A Philae-leszállóegység megváltoztathatta helyzetét

Köln |

<p>A Philae megváltoztathatta helyzetét, ami megnehezíti a leszállóegységgel való kapcsolattartást - jelentették be hétfőn a Rosetta-küldetés kölni irányítóközpontjában.</p>

Az Európai Űrügynökség (ESA) közleménye szerint július 9. óta a leszállóegység nem továbbított semmiféle adatot. Stephan Ulamec, a Philae projektvezető tudósa szerint megváltozott a napsugarak mintázata a leszállóegység napelempaneljein, ez arra utalhat, hogy a Nap hatására az üstökös magjából kiáramló porsávok és gázok egy kissé eltolták helyéről az eszközt. A Philae két adatközlő egysége közül az egyik szintén meghibásodhatott. Az irányítóközpont további utasítások küldését tetvezi a leszállóegységnek, amely a reményeik szerint "feléled", miként ez korábban is történt. A tudósok mindazonáltal a továbbiakban a Rosetta űrszondára fókuszálnak, amely követi a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstököst a Nap felé vezető útján. Műszerei az aktivitás kezdetétől fogva közvetlen közelről tanulmányozza az üstököst, megfigyelik az augusztus 13-i perihelium (napközelség) idején, amikor a legnagyobb lesz a gáz- és porkibocsátás, majd folytatják a vizsgálatokat, ahogy a Naptól távolodva az üstökös aktivitása alábbhagy.  A Rosettát 2004-ben indította útnak az ESA a 67P/CSurjumov-Geraszimenko kométa közvetlen közelébe azzal a céllal, hogy kiderítsék mi az üstökösaktivitás mechanizmusa, azaz miként válik a Nap hatására gáz- és poranyag-kibocsátóvá az üstökösmag. Az űrszonda 2014. augusztus 6-án állt pályára az üstökösmag körül, leszállóegysége pedig november 12-én landolt az égitesten. A Philae a tervezett célpontja helyett egy árnyékos mélyedésben szállt le. Mivel kevés napfény érte, 54 órányi működés után lemerültek az akkumulátorai, így 7 hónapra hibernálta magát, s csupán júniusban éledt fel.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?