A királynő új ruhája: II. Erzsébet hallgat alattvalóira

London |

<p>Új ruhát öltött II. Erzsébet brit királynő egyik legidősebb alattvalója tiszteletére, miután az agg hölgy megrótta őt születésnapi üdvözlőkártyáin látszó egyhangú viselete miatt.</p>

Catherine Masters, aki hétfőn lett 110 éves, a bevett szokás szerint 100. életévének betöltése óta minden születésnapjára kap egy képeslapot az uralkodó portréjával és jókívánságaival.
    Mrs. Masters - aki még Viktória királynő idején született - azonban nemrégiben kifogásolta, hogy a legutóbbi öt kártya teljesen azonos volt, Erzsébetet mindegyik ugyanabban a sárga kosztümben, ugyanazon háttér előtt ábrázolja. Ezért tollat ragadott, és meg is írta panaszát személyesen a királynőnek.
    A kifogás meghallgatásra lelt, ugyanis az idősotthonban élő Catherine hétfői, 110. születésnapjára már egy új királynői fotót kézbesített a posta: a lapon a 83 éves II. Erzsébet ezúttal egy kék kosztümben látható.
    Catherine Masters a levél hétfői érkezéséről helyszíni tudósításban beszámoló BBC-nek kifejezte örömét afelett, hogy az uralkodó eleget tett kérésének. Nevetve hárította el ugyanakkor azt a riporteri kérdést, hogy jövőre milyen üdvözlőlapot szeretne kapni a királynőtől.
    Már korábban kiderült egyébként, hogy a még májusban feladott panaszlevél eljutott az uralkodó kezébe. Nem sokkal később ugyanis teljesen váratlanul betoppant az otthonba II. Erzsébet unokája, Vilmos trónörökös, és tolmácsolta a felséges nagyszülő bocsánatkérését.
    Vilmos és a megdöbbent Catherine annak idején negyven percen át beszélgetett tea és teasütemény mellett. A herceg - Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia - érdeklődött afelől, hogy mi az ilyen hosszú ideig tartó jó egészség titka, és azt a választ kapta, hogy napi néhány korty gin.
    Az uralkodó még a ruha színére vonatkozó tanácsot is megfogadta. Mrs. Masters ugyanis a májusi beszélgetés során Vilmos lelkére kötötte: tudatná nagymamájával, hogy "jól állna neki a kék vagy a fehér is".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?