Álmodni se tudott volna szebbet

Peter Jackson: „Az, hogy hobbit vagyok, stimmel. A hobbitok tipikusan alacsonyak és dagik, jókat esznek-isznak, fölrakják a lábukat a kandalló tetejére, és kellő gyanakvással méregetik a világot.” Ön nyilván a Tolkien-regények megszállott rajongói közé tartozik.

Szó sincs róla. Tizennyolc éves koromban olvastam ugyan a könyvet, de aztán egész addig nem vettem le a polcról, amíg nem kezdtünk beszélgetni arról, hogy megfilmesítjük. Ez éppen az a fajta regény, amely meglódítja az ember fantáziáját, hogy olyan filmet tudjon csinálni, mint az eredeti King Kong, az eredeti Szindbád, meg a többi régi klasszikus. De eszembe se jutott, hogy megrendezzem A gyűrűk urát.

Akkor mégis miért csinálta?

Mert 1995-ben elkezdtünk tanakodni, hogy írni kellene egy forgatókönyvet, valami olyan fantáziamesét, mint A gyűrűk ura. Folyton ezt mondogattuk, olyan legyen, mint A gyűrűk ura. A fejemre csaptam. Most mit görcsölünk? Miért nem nézzük meg, kinél van a Tolkien-regény megfilmesítési joga? Ide-oda telefonáltunk, és kiderült, hogy Saul Zaentz producernél, aki akkoriban épp Az angol beteget forgatta a Miramaxszal, ahol nekem szer-ződésem volt. Felhívtam Harvey Weinsteint, a Miramax főnökét, hogy mit szól az ötlethez. Tetszett neki, és mivel épp együtt dolgozott Zaentzcel, gyorsan meg is tárgyalta a jogok megvételét. Ahogy egy kicsit alaposabban szemügyre vettem a regényt, rájöttem, hogy ebben legalább két film van, ha nem három. Kettőt még bevállalt volna a Miramax, de hármat semmiképp. Aztán ahogy egyre jobban belemelegedtünk a beszélgetésbe, kiderült, hogy az ördög a részletekben lakozik – Harvey Weinstein sokallta a költségvetést, és ő csak egy filmre gondolt. Másfél évig győzködtük egymást, aztán végleg bemondta az unalmast. Egy hónapot adott, hogy házaljunk a kétrészes ötlettel, hátha Hollywoodban horogra akad egy másik stúdió, amelyik leveszi a válláról a gondot. Szerencsénk volt. A New Line Cinema akkori főnöke nem két részt, hanem hármat akart, ugyanis a könyv eredetileg tényleg háromrészes. Álmodni se tudtam volna szebbet. Már csak arra kellett vigyáznunk, nehogy kiszivárogjon valami a forgatásról. Sokat számított, hogy nem Amerikában forgattunk, hanem Új-Zélandon, de még így is megesett, hogy valaki megpróbált eladni egy részletet valamelyik internetszolgáltatónak, de aztán rendőrségi segédlettel sikerült ebben megakadályozni.

Nem tudom, kinek jutott eszébe, hogy leállás nélkül forgassák a három részt, de igen költségkímélő ötlet volt. Viszont rettenetes munka lehetett önnek is, a színészeknek is. Hogy áll most? Mennyi van kész a további két filmből?

Ez a forgatás életem eddigi leghosszabb és legnehezebb munkája, sőt megkockáztatom, életem hátralévő részében is az marad. Pszichológiai szempontból volt nagy élmény. Mint látja, nem tartozom az izompacsirták közé, vagyis nem kenyerem a sprint százon. Engem már egy három hónapos forgatás is megviselt fizikailag. Volt egy másik filmem, amit hat hónapig forgattam, abba majdnem belehaltam. Most képzelje el, mit éreztem, amikor elkezdtem ezt a másfél évig tartó kőkemény melót. És nem volt megállás, pláne kiszállás. Mentem, mentem, szinte csak a tehetetlenségi nyomaték hajtott. Az idő persze mindent megszépít, bár meg kell hagyni, felüdülés volt, hogy gyakran hülyéskedtünk forgatás közben. Ami a filmek készenléti állapotát illeti, már elvégeztem a második rész nyersvágását, most tartok a trükkfelvételeknél. Az első részben 600 trükkfelvétel volt, a másodikban eddig kicsit kevesebb lesz, de már több mint a felével kész vagyok. A harmadik részt is összeraktam már, de azzal csak akkor fogok foglalkozni, amikor elkészült a második. Eredetileg szerettük volna félévenként bemutatni a két további folytatást, de aztán osztottunk-szoroztunk, és rájöttünk, hogy az utómunka annyira bonyolult, hogy ez nem lehetséges.

