A Lafayette-i patológus. „Amerikában soha nem éreztem bizalmatlanságot”

Azt mondja, sem a szakirány, sem az országváltás nem volt számára nehéz, csak kellő nyitottság kell ahhoz, hogy az ember az újdonságot esélyt nyújtó lehetőségnek lássa, ne bizonytalan ingoványnak.

„A karrierem egyik legfontosabb mérföldköve az volt, hogy megismerkedtem egy magyar származású, Amerikában élő orvosprofesszorral, Szabó Sándorral, aki a gyomor- és bélrendszeri betegségek, elsősorban a gyomorfekély területén végzett kutatásokat, és meghívott az intézetébe. A téma nem állt tőlem távol, az ajánlat pedig hatalmas megtiszteltetés volt, hiszen a professzor Selye János PhD diákja volt a montreali Selye Intézetben, még hajóval érkezett Amerikába. Ma is él, nemrég látogattam meg. A pozsonyi diplomámat ugyan elismerték, de ez csak annyit jelentett, hogy jogosult vagyok letenni a különbözeti vizsgákat, és pályázni rezidensi állásra. Nem volt egyszerű, pár évig tartott, míg megkaptam Massachusettsben, és 2000-ben költöztem ki a feleségemmel Amerikába.

Megragadni a lehetőségeket

Orvosi pályáját Amerikában már a véletlenek is alakították: mivel kutatási lehetőségek a patológia területén adódtak, ebben a szakágban mélyült el. „Nem volt egyszerű döntés, sokáig azt gondoltam, hogy hazajövök, és itthon kamatoztatom az Amerikában szerzett tudást. De nem csak a kutatási lehetőségek csábítottak, az amerikai életstílus sem volt tőlem idegen. Végül úgy döntöttünk, hogy maradunk. Abban, hogy a patológiát választottam, az is szerepet játszott, hogy ne kelljen annyit ügyelnem, több időt tölthessek a családommal. Tudom, erre sokan rögtön rávágnák, hogy persze, a holtak megvárnak, de a patológus nem csak, sőt az USA-ban jellemzően már nem is boncol. A munkám kilencven százaléka szövettani vizsgálat, vagyis azt kell megállapítanom, mennyire kóros a sejtburjánzás, mennyire előrehaladott, vannak-e áttétek. Amint a sebész kioperálja a kóros szövetet, azt is a patológus állapítja meg, tiszták-e a határok, nem maradt-e bent rákos sejt. Mindez ahhoz szükséges, hogy az onkológus tudja, szükség van-e még sugár- vagy kemoterápiára. A molekuláris genetikával pedig azt vizsgáljuk, milyen génmutációk vannak jelen a szövetben, ebből következően milyen gyógyszerekre reagálnak jó eséllyel. Óriásit változott az utóbbi években az orvostudomány, és ebben a patológiának nagy szerepe van.”

Otthon az Újvilágban

Külföldön új életet kezdeni semmiképp nem könnyű, szakmai karriert építeni még nehezebb. Hogy az ember még otthon is érezze magát az új világban, másfajta életformában, ahhoz nagyon nagy rugalmasság, nyitottság szükséges. Gombos Zoltán azt mondja, mindig kozmopolita, talán kicsit kalandor is volt, és szerencsére az amerikai orvostársadalom is nyitott.

„A kezdetekben sem éreztem semmiféle bizalmatlanságot, még az akcentusomra is úgy csodálkoztak rá, milyen szép. Ott gondolkoztam el először azon, hogyan lehet, hogy szlovákul tizennyolc év alatt nem tudtam olyan jól megtanulni, mint angolul egy év alatt. A visszajelzésben van a titok, abban, hogy a környezet az akaratot is értékeli. Az amerikai egészségügyben is ez az emberközpontú hozzáállás tetszett meg. Ott valóban az a vezérelv, hogy kétszer ad, aki gyorsan ad, ezért peregnek a dolgok. Amint megvan a diagnózis, máris kezelnek, műtenek. Most, hogy a nyáron itthon voltam Szlovákiában, hallottam, hogy egy ismerősnek két hónapot kellett várnia egy MR-vizsgálatra, s hogy ez alapján megműthessék. Ezzel szemben Amerikában pár hete egy nyirokcsomóműtétnél megállapítottam a fagyasztott szövetmetszetről, hogy elváltozás van benne, a sebész azonnal megcsinálta a csontvelő biopsziát, és mire azt megvizsgáltam, már be is vezette a katétert, amelyen keresztül a beteg másnap a kemoterápiát kapta. Mindez történt reggel nyolc és tíz között. Nem mondom, hogy ez minden esetben így van, gyakran meg kell harcolnunk a biztosítókkal, de hála az Obama-care-nek most már majdnem mindenkinek van egészségbiztosítása. Sürgősségi esetben azt is ellátják, akinek nincs, és az biztos, hogy itt senkinek eszébe sem jutna hálapénzt adni az orvosnak. Senki nem is értené. Igaz, hogy a pluszbiztosítás drágább, de elképzelhető, hogy Szlovákiában legalább ennyit csúsztatnak az emberek borítékban.”

