát mutatja be. Az avar és a szláv népesség egymástól elkülönült, ugyanakkor mégis kapcsolódott egymáshoz. Az időperiódus a 6. század közepétől a 9. század közepéig, vagyis a magyar honfoglalást közvetlenül megelőző korszakig terjed. A tárgygyűjteményt főként ékszerek, harcosok felszerelései, mezőgazdasági eszközök, fazekastermékek és csonttárgyak teszik ki – ezek mellett pedig képek, videók, lovassírok, tapintható rekonstrukciók is megtalálhatók a kiállítótérben. Sőt, a kiállítás ideje alatt a következő hónapokban előadásokkal és műhelymunkákkal is készül a zágrábi intézmény. Az érdeklődő tehát mindenképp megkapja a lehető legtöbb impulzust, de nem csak a laikusokra várnak efféle élmények. Csuthy András úgy látja, most több olyan lelet is bemutatásra kerül egy helyen, amelyet a szakemberek is csak ritkán láthatnak testközelből.  
Az esemény házigazdája a Zágrábi Régészeti Múzeum. Horvát részről a Vinkovci Városi Múzeum volt a másik partnerintézmény. Szlovák oldalról pedig a komáromi intézmény mellett még a Nagytapolcsányi Tribecsi Múzeum, valamint a Turócszentmártoni Szlovák Nemzeti Múzeum járult hozzá a kiállításhoz, illetve közreműködött a Szlovák Tudományos Akadémia nyitrai Régészeti Intézete. Anita Dugonjić szerint már pusztán ez a kooperáció tudományos jelentőséget kölcsönöz a kiállításnak. A tárlat Zágrábot követően elsőként a magyarországi határhoz közelebb eső Koprivnica városában is megtekinthető lesz. Ezután pedig tervben van, hogy még néhány további horvátországi múzeum is kiállítja a tárgyakat.

Mennyire alapos a régészeti tudásunk?

Egy ilyen volumenű kiállításnál jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mégis mennyit tudunk ezekről a régmúltba vesző népekről, illetve a kapcsolataikról. Csuthy András azt mondja, viszonylagos, hogy soknak vagy kevésnek mondjuk-e a tudásunkat, mert habár bizonyos szempontból jól állunk, minden egyes lelet felvet új kérdéseket. Ráadásul a Kárpát-medencei viszonyok közt a szerves anyagok nagyon ritkán és rosszul maradnak fenn a földben több mint egy évezred után. „Mai tudásunk alapján, illetve a régészet oldaláról közelítve, talán annyit lehet állítani, hogy ez a korszak sem sokban különbözött a többitől. Az Avar Kaganátus szabad társadalmát képviselők, függetlenül a mai felfogásunk szerinti eredetüktől, az akkori viszonyokhoz képest jól éltek. Akik nem voltak e társadalmi réteg részei, vagy nem tartoztak a kaganátus uralma alá, azokra nem várt túl sok jó, ha egy hadjáratra vagy fosztogatásra induló, elsősorban lovasíjász had útjába kerültek. A félreértések elkerülése végett: az akkori társadalom más kategóriákban gondolkodott, máshogy épült fel. Egy nomád vagy félnomád törzsszövetségben a közösség alapját a vélt vagy valós vérségi kötelékek alkották, azaz a család, a nagycsalád, a nemzetség és ezek hatványai. Ez pedig részben független a beszélt nyelvtől, de még a túlvilági képzeteinktől is, a modern nemzetfogalmainkkal pedig nem összeegyeztethető. Aki sikerrel betagozódott ebbe a társadalomba, azt a régészeti anyagban sem fogjuk tudni könnyen megkülönböztetni a többiektől, akármilyen nyelven beszélt, legfeljebb a temetkezési rítusban láthatnánk nagy különbségeket” – fejtegeti hosszasan Csuthy.

