A hét eseménye Kopcsay és Szombathy szerint

<p>A hét legfontosabb eseménye Márius Kopcsay, a Sme publicistája és Szombathy Pál publicista szerint.</p>

Michal Kováč volt köztársasági elnök pont azon a napon halt meg, amikor Václav Havel cseh államfő a 80. születésnapját ünnepelte volna. Így október 5. kétszeresen szomorú dátummá vált. Mindketten merőben más személyiségtípusok voltak. Havel értelmiségi volt, művész és disszidens. Kováč csak az elnöksége idején vált disszidenssé. Az elnöki palotába ugyanis a HZDS és annak elnöke, Vladimír Mečiar küldte ki mint hivatalos jelöltjét. Kováč nemcsak az első köztársasági elnökünk volt, hanem az utolsó is, akit a parlamenti képviselők, s nem a polgárok választottak meg. A politikai jelöltség köntösét azonban csakhamar a független polgári államfő mezére cserélte. Igen, pragmatikusan feltehetjük a kérdést, Kováč miért nem látott át a HZDS-en hamarabb, a lényeg azonban az, hogy ezt egyáltalán megtette, holott nem kényszerült rá. Nyugodtan megmaradhatott volna engedelmes pártkatonának, s élvezhette volna a hivatalával járó előnyöket. Ehelyett autonóm módon kezdett cselekedni, s volt mersze ellenszegülni Mečiarnak és Lexának annak árán is, hogy ezzel nemcsak ellenségeket, de egy halom problémát és szenvedést is okozott magának, amelyek hivatala végéig elkísérték. Ezek közül a legismertebb a fia, ifj. Michal Kováč elrablása volt. Míg Mečiar hatalma alatt Szlovákia – Andrej Kiska elnök szavaival – letért a helyes útról, Kováčnak is köszönhetően nem ment le róla teljesen. Tagja lett az EU-nak és a NATO-nak, s kicsit kár, hogy Kováčnak már nem adatott meg ezekben a normálisabb időkben vezetni az országot. Kováčnak is megvoltak a támogatói és ellenzői, de egy dolog értékes benne: képes volt kilépni a szerepéből, átlépni saját árnyékát, és olyat tenni, amivel kellemesen meglepte a közvéleményt. Ma inkább az ellenkezőjét látjuk ennek: azok a politikusok is, akiktől még elvártunk volna ezt-azt, nyugodtan megmaradnak saját árnyékukban és nem találnak elég erőt ahhoz, hogy önmaguk legyenek. Amikor Michal Kováčot búcsúztatjuk, egyben azt is érezzük, mekkora szükségünk van olyan egyéniségekre, akik képesek erre. MÁRIUS KOPCSAYa SME publicistája  A hét legfontosabb magyar belpolitikai eseményébe a kormánypárt belerángatta Európát, de így sem lett világesemény. A kvótanépszavazás az örülni nem tudó győztesek éjszakáját hozta az érvénytelenség és a nemek elsöprő többségének különféle értelmezéseivel: mondjonle és csakígytovább kakofóniája őszi málló plakáterdőben. A politikai értelmezések turmixa: az EU-belépésnél is hatalmasabb támogatottsággal nyert a kormány, amelynek le kellene mondania, hisz az elsöprő többség fittyet hányt a kampányára – mindez tehát erős fegyver Brüsszelben, ahol megszégyenült a Fidesz a kétfarkú küszöbugrásával.Dumában mindenki nyert, valójában mindenki vesztett is: Orbán satnyább hátizsákkal megy a reptérre, az irdatlan kampánymilliárdokat mintha esküvői buli helikopteréről szélbe szórták volna: új szabályozásával a miniszterelnök nem vitte át a részvételi lécet; ám a balliberális ellenzék téved, ha a társadalom passzív rezisztenciáját összekeveri saját zavaros (igen, nemigen, odase) üzeneteinek támogatottságával. Aki viszolyog a korrupciótól, nem feltétlenül szerelmes a globalizációba.  A hét legfontosabb nemzetközi közéleti eseménye egyben súlytalanok összecsapása: úgy jelentős, hogy a főszereplők hiányoztak. Hillary Clinton és Donald Trump összecsapása után a két alelnökjelölt megmutatta a szürke másodikok józanságát; az infóvibrálás azonban a harsány karakterek világa. A neveket még hagyjuk, helyette António Guterres korábbi portugál miniszterelnökét jegyezzük meg: minden bizonnyal ő lesz az ENSZ új főtitkára. SZOMBATHY PÁLpublicista

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?