245 pedofil bukott le

Washington |

<p>Egy nemzetközi rendőri akcióban 245 embert sikerült letartóztatni pedofil bűncselekmények miatt tavaly az Egyesült Államokban és hat további országban - jelentette be csütörtökön Washingtonban John Morton, az amerikai bevándorlásügyi és vámhivatal (ICE) igazgatója.</p>

   A tisztségviselő elmondta: a Napraforgó (Sunflower) fedőnevű rendőri akciót november 1. és november 7. között hajtották végre. Az Egyesült Államokban 222 személy csuklóján kattant a bilincs, 23 embert pedig további hat állam területén tartóztattak le. Ez utóbbiakat "kényes operatív okok" miatt nem nevezték meg. Olyan személyekről van szó, akik pedofil tartalmú képeket készítettek, birtokoltak vagy terjesztettek az interneten.
    Az összehangolt hatósági műveletnek köszönhetően 123 kiskorút sikerült azonosítani, akik e pedofil bűncselekmények áldozataivá váltak. Köztük egészen kis gyermekek is voltak, öten éppen hogy betöltötték a harmadik életévüket, kilencen négy és hat, huszonegyen hét és kilenc, tizenegyen pedig tíz és tizenkét év közöttiek voltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?