A vírus és a személyiségi jogok

A vírushelyzet Amerikában sem sokkal jobb, mint nálunk, és az ok ott is leginkább az, hogy az emberek nem akarják beoltatni magukat. Louisiana, ahol Gombos Zoltán él, a trumpista államok közé tartozik, a volt elnök választóira pedig az jellemző, hogy sokan már a vírus létezésében sem hisznek, nemhogy a vakcina hatékonyságában.

„Maszkot sem hordanak, mert ezt a személyes jogaik korlátozásának tartják. A kormányzó ugyan meghozta a járványügyi rendelkezéseket, de nem tartják be, a tömegrendezvényeket teljes kapacitással szervezik, az éttermek normál üzemmódban működnek. Az átoltottság olyan ötvenszázalékos lehet, a negyedik hullám pedig Amerikában is inkább az oltatlanokat érinti súlyosan. Ez cáfolhatatlan tény, annak ellenére, hogy elenyésző százalékban biztosan haltak meg oltottak is. De mindent összevetve a szakmai tapasztalatom az, hogy határozottan nagyobb eséllyel küzdenek meg a fertőzéssel a beoltottak.”

Otthonról hazajár

Arra vonatkozóan, meddig tarthat ez a járvány, nem szeretne találgatásokba bocsátkozni. Abban viszont reménykedik, hogy a mutációk egyre gyöngébbek lesznek, míg lassan csak egy szokványos nátha tüneteit tudják okozni. „De bármikor jöhet újabb járvány, és fel kell rá készülnünk. Az ebolát valamilyen csoda folytán sikerült megúsznunk, pedig sokkal virulensebb volt, mint a Covid–19, de ha nem okulunk a mostani hibáinkból, és nem tanulunk meg élni ezzel a veszélyeztetettséggel, a járványok megbéníthatnak bennünket. Nagy szerencsénk van abban, hogy a tudomány már ennyire előrehaladott, annál kevésbé érthető, hogy sokan mégsem hisznek az eredményeiben. Azokat megértem, akik ugyan szeretnék felvenni a védőoltást, de félnek a mellékhatásokól, csakhogy a világon nincs olyan gyógyszer, amelynek ne lennének mellékhatásai. Azt kell megfontolni, melyik döntésével mekkora kockázatot vállal az ember, és még mindig nagyobb a súlyos lefolyású Covid-fertőzés kockázata, mint az oltás okozta szövődményeké. Nálam is egy folyamat volt, míg eldöntöttem, hogy beadatom, próbáltam a szakirodalomban utánanézni, mi ez, sokat beszélgettem kollégákkal. Aztán egy 35 éves ismerősöm majdnem belehalt a fertőzésbe, s ez mindent eldöntött, december 23-án felvettem az első adagot. Amerikában az egyes egészségügyi intézmények döntik el, kötelezővé teszik-e az alkalmazottak számára a védőoltást. Abban a kórházban, ahol én dolgozom, november 1-jétől lesz kötelező, és a kollégák túlnyomó többsége ezt természetesnek veszi.”

Húsz év alatt Gombos Zoltán beilleszkedett, otthonra lelt Amerikában, és bár feleséget még Komáromból vitt magával, a gyermekeik már ott születtek. Azt mondja, sanyargató honvágya sosem volt, mert mindig ott érezte jól magát, ahol aktív lehetett, de amint múlnak az évek, egyre inkább úgy érzi, szeretne Európában is egy bázist, ahová rendszeresen visszajárhat. Vagy inkább haza, mert ma Amerikában már otthon, Szlovákiában pedig még mindig itthon van.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/42. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene