Önök írták

Parlamenti választások

Elérkeztünk az újabb parlamenti választásokhoz, nem árt értékelni az elmúlt ciklus eredményeit, s megnézni, annak alapján mire számíthatunk a jövőben. Nem rendeztem hivatalos felmérést, de figyelemmel követem az emberek hangulatát, nézeteit, és azt tapasztalom, hogy az utca embere egyre csalódottabb. Viszályok, rágalmak, korrupciós és zsarolási botrányok tömkelege körülöttünk, és főleg ott, ahol ezeknek semmiképp nem szabadna lenniük. A politikusok, a pártok egyre durvábban hadakoznak egymás ellen, növekszik az arrogancia, egymás gúnyolása és lejáratása. Ugyanakkor, mint mindig, most is a jó szándékú ígéretek sokasága áraszt el bennünket, ha ezek mind valóra válnának, földi paradicsomban élnénk.

A beígért szociális Szlovákiából kapitalista Szlovákia lett. Csak a biznisz, a pénzszerzés a fő cél, ami legjobban az egészségügyben mutatkozik meg, mert ez érinti legjobban az embereket. De a különböző területeken, mint például az iskolaügy, a közlekedés, a jogi intézmények sürgősen orvosolandó problémáit még nagyon sokáig lehetne folytatni. De milyen a helyzet ma? Sokak szerint nincs kit választani. A baloldal megbukottnak látszik, a jobboldalon viszont sok a magabiztos párt, úgyhogy mozgalmas időszak elébe nézünk.

Velünk, választókkal az a probléma, hogy vakon hiszünk az ígéreteknek, választunk, és kész, aztán meg hagyjuk szabadon sáfárkodni a pártokat, a politikusokat. Az lenne a helyes út, ha a választási időszakon belül is számon lehetne kérni, hogyan tartják be az ígéreteiket. Vannak nagyszerű civil szervezetek, melyek különben a rendszerváltás üdvözlendő hozadékai, adhatnak is tanácsokat, de komolyabban is követelhetnének elszámolást, és erőteljesen bele is szólhatnának a politikába. Bárcsak végre érvényesülne a polgárok több évtizedes kívánsága: * hogy az ország elöljárói Szlovákia javát szolgálják, végre a közjót helyezzék előtérbe a saját érdekeikkel szemben; * hogy az ország ügye, gazdasága okosan és igazságosan legyen kezelve; * hogy igazságos törvényeket alkossanak, a bírói testületek pedig igazságos ítéleteket hozzanak. Ha ezek az alapvető feltételek megvalósulnak, mi is megadjuk a tiszteletet azoknak, akik kormányoznak. Ehhez viszont még kell valami! Mégpedig hogy a polgárok felelősen viszonyuljanak a választásokhoz, aki csak tud, menjen el szavazni, és tudatosan lépjen az urnához.

De ejtsünk néhány szót a magyar érdekekről is. Amióta az MKP kettészakadt, azóta nincs közöttük érdemleges dialógus. Sajnos bekövetkezett a legrosszabb helyzet, ma sincs együttműködés, így kérdéses, hogy valamelyik magyar párt sikeres lesz-e. De ne adjunk hangot a pesszimizmusnak, legyenek a magyar választók okosak, tudatosak, és a lehető legnagyobb számban menjenek el szavazni. Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy legyen magyar képviselet a szlovák parlamentben. Ha ezt most elmulasztjuk, várhatunk megint négy évet, és csak saját magunkat okolhatjuk, hogy mások fognak dönteni a fejünk felett. Tehát, szombaton, február 29-én éljünk szavazati jogunkkal, menjünk el szavazni, hogy a szlovákiai magyarságnak továbbra is legyen képviselete!

Buday Ernő, Kassa

Elmenni vagy nem menni?

