A hét eseménye Kopcsay és Seres szerint

Ha Hillary Clinton nyert volna, egy darabig foglalkoztak volna vele a médiák, az összeesküvés-elméletek kedvelői pedig megerősítve érezték volna magukat abban a hitükben, hogy minden úgyis le volt zsírozva, hogy az „establishment” megőrizze a pozícióit… És az élet ment volna tovább. Természetesen, az élet megy tovább Donald Trump győzelme után is, de egyszer csak óriási lett a bizonytalanság, milyen is lesz a jövőnk. Igen, a mi jövőnk, mert ha csak az amerikaiakról lenne szó, az ember kárörvendően elmosolyodhatna, hogy nesze nektek, amit választottatok. Az ország olyannyira kettészakadt, hogy azt innen, az óceánon túlról is látni. Hiszen elég megnézni az amerikai vidéki fotókat, ahol az apukák és anyukák gyerekeikkel együtt katonai parádékra járnak, s a kicsik csodálattal szorongatják apró kezecskéjükben a gépfegyvereket. Ez is Amerika. A bugyuta filmek is, a popkultúra, s a százszor ismételt frázis: „Ezt meg kell beszélnünk”. És Bob Dylan is. A végtelen szabadság. És az egyén hatalma, aki beperelheti a befolyásos korporációt, és ne adj, isten még meg is nyerheti. Mint minden idei választáson, most is az emocionálisabb, ésszerűtlenebb lehetőség nyert. Talán már hozzá is szokunk lassan. A kérdés, hogy Trump kiszámíthatatlansága mennyire változtatja meg az amerikai külpolitika irányvonalát. A gondolat, hogy kezet fog Putyinnal, és meghagyja neki Európát (hol is van az?) szabad terepként, dermesztő számunkra. Csakúgy, mint az inspiráció, amely úgy terjed Amerikából, mint a Chuck Norris-kultusz, s mely így szól: nézd, választópolgár, bármilyen hülyeséget találsz ki, megvalósíthatod! Nem véletlenül fedték fel magukról a szlovák politikusok is Ficótól egészen Sulíkig, hogy ennek a politikának a támogatói. Másban nem rúgnának labdába. Fontos, hogy az értelmesebb lehetőség választói ne higgyék el, hogy valójában nem is léteznek. Mind a távoli Amerikában, mind nálunk.

 MÁRIUS KOPCSAYa SME publicistája  --------------------------------------------------  A hét külföldi eseménye nem az, hogy Donald Trump lett az Egyesült Államok elnöke, hanem az, hogy nem Hillary Clinton győzött. Aki pedig mindent megtett azért, hogy elhitesse Amerikával: neki jár az elnökség, politikusként és nőként is. A Bengázi-botrány nem érdekes, az e-mail-botrányt csak felfújták, korrupt alapítványának FBI-vizsgálata csak republikánus ármány, meg amúgy is, mellette állt a mainstream média, hát mi baj lehetne? Az, hogy sem ő, sem a networkje nem ebben a világban élt, hanem az általuk kreált, racionálisnak hitt valóságban. Hillary azt hitte, lenyomható a torkokon a hataloméhes arrogancia és a felsőbbrendűségi komplexus, megúszható 30 ezer e-mail és pár telefon megsemmisítése, vagy pl. az az egymillió dolláros adomány, amit férje a katari államtól kapott szülinapjára. Az ügyek szépen összeadódtak, Hillary vesztett, Donald bejött, mi pedig pontosan abban reménykedhetünk, ami eddig Donald ellen szólt: hogy nagyon gyorsan megváltoztatja a véleményét mindenről.* * *A hét hazai eseménye kétségkívül a magyar kormány néhány héten belüli második lyukra futása: nemcsak a kvótanépszavazás volt eredménytelen, hanem az alkotmánymódosítás is, ami az alaptörvénybe foglalta volna, hogy „Magyarország területére idegen népesség nem telepíthető be”. A tahó megfogalmazás nettó hazugságot takart: senki nem akart semmilyen „idegen népességet” ide telepíteni, kb. másfél ezer háborús menekült befogadása pedig (addig, amíg kérelmüket elbírálják) nem olyan ügy, amit alkotmányba kell iktatni. Az igazi botrány persze a beetetési, elnézést, letelepedési kötvény körüli hercehurca: hiába köszönnek el tőle hivatalosan, ha a fél világban máig hirdetik, hogy jó pénzért ide lehet költözni, a schengeni térségbe, Afrikából éppúgy, mint Irakból. Az egyik legismertebb betelepülő, egy al-Kaidát támogató álprofesszor épp Orbán szomszédságába költözött, kötvény nélkül is. A magyar nemzetbiztonság és a hazudozásmentes közélet legnagyobb dicsőségére.   SERES LÁSZLÓa HVG publicistája