263 koronába került a sör!

München |

<p>Sajátos rekorddal ért véget vasárnap a világ legnagyobb népünnepélyének tartott, nemzetközi hírű sörfesztivál, az Oktoberfest. A rendkívüli népszerűségnek örvendő fesztivál csaknem 200 éves történetében ugyanis még soha nem fogyott annyi forralt bor Oktoberfesten, mint most.</p>

Ezzel szemben a sörfogyasztás messze elmaradt a tavalyi rekordtól, a nem hivatalos összegzés szerint az elmúlt két hétben "csak" 6,6 millió korsó - azaz liter - sör fogyott. 2007-ben a látogatók még 6,9 millió korsót hörpintettek fel. A vendégek száma ugyancsak elmaradt a tavalyitól, bár így sem volt kevés: szeptember 20-tól vasárnapig kereken 6 millióan látogattak el az Oktoberfest híres helyszínére, a Theresienwiesére, azaz a Terézia rétre, miközben egy évvel ezelőtt több mint 6,2 millióan voltak.

Mindennek fő oka az időjárás volt, a szervezők szerint ugyanis több mint tíz éve nem volt olyan hideg és nem esett annyi eső az Oktoberfest két hetében, mint most. Az elmúlt napokban nem volt ritka, hogy késő este a hőmérséklet már megközelítette a 0 fokot, s a hatalmas sörsátrakat teljes erőből fűteni kellett.

Egy korsó sör ára az idén 8 euró és 70 cent (263 korona) volt, azaz az ár a tavalyihoz képest 40 centtel emelkedett. Idén ugyanakkor rendkívül sok volt a panasz amiatt, hogy az ítéletidőt és a kevesebb vendéget a sört kimérők túl sok habbal kívánták ellensúlyozni, nem ritkán 1,5-2 decivel is megrövidítve a vendégeket.

Az idei Oktoberfest azonban nem csupán a forralt bor, továbbá a zord időjárás miatt marad emlékezetes, hanem a politikai környezet miatt is. A fesztivál félidejében derült ki ugyanis, hogy a Bajorország kedvenc pártja, a Keresztényszociális Unió a tartományi parlamenti választásokon katasztrofális kudarcot szenvedett. Günther Beckstein így lett a tartomány történetében az egyetlen olyan bajor miniszterelnök, akinek mindössze egyszer jutott az a megtiszteltetés, hogy az első, frissen csapolt korsót ő hörpintse fel. Ez ugyanis a több évtizedes hagyomány szerint a mindenkori miniszterelnök jussa, csak hát Beckstein a kudarc miatt közvetlenül a választások után lemondásra kényszerült. Csupán az összehasonlítás kedvéért: elődje, Edmund Stoiber csaknem 10 alkalommal élhetett ezzel a kiváltsággal.

A sörfesztivál utolsó napján keresett vigaszt a Terézia réten az eddigi katasztrofális Bundesliga-szereplésre a bajorok imádott focicsapata, a Bayern München. A vezetők az összes játékost kivezényelték az Oktoberfestre, hogy sörbe fojtsák bánatukat a klub történetében az egyik legszomorúbb rekordnak számító, mindössze 11. hely miatt.

A sörfesztivált München és Bajorország I. Lajos királynak köszönheti, aki 1810. október 12-én, még trónörökösként vette feleségül Therese von Sachsen-Hildeburghausen hercegnőt. S hogy demonstrálja a néphez való közelségét, a belvárosban népünnepélyt rendezett, ami a hagyományok kezdetét jelentette. Az idei a 175. Oktoberfest volt a müncheni sörfesztiválok sorában. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?