A mikrohullámú sütőt már annyira megszoktuk, hogy csak akkor veszszük észre, mennyire fontos berendezés, amikor nem áll a rendelkezésünkre.
A mikrohullámú sütő története
De kinek juthatott eszébe az az ötlet, hogy márpedig ő ki fog találni egy dobozt, amibe csak be kell tenni az ebédet, és pár perc alatt felmelegszik? Nem csak hogy a háziasszonyok nem álmodoztak ilyesmiről, de a tudósok sem törték a fejüket efféle problémákon. ĺgy aztán a mikrohullámú sütőnek várnia kellett egy szerencsés véletlenre, hogy felfedezzék.
Ez a felfedezés 1946-ban történt, mikor egy amerikai mérnök, Percy Spencer, aki egy radar kifejlesztésén dolgozott a laboratóriumában, reggel munkába induláskor egy tábla csokoládét csúsztatott a zsebébe, arra az esetre, ha megéhezne munka közben. Ehhez tudni kell, hogy a radarok is olyan hullámokkal működnek, amelyek a mikrohullámú tartományba esnek. A laboratóriumban aztán elő is került a zsebből az édesség. De mivel nem ette meg egyszerre, a megmaradt csokidarabot csak úgy otthagyta az asztalán, egy mikrohullámokat kibocsátó készülék mellett. Nemsokára arra lett figyelmes, hogy a csokoládé átalakult: cseppfolyós, ragadós csokimassza lett belőle.
No, több se kellett Percy Spencernek és a cégének, egy év se telt bele, és előrukkoltak az ételmelegítés egy új eszközével, a mikrohullámú sütővel. Mivel azonban ez a szerkentyű körülbelül 350 kilót nyomott, álmodni sem lehetett arról, hogy boltokban árusítsák. Rettentő súlyának egyik oka az volt, hogy vízzel hűtötték a rendszert, amihez külön víztartályokat kellett belészerelni.
A mai mikrohullámú sütők már nem víz- hanem léghűtésések, és őspéldányukat csak a hatvanas években kezdték el gyártani. Amerikában már a hetvenes években elterjedt, nálunk csak az utóbbi évtizedben vált általánossá és nélkülözhetetlen háztartási eszközzé. És mindezt egy darabka csokinak köszönhetjük! (sn)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.