A rákbetegeknél súlyosabb betegséget okozhat a vírus

koronavírus

A rákbetegeknél súlyosabb betegséget okozhat az új koronavírus – állapította meg egy új tanulmány.

A rákos betegség folyamatban lévő gyógyítása azonban nem súlyosbítja a Covid-19 lefolyását, tehát nem kell a kezelést elhalasztani – írta friss számában a brit országos rákutatási intézet folyóirata (Journal of the National Cancer Institute).

A tanulmány szerzői majdnem 23 ezer amerikai rákos beteget vizsgáltak meg, mindannyiukat a veteránokat ellátó U.S. Veterans Affairs egészségügyi szolgáltatói teszteltek Covid-19-re.

Nagyjából 1800-nak (7,8 százalék) lett pozitív az eredménye, az életkor nem befolyásolta a fertőzés valószínűségét. Nagyobb volt a pozitív tesztek aránya (11 százalék) a leukémiások között, mint a daganatosoknál (8 százalék).

A negatív daganatos betegekhez képest a Covid-19 betegségben is szenvedő rákbetegeket nagyobb arányban kellett kórházban ápolni, többen szorultak intenzív kezelésre, többüket kellett lélegeztetni.

A fertőzött rákos páciensek halálozási aránya 14 százalékos, a negatívoké három százalékos volt.

Azt nem tudni pontosan, valójában milyen gyakori a Covid-19 a rákbetegek között, mivel sokakat valószínűleg nem teszteltek – írták a kutatók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?