Önök írták

Jó volt magyarnak lenni

A ma már érettségizett gyermekem készül az első nagy kiruccanásra. Egy hét teljes kikapcsolódás szülők nélkül, egymaga. Decembertől tervez, listát ír, böngész, hogy eljusson a Csallóközből Gombaszögre. Első fizetésből sátrat vesz, hátizsák, lábzsák, kispárna és a többi. A különvonat nagyon jó ötletnek bizonyult. A kajaárak egy kicsit borsosak. De azon kívül, hogy valaki kikölcsönözte a papucsát, és elfelejtette visszavinni, komoly baj nem történt. A táborhely gyönyörű, egy kis túrázás is belefért. Első nap a zászlófelvonás, a himnusz eléneklése, előadások, koncertek. Felejthetetlen élményben volt része. Sok barátot szerzett. Jövőre ugyanitt találkozunk, így búcsúztak el egymástól. Köszönjük, Gombaszög.

Egy anyuka

A reklámok világában

Mindig úgy gondoltam, hogy az én türelmem végtelen, és nem bosszantom fel magam apró semmiségeken. Kiderült, hogy tévedtem, mert bizony sokszor nem tudok szemet hunyni és nyugodtan nézni azt, amit nem akarok látni. Mégis sokszor kell naponta olyan dolgokat eltűrnöm, ami már a könyökömön jön ki. Az az ezerfajta reklám! Régen egy nagyáruházban dolgoztam mint üzletvezető, tudom, néha kell a reklám. Például ha felhalmozódott az áru, vagy ha újat dobtak a piacra. Annak kellett reklám, hogy a vevők megismerjék. De ezek nem tartottak olyan sokáig, hogy az emberek idegrohamokat kapjanak tőle.

Ma már más a helyzet. Elég kimenni a házból, a hatalmas oszlopokon is ott ékeskednek. Legtöbbször politikai jellegűek, azokat, mondjuk, nem muszáj mindig elolvasnom, s hogy az üzletek ajtaján is kínálják az árucikkeket, az is rendben van. De az már kibírhatatlan, hogy ha szórakozni akarok, és bekapcsolom a televíziót, nézem a kedvenc filmsorozatokat, négy-öt perc múlva beugrik a reklám, és ugyanannyi ideig tart, mint a sorozat. Ráadásul mindig ugyanaz. Érthetetlen. Hát azért fizetjük az adókat, a tévécsatornákat, a tévédíjat, hogy azt nézzem nap mint nap, ami már a könyökömön jön ki? Még szerencse, hogy a könyvekbe nem vezették be a reklámokat. Ezért a legjobb szórakozásom a jó könyv, egy jó olvasmány.

Tóth Éva, Kassa

Az igazságszolgáltatás útvesztői

Az idő múlásával csak mélyül a fájdalom. Az erő fogy, és szűkül a fájdalomküszöb. Az eltávozottak emlékképeinek megjelenítésével csak szaggatjuk tovább a gyógyulni kezdő sebeket is. Szeretteink, akik még mellettünk vannak, segítenek, igaz szeretettel vesznek körül, de egyet nem tudnak: megtanítani felejteni.

Nagy felelősséget vállaltam, hogy írásra adtam a fejemet, mert aggályaim vannak, hogy agyongyötört lelkem nem lesz képes az értelmes gondolatokat szavakba önteni és elmondani, mit is akarok. Hogy mit szeretnék kiadni magamból, ami nap nap után egyre jobban gyötör, és szenvedést okozok könnyeimmel megcsorbult családomnak is. Vállaltam mégis, mert az eddigi olvasmányaimból biztatást kaptam: „Mondd el, mi bánt. Hulljanak könnyeid, ha úgy érzed, megkönnyebbülsz” (Sütő András). Megszegem saját magamnak tett ígéretemet, hogy soha nem fogok tollat, és nem tárom mélyen átható fájdalmamat idegenek elé, mert az életem értelmét adó két gyerekem elvesztéséért hullatott könnyeim úgysem fognak kiapadni. Megszegtem, és további segítséget kértem! Raymond A. Moody könyvének (Život po strate) újraolvasása után, aki gondolataival segített a sok felgyülemlett toxikus anyagnak legalább kis részét kidobni magamból. Egy évvel ezelőtt, amikor elolvastam, elhatároztam, hogy folytatom a harcot, és küzdök tovább kis unokám láthatásáért. Az írással meg valójában az a célom, hogy röviden beszámolok igazságszolgáltatásunk döntéséről. Nem szeretném a tisztelt olvasót untatni, de lehet, hogy akad, akinek van tapasztalata, hogy mik történnek bírósági berkekben. Kár, hogy mi, naiv ügyfelek most megtudhattuk, minek alapján és hogyan is történnek a bírósági döntések.

