5 dolog, amit az elsősök szüleinek tudni érdemes

<p>Az iskolakezdés a kis elsősök és szüleik számára egyaránt jelentős esemény. Nem könnyű időszak, számos változást hoz az életükbe. Mi az, amit a szülőknek ezzel kapcsolatban érdemes tudniuk?<br />&nbsp;</p>

Két hónap az adaptációs idő
Két hónapig tart, amíg a gyerekek megszokják az új környezetet, az új napirendet. Legyünk velük megértők, elnézők, hiszen a felnőtteknek is körülbelül ennyi ideig tart, amíg megszokják az új munkahelyüket.

Megváltozik a viselkedése
Ne számítsunk arra, hogy gyerekünk rögtön önálló lesz. Sőt, éppen ellenkezőleg. Sok gyerek a hatalmas stressz miatt még inkább csüng a szülein. Ne fosszuk meg a gyereket egy kis plusz becézgetéstől, kényeztetéstől.

Hamarabb elfárad
A kezdeti időszakban a gyereknek sok új elvárásnak kell megfelelnie, ezért hamarabb elfárad. Ügyeljünk arra, hogy minden este időben menjen aludni, és az első osztályban ne terheljük meg sok iskolán kívüli elfoglaltsággal.

Forduljunk bizalommal a pedagógushoz
A kis elsősünk osztályfőnökére tekintsünk partnerként, mert ő az a személy, aki az elkövetkező időszakban kiveszi a részét gyermekünk neveléséből. Ne féljünk bármilyen problémát megbeszélni vele!

Fontos a biztatás
Biztassuk, bátorítsuk gyermekünket. Ha eleinte elveszíti is a kedvét, igyekezzünk megtalálni és megmutatni neki azokat a mindennapi apró örömöket, amiért érdemes iskolába járnia. (mn)
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?