Anita Dugonjić azon a véleményen van az avar–szláv kapcsolatokat tekintve, hogy több a kérdőjel, mint a válasz. Mint mondja, a kutatók egy része szerint még az 5. század vége előtt megjelennek a szlávok a közép-európai térségben, Pannóniában pedig a középső Duna mentén a 6. század első felében vagy közepén telepedtek meg. Más szakemberek pedig úgy látják, hogy a szlávok egészen a 6. század második feléig nem jelentek meg a Kárpát-medencében. Ekkortól azonban már, mondja Dugonjić, az egyébként gyér történeti források már a szlávok és az avarok közti harcról, de a közös életükről is szólnak. Menandrosz Protektor bizánci történetíró például arról ír, hogy a kagán Tiberiosz császár kérésére 578 őszén megtámadta a Kis-Szkítiában élő szlávokat. De ott van Paulus diakónus is, aki arról számol be, hogy a longobárdok avarokkal és a szlávokkal karöltve betörtek a Duna vidékére, amit kiraboltak. „Hogy létezett köztük együttélés, afelől nincs kétség, a szlávok nagyon fontos részét képezték a korabeli avar társadalomnak. Az anyagi kultúra esetében főleg a későbbi időszakokban, a második Avar Kaganátus idején sokszor nehéz őket megkülönböztetni az avarok hatalmának hanyatlása és az egyre nyilvánvalóbb letelepedett életmódon alapuló együttélés miatt” – vázolja az általános képet Dugonjić.

A komáromi gyűjtemény

„A Duna Menti Múzeum avar kori leletanyagát főként a környékbeli késő avar kori temetők képviselik – ismerteti Csuthy András a komáromi helyzetet. – Ezek közül is főként Trugly Sándor ásatásai és leletmentései, elsősorban a Komárom-hajógyári temető anyaga. Ennek helyi, nagyon jó párhuzamát képviseli a tárlaton is bemutatásra kerülő dunaradvány-zsitvatői temető Vojtech Budinský-Krička által feltárt első része, mely azonban ma a Szlovák Nemzeti Múzeum részét képező turócszentmártoni Néprajzi Múzeum gyűjteményét gazdagítja. Természetesen a leleteknek számos jó párhuzama ismert a Kárpát-medence szinte minden pontjáról, de a kiállításon elsősorban a délvidéki – horvátországi – párhuzamokkal tudjuk ezeket összehasonlítani.” A kiállítás egy része néhány évvel ezelőtt már végigvándorolt Szlovákia több városán, így bőven volt mire alapoznia a komáromi szakembereknek.

Csütörtöky József, a Duna Menti Múzeum igazgatója mérföldkőnek tartja a zágrábi bemutatkozásukat, és véleménye szerint az avar gyűjteményük bemutatásának több periódusát lehet elkülöníteni: „A nyolcvanas évek közepén volt egy összefoglaló kiállítás a múzeumban a Komárom-hajógyári avar leletekről. Később pedig az avar gyűjteményünknek volt egy magas szintű prezentációja az ezredfordulón. Az akkori magyar kormány elintézte, hogy a bécsi Művészettörténeti Múzeumból elhozták Budapestre a nagyszentmiklósi aranykincset, amelyről a régészek túlnyomó része úgy vélekedik, hogy avar ötvösmunka. Ezt egy nagy teremben mutatták be, a mellette levőben pedig 10 lelőhelyről, illetve 10 múzeumból – a komáromi hajógyári feltárásról is – voltak leletek. Ez a mostani zágrábi kiállítás pedig egy újabb bemutatkozás, és az ember ilyenkor tényleg jobban érzik, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk.”

A tudomány útja

Bárki, akit akárcsak felületesen érdekel a közép-európai középkor történelme, tudhatja, hogy a Nyugatrómai Birodalom bukása és nagyjából a 11. század közé eső fél évezred sokak képzeletét felcsigázza, nemegyszer utat adva a merész és tudományosan nem egészen megalapozott (ős)történeti elméleteknek. Magyar viszonylatban számos „alternatív” vélemény kering a korabeli magyar nép történelméről, illetve lehetséges eredetéről, s ezek a teóriák időnként még az avarokra is kihatnak. Csuthy András a szakmai elhivatottságot szegezi szembe ezzel a problémával. Különösebb gond nélkül nyugtázza, hogy maga a tudományos megismerés a kutatás célja, nem pedig az aktuálpolitika vagy egy ideológia kiszolgálása. „Ahogy öregszik az ember, úgy könnyebb ezeket helyén kezelnie, hiszen sokkal fontosabb a kutatási cél, mint a sajnos kevéssé eredményes szélmalomharc” – állítja határozottan.
A horvát nemzeti identitás számára nem kevésbé jelentős ez a történelmi periódus, mint a magyar elképzeléseknél. Dugonjić szerint ez szinte magától értetődik, mivel a horvátok is szeretnék pontosabban látni a saját etnogenézisüket. Ugyanakkor ő sem mondhat mást, mint hogy az etnikai eredet elméletei terén nincsenek szilárd és határozott elméletek a horvát kutatásban sem. „Amikor a 6. század közepétől a 9. század közepéig tartó időszakról van szó, nem beszélhetünk biztonsággal »horvát nemzetről«, mert Horvátország esetében a »horvát« név csak a 9. század derekán jelenik meg. Kizárólag a tudományos megközelítésmód segítségével juthatunk el azokhoz a szilárd bizonyítékokhoz, amelyekre aztán a történelmünket építhetjük. És ezen a téren még számos jövőbeli kutatás várat magára” – fogalmaz Dugonjić.

Kihívások

Csuthy András szerint főleg operatív gondok adódtak a szervezés során. Ugyanakkor a szervezés régészeti oldalával már kevesebb gond volt. „Szakmai szempontból a kiállítás inkább rutin, mint kihívás volt, hiszen a mi részünk mint vándorkiállítás 2015 óta hét helyen szerepelt Szlovákiában. Ehhez kapcsolódott egy konferencia és egy katalógus. A most újból bemutatásra kerülő kiállításrész a zágrábi kollégáknak is köszönhetően viszonylag gyorsan összeállt” – fejtegette Csuthy. Csütörtöky József elmondása szerint nem volt egyszerű a tárgyak biztosítása és szállítása sem, de végül mindenre sikerült megoldást találniuk.

Anita Dugonjić emellett úgy látja, igazából roppant nehézséget jelent a témát közel hozni a jelenkor emberéhez úgy, hogy azt érdekesnek is találja: „Ennek tudatában törekedtünk érdekességekkel kitölteni a kiállítási teret, a tárlat keretében pedig programsorozatot rendezünk, amely régész és történész kollégák által tartott előadásokból, valamint minden korosztálynak szóló műhelymunkákból áll.”

Mit hoz a jövő?

Sem a komáromi, sem a zágrábi régész nem kételkedik afelől, hogy ezt az együttműködést folytatni kell. „Remélhetőleg lesz még gyümölcsöző szakmai kapcsolat a múzeumaink között, mind Szlovákián belül, mind a horvátországi kollégákkal, s reményeink szerint még Horvátországban is folytathatjuk a megkezdett utat, ez azonban még a jövő év zenéje. A kiállítás zárásaként az ottani kollégák egy újabb szakmai konferenciát szerveznek 2020 februárjában, így már az is pozitív folytatásnak értékelhető” – nyugtázza Csuthy András. S hogy látható lesz-e ez a tárlat Komáromban? „Ebben a mai formájában talán már nem, de sosem lehet tudni. Talán majd ha az anyag hazavándorol és a Duna Menti Múzeum új állandó régészeti kiállítása is napirendre kerül, akkor újra elgondolkozunk a lehetőségeinken” – fejezi be mondandóját a fiatal komáromi régész.

Anita Dugonjić fontosnak tartja hangsúlyozni a kiállítás Zágrábot követő horvátországi körútját. „A jövendőbeli projektekben pedig még nem egyeztünk meg, azonban a Csuthy Andrással, Marek Bothtal és Zbigniew Robakkal ápolt jó munkaviszony miatt úgy hiszem, hogy újra együtt fogunk dolgozni valamilyen projekten.”