<p>Régészek több mint 8 ezer éves rizsföldet találtak Kelet-Kínában, minden valószínűség szerint ez az eddig ismert legrégebbi rizstermesztő terület a Földön.</p>
A világ legrégebbi rizsföldjét találták meg Kelet-Kínában
A 100 négyzetméteresnél némileg kisebb rizstáblát az úgynevezett hancsingi újkőkori romok szomszédságában azonosították még 2015 novemberében - tájékoztatta a Hszinhua hírügynökséget a Csiangszu tartományi Nanking Múzeum régészeti intézetének munkatársa.
Elmondása szerint egy április végi szemináriumon több mint 70 egyetemi, régészeti kutató és muzeológus együttesen vitatta meg a romok feltárásához kapcsolódó felfedezéseket. Ők jutottak arra a következtetésre, hogy az eddig legrégebbi rizsföld nyomára bukkantak.
Fontos támpontot jelentett számukra, hogy megszenesedett rizsszemeket is kiástak, s ezek alapján állapították meg azt is, hogy a területet visszatérően rizstermesztésre használták.
Azt is megfejtették, hogy a rizsföldet hajdanán különböző alakú darabokra osztották, s közülük valamennyi kisebb volt 10 négyzetméternél.
Lin Liu-ken, a régészeti intézet igazgatója elmondta, a kínaiak körülbelül 10 ezer évvel korábban kezdtek a rizsföldek művelésébe. Erre utaló megszenesedett rizsszemeket már találtak, de a megmaradt ősi rizsföldek még ezeknél is ritkábbak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.