Szeretek olvasni, így a gyermekeim meglepnek egy-egy könyvvel. Tavaly kaptam a fiamtól A halál rezidenciája. Auschwitz címűt, megköszöntem, de nem néztem bele, betettem a szekrénybe, pont akkor nem akartam szomorkodni. Dédikém is beszélt róla, hogy a mi falunkban is éltek zsidók, segítőkészek voltak. Két szép lány is volt, az Aranka és Mancika, a szőlőhegyen bujkáltak, keresték őket, ott sírtak, hogy miért, mit vétettek, hisz ők is Isten teremtményei. Azt nem tudom, mi lett velük. Aztán, ahogy írom a napjaim a naptáramba, megtudtam, hogy 75 éves emlékezéseket tartanak a holokauszt áldozatainak tiszteletére. Elővettem az elszúrt könyvet, és le sem tettem, míg a végére nem értem. Megrendítő, rettentő album az auschwitzi koncentrációs táborról. A magyarországi zsidók érkezése, anyák, apák, gyerekek szomorú arca, egymástól elválasztva, kis batyujukkal a gázkamrák felé menetelnek; a levelek, melyeket a foglyok írtak; az a sok szép fiatal lány, megfosztva mindenétől, ruháiktól, hajuktól; egy kép, amelyen rengeteg haj – 700 kilót találtak; idős, ősz férfiak csillaggal a mellükön; az a fájdalmas nézés, amint egy idős néni összetett kézzel a fák alatt vár sorsára, a gázkamrára. Nem veszítették el hitüket még abban a legnehezebb pillanatban sem. Végül egy kép: 1945 Oświęcim, a tábor felszabadításakor kb. 400 gyereket sikerült megmenteni. Bevallom, könnyeztem ezeken a szörnyű tetteken, és még mennyi volt! Kedves Olvasók! Kérdezzük mi, hogy miért? Miért történhetett meg? Senki se tudott róla, ahogy szokás mondani: mindenki a homokba dugta a fejét, hogy ne lásson.

Hogy miért írom most ezt mind le? Nagy feladat előtt állunk. Annyi sok csalódás, igazságtalanság, hazugság történik körülöttünk, nehéz a döntés, gondolok a közeledő választásokra. Úgy gondolkoztam, hogy én egy lépést se teszek többet, vagyis nem megyek választani. Ám ezek után, mikor magyar emberektől hallom, hogy Kotlebát kell választani, az majd rendet tesz, az majd megmutatja mindenkinek, rájöttem, hogy nem maradhatok otthon. Hát igazán a gonosz az erősebb? Mindig van kiút, ne dugjuk mi is a fejünket a homokba, vizsgáljuk meg és hallgassunk a lelkiismeretünkre, menjünk el, járuljunk hozzá, hogy ne történhessen meg az a szörnyűség többé! Hogy békességben, szeretetben, Isten kegyelmében élhessünk.

Balázsi Valéria, Nagycétény

Szóljunk hozzá!

Választások lesznek, ne szalasszuk el a részvételt. Ezzel van tele a média, politikával. Egyesek domborítják, mások bagatellizálják a közszereplők teljesítményét, ami ebben a formában messze kanyarodik az ország, a nemzet ügyeivel megbízottak elvárt teljesítményétől. Ez a tehetetlenségérzet tartja távol az urnáktól a választásokra jogosultaknak csaknem a felét, és ez a politikusok legkárosabb mutatványa. Más esetben a fölhajtás helyett csak két markos rendőr kellett volna. Előállítani az illetőt nemzet- és vallásgyalázásért, fogták volna azt a nagyhangú emberkét, és mentelmi jog ide vagy oda, csináltak volna belőle, mondjuk, utcaseprőt, két hónapra. Máskor ügyelne, mit potyogat ki a száján. Volt erre példa, igaz, Amerikában, amikor egy ismert színész az őt fotózó újságíró masináját nemes egyszerűséggel földhöz verte. Gondolta, megteheti. Az újságíró jogainak akadályozásáért a bíróság három hónap közmunkát szabott neki, és közröhej tárgyaként seprűvel járta a filmgyártás fellegvárának utcáit, a borsos anyagi büntetés ráadásaként. Ehhez szóljál, barátom, nálunk ez miért nem így működik? Természetesen vannak intézkedések, melyekkel lekörözzük a szomszédokat. Legjobb úton halad a szilveszteri tűzijátékok törvényes betiltása. Az indok? A szerencsétlen kutyák kóbor ebbé üldözése, pedig azért elsősorban az elmenekülésükkel nem törődő gazdájuk a felelős. Pakliban van nyilván az illetékesek fegyverdörgést imitáló vakparádétól való viszolygása is, ami többet nyom a lakosság évszázadokra visszanyúló, hagyományosan zajos ünneplésénél. Csendesebben intéződött az első olvasatban alig meghallgatott, csírájában elutasított vadászati törvény tárgyalása. Szlovákia vadászati nagyhatalom, természetvédelmet, vadgazdálkodást legfelső szinten művelő szakemberekkel, élvonalbeli eredményeket elért vadásztársadalommal. A honatyák mégis elutasították a további eredmények érdekében benyújtott törvények jóváhagyását. Az indoklás? A benyújtott törvényjavaslat nem biztosítja eléggé (teljes mértékben) az erősen támogatásorientáltsághoz szokott gazdálkodók jogait! Magyarán, feudális módon a vadászat jogát is sajátjuknak követelik. Az eredményekért évtizedek óta dolgozó vadászok képviselőit a parlamentben szóhoz sem hagyták jutni… Más téma. Kitellett az idejük az unióban, a britek angolosan leléptek, menni akartak, hadd menjenek. Csak a közös perselybe hullajtott kettőezerhétszázmilliárdjuk fog hiányozni, de az nagyon. Annak pótlására kellene valamit kitalálni. Addig is mi most szavazatunkkal parlamentbe segíthetünk olyan jelölteket, akik teljes vállszélességgel kiállnak a törvények betartása és választóik érdekei mellett. Válasszunk hát, van miből!