Különös, hogy a trükkfelvételeket nem George Lucas világhírű műhelyében készítették, hanem rábízták egy kis új-zélandi számítógépes csoportra.

Ráadásul ez a cég nem is csinált túl sok filmet, ami egyrészt hátrány, másrészt előny. Hátrány, mert sokkal kevesebb a referenciája, viszont előny, mert rettenetesen lelkes kis csapat. A gyűrűk ura előtt mindössze 30 számítógépük volt és ugyanennyi emberük, a film miatt föl kellett venniük majdnem a tízszeresét, és meg kellett sokszorozniuk a gépek számát is. Szerte a világból jöttek a szoftveresek és a számítógép-grafikusok, mert másfél éves munkát kínáltunk. Dolgozik ott kínai, orosz, francia, japán, mindenféle szakember. Mindannyiukat személyesen, egyenként választottuk ki a jelentkezők közül. Olyan szoftvereseink vannak, akiknek egy csöpp gondot sem okoz, hogy új programokat találjanak ki, ha a létező hollywoodi programokat kimerítettük.

És miért pont Új-Zélandra költöztette a stábot?

Mert első perctől fogva ez tűnt a legideálisabb helyszínnek. Mellesleg különös, hogy az előkészületek során soha senki nem kérdezte meg, hol akarom forgatni A gyűrűk urát. Talán mert mindenki tudta, hogy új-zélandi vagyok, és magától értetődött, hogy hazaviszem. Otthon ráadásul minden kéznél volt. A táj mesés, a technológia adott, a szakembergárda együtt van, és Új-Zéland fantasztikus anyagi kedvezményeket nyújtott, pedig a film költségvetése részenként 90 millió dollár, ami nem kevés pénz. De ha belegondol, hogy A gyűrűk ura van olyan látványos, mint a Gladiátor vagy a Pearl Harbor, pedig nem Hollywoodban forgattuk, ahol legalább a duplájába került volna. Új-Zéland fantasztikusan filmbarát ország. A miniszterelnök asszony többször is tiszteletét tette a forgatáson, egyik alkalommal a honvédelmi minisztert is magával hozta. Pont akkor, amikor azon törtük a fejünket, hol találunk annyi statisztát, amennyi a nagy csatajelenetekhez kell. A miniszterelnök asszony odaszólt a honvédelmi miniszternek, küldjön egy hadosztályt. Jöttek is a katonák, fölvették a jelmezt, a fegyvert, az íjat, a nyilat, meg is mosolyogtuk őket, mert ügyetlenebbül kezelték, mint a civilek, ami nem csoda, mert leépítés van a hadseregnél. Maguk az új-zélandiak is örültek a forgatásnak. Volt olyan, hogy megtetszett egy rét, bekopogtunk a tulajdonos ajtaján, már jött is, persze, nyugodtan forgassunk csak, boldog, hogy segíthet.

A gyűrűk urát látva valószínűleg dőlni fognak a turisták Új-Zélandra.

Gyanítom, hogy így lesz. Ez a film több bevételt hozott az országnak, mint az új-zélandi borexport tavaly meg tavalyelőtt összesen. A teljes költségvetésünk 90-95 százalékát Új-Zélandon költöttük el, ami az ország méreteit tekintve hatalmas bevétel. A kormány külön miniszteri biztost nevezett ki, hogy koordinálja a filmhez szükséges állami támogatást és segítséget.

Mondja, nem babonás? Ugyanis nem véletlen, hogy éppen ön rendezte meg ezt a fanyar humorú, kicsit sötét fantáziafilmet. Ön, aki Halloween napján született, és akit a filmért Oscarra jelölt Ian McKellen igazi hobbitnak nevezett.

Jó kérdés. Nem tudom, mennyit számít, hogy Halloween napján születtem. Lehet, hogy mindent meghatározott. Én mindenesetre egész életemben rettenetesen büszke voltam rá. Az, hogy hobbit vagyok, stimmel. A hobbitok tipikusan alacsonyak és dagik, jókat esznek-isznak, fölrakják a lábukat a kandalló tetejére, és kellő gyanakvással méregetik a világot. Utálnak utazni. Ezzel annyira egyetértek, hogy amikor elkészült a filmbeli kunyhó, ahol Frodo lakik, megkértem a New Line-t, hadd tartsam meg ezt a díszletet, amikor vége lesz a forgatásnak. Mert titkos vágyam, hogy kiások egy nagy gödröt valamelyik gyönyörű hegyoldalban, nekitámasztom ezt a kunyhót, és bevackolom magam, valahányszor elegem van a világból.

Hollywood, 2000. március