A válság kertészkedésre készteti az amerikaiakat

Dallas |

<p>Egyre nő azoknak a tábora az Egyesült Államokban, akik hátsó udvarukban gyümölcs- és zöldségkertészkedésbe kezdtek azzal a céllal, hogy a válság közepette csökkentsék kiadásaikat, vagy bioélelmiszerekhez jussanak, illetve, biztonságos élelmiszereket tudjanak kamrájukban.</p>

A recesszió annak a meggondolására késztetett, hogy ha a dolgok az 1929-es nagy gazdasági válsághoz hasonlóan alakulnak, akkor jobb lenne saját élelmiszert termeszteni. Még kiscsibéket is rendeltem. Mindig is úgy gondoltam, hogy a bioétkezés fontos, viszont valójában drága. Így jó elgondolásnak tartottam elkezdeni a saját termesztést és kellemesen meg vagyok lepődve - mondta a texasi San Antonióban élő Alison Baum kórházi segédorvos, aki kicsiny udvarába gyümölcsfákat, fűszernövényeket és zöldségeket, például zöldpaprikát és paszternákot ültetett.
    A növekvő vetőmageladás és egy felmérés azt mutatja, hogy gyorsan nő az élelmiszerkertészet, amelyre az amerikaiak mintegy 2,5 milliárd dollárt költöttek 2008-ban az Országos Kertészeti Szövetség (NGA) szerint.
    Az NGA megrendelésére készült országos felmérésből kiderül, hogy 43 millió amerikai háztartás tervezi saját gyümölcs, zöldség, bogyós gyümölcsök és fűszernövények termesztését 2009-ben, ez 19 százalékos növekedés a 2008-as 36 millióhoz képest.
    A válaszadók mintegy egyharmada a recesszióra hivatkozott mint egyik motiváló tényezőjére. A fő okok között szerepelt a jobb ízű élelmiszer és a megtakarítás az élelmiszerkiadásokban.
    A megkérdezettek majdnem fele nyilatkozott úgy, hogy olyan élelmiszert szeretne termeszteni, amelyről tudja, hogy biztonságos. Több élelmiszerbotrány volt az elmúlt évben, köztük nemrég egy szalmonella járvány, amely a földi mogyorót és a mogyoróvajat érintette.
    Az amerikai first lady, Michelle Obama is csatlakozott a trendhez, ágyásokat ásott a Fehér Ház kertjében, hogy elősegítse a gyermekei és a látogatók ellátását friss, egészséges élelmiszerekkel.
    A vetőmagcégek rekordszezonról számolnak be. George Ball, a Burpee vetőmagkereskedő cég vezetője hangsúlyozta, hogy a zöldségvetőmag és a palánta eladások márciusban körülbelül 30 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.
    Peyton Tamburo New York-i színésznő, aki 10 évvel ezelőtt Arizonába költözött, kávézót és delikátesz üzletet nyitott és kertészkedni kezdett. Hobbijából üzletet csinált és árulja terményeit, köztük a biobazsalikomot. A gazdasági válság közepette úgy érzi, hogy ami hobbiként indult számára, most biztonságérzetet ad neki.
    Ellen Gorman, aki Washingtonban egy kis non-profit női jogvédő szervezetnek dolgozik, azt hangsúlyozta, hogy környezetvédelmi és egészségügyi aggodalmak késztették első kertjének kialakítására az idén. - Úgy érzem, hogy kapcsolat van a környezet megőrzése és a fenntartható mezőgazdaság között - hangoztatta Gorman, aki főnöke udvarában fog termeszteni, és megosztják a terményeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?