Gazdag József, Jányok

Pszichiáter mondja meg, ki vagy?

Karácsony előtt olvastam, hogy kevés a lélekgyógyász az országban. Aki ezt írta, biztos a kommunizmus alatt született. Mert akkor nagyon félre lett nevelve a fiatalság. Az én gyermekem mikor leérettségizett, azt mondta a tanárnak, hogy szeretne továbbtanulni. Amire az megkérdezte: de ugye te nem jársz templomba? Gondolom, sokan hallottak az Istenről, de nem tudják, hogy ki Ő. Mikor az Isten az első embert teremtette, belélehelte a lelket (könyörgöm, Ő a lélekgyógyász!). Az emberek nem imádkoznak hozzá, ami fontos lenne. Én már 20 éve egyedül élek, hála Istennek, a családom látogat, nekem nincs szükségem pszichológusra sem pszichiáterre. Este bezárom az ajtót, és imádkozom, de nem csak magamért, sok mindenért. Sokan azt mondják, rossz a világ – inkább buta a világ. A mai törvénynek nem könnyű megfelelni, a kormány ígérget, csillogtat-villogtat, aztán meg elviszi a fejed fölül a házat. Az előző törvényrendszer elvitte a hitet, a mostani meg elviszi az egészséget. Az emberek csak törik magukat, mert van ám kínálat! Aztán fütyülnek a lényeges dolgokra, úgy össze vannak zavarodva.

Egy olvasó

A polip

Jóformán el sem kezdődött az új év, és már megint új hónapot kezdtünk. Ami a történéseket illeti, nem lehet panaszunk, zajlik az élet, csak sajnos több benne a negatív, mint a pozitív. Gondolok főleg a Kuciak–Kušnírová-gyilkosság felgöngyölítésére, a megrendelők, a tettesek vallomásait hallgatva azt kell látnunk, hogy a polipnak még csak a csápjainál tartanak, és ki tudja, eljutnak-e egyáltalán a testéhez, jobban mondva a fejéhez (mert attól bűzlik a hal). A vádlottak szemtelenül vigyorognak a kamerákba, vagy mint a ló, amikor a végét érzi, de még rugdalódzik, amíg ki nem leheli a lelkét. Csakhogy ezeknek lelkük vagy lelkiismeretük nem volt, és nem is lesz! Na de ezt már jobban leírta Vrabec Marikánk a Vasárnap oldalain.

Bokros Gyula, Vígtelke

Kedves Vasárnap!

Családommal szívesen olvassuk a Vasárnapot, én különösen Szászi Zoltán írásait kedvelem. Nagyszámú olvasótábort és egészséget kívánok Önöknek.

Palágyi Zoltán, Zsigárd

*

Olvasom a február 11-én megjelent Vasárnapot, a nívó magas, mint mindig. Aztán eljutok a Szalagavató rovathoz, ahol a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium szerepel, és itt ért a meglepetés. A IV. A csoportképe mellett ott a névsor, túlsúlyban lányokkal. De hol vannak a lányok? Nézem jobbról, nézem balról, alulról, felülről, de a lányok sehol. A korombeli embereknek már romlik a látásuk, így segítségül veszem a nagyítót, sajnos eredménytelenül. Hová tűntek a lányok? Lehet, hogy csak a nevüket kölcsönözték a képhez, és jobbnak látták részt venni egy külön hölgybuliban? Persze, a mai kibertérben az is elképzelhető, hogy hackerek léptették le őket a képről. Sok fényképet láttam már, egyénit, csoportképet, sőt választási kampányban óriásplakátokon politikusok felnagyított képmását, de egyről sem tűntek el a személyek, sőt ők a választás után hónapokig ott pózolnak, olyan is van, aki egészen az új választásig kibírja. Talán mert ők politikai immunitást élveznek. A mi esetünkben elképzelhető, hogy egy semmitmondó nyomdai manó a vétkes. Sokan azt állítják manók nem léteznek. Márpedig állítom, vannak, kisebbek, nagyobbak, és felső fokon a legnagyobbak, ezek tudnak igazán nagy galibát okozni, sőt ezek ráadásul még tudatosan is teszik! Visszatérve a IV. A-hoz. Sajnálom a lányokat, hisz egy közös szalagavatói kép örök emlék.

Szabó István, Kassa