Drága fiunk halála után hat hónappal találkozhattunk az akkor ötéves unokánkkal. Az addig békében és egyetértésben élő két család között „kitört” a békétlenség. Ok ismeretlen. A gyámügyi hivatal segítségével megszületett egy olyan döntés – az anya akarata szerint –, hogy kéthavonta két órára egy szupermarket emeletén találkozhatunk, de csak az anya, illetve az egész család jelenlétében. Hozzánk nem mehetünk, sem mi hozzájuk. Még óvodáskorában sem látogathattuk az óvodai szünetben. Unokánk már szépen tudott magyarul, mert apukája csak magyarul beszélt vele. Menyünk a magyar nyelvet tiltotta be elsőnek. Mivel sem az idő, sem a hely nem volt alkalmas, hogy egy ötéves gyerekkel tartalmasan eltöltsük azt a két órát, ezért 2017-ben bíróságra adtuk. A bírósági döntés előtti nap délutánján kaptunk az ügyvédünktől egy olyan levelet, amit a menyünk juttatott el hozzá. Ebből már tudtuk, hogy a másnapi bírósági tárgyalás fölösleges. Az ő ügyvédjük ugyanis a bírósági eljárás napja előtt kapott egy olyan jellemzést, aminek alapján egy közepes képességű ügyvéd és bíró is csakis az anyának ítélte volna az ötéves gyereket. Mégpedig hogy a nagyszülők minden szempontból alkalmatlanok egy ilyen kiskorú gyerek ellátására (nem látogatták eleget, csak amikor hívták őket, nem szerették eléggé), kb. 17 mondat fiktív megállapításokkal. A mi ügyvédünk csak a következő alkalommal szándékozott közbelépni, hogy leállítsa, megcáfolja a sok hamis, fele sem igaz történetet. Mi azonban úgy döntöttünk, hogy messziről elkerüljük még az épületet is. Ám ezt jobban meg kellett volna gondolnunk. Annyi hazugság ránk zúdításához, ami ott elhangzott, nem adott egyik istenség sem elég erős vállakat, hogy elbírjuk ezeket a terheket. A mi prókátorunk – szószólónk – csak a mi kérésünket mondta el (amit már előtte írásban elküldött), semmi másra nem reagált. Én a meglepetéstől sokkot kaptam, férjem elmondta mondanivalóját. Ügyvédünk időhiányra hivatkozva meg sem próbálkozott, hogy reagáljon az alaptalan, igaztalan vádakra. Fellebbezni nem akartunk, nem lett volna értelme. Kérésünket elutasították, minden maradt a régiben. Az utolsó találkozás 2019. május 26-án volt. A múltat utólag már nem tehetjük igazságossá, hacsak nem kétségbeesett felkiáltással. Fiat iustitia, pereat mundus! Legyen igazság, még ha belepusztul is a világ! Szavak, szavak. Tudom, hiába ordítok, kiáltok, most már csak a hiány, a kín, a fájdalom, a betölthetetlen űr marad. Ez az igazságszolgáltatás csak fiktív megállapításokkal jöhetett létre.

Morvay Laura

Nyári észlelések

Úgy gondolom, olvasni bármit, még a Kopertát is sokkal könnyebb, mint megírni. Ezt mindenki tudja, de ha nem, hát próbálják ki. Mivel is kezdjem? Talán, ami számomra a legkedvesebb: a foci. Még az Ajax–Tottenham BL-elődöntőn történt, amely annyira, de annyira jó volt, mert izgalmas, hogy nemcsak a nézőket, de még a közvetítő riportert (Hajdú B. I.) is olyan izgalomban hozta, hogy tán maga sem tudta, mit ejtett ki a száján. Én viszont egy életre megjegyeztem, még szállóigének is megfelelne ez a fenomenális mondat: „Áldott legyen az az ember, aki a futballt kitalálta.”

Hát ez a nyár, hogy másra tereljem a szót, minden évben rosszabb. Ez a forróság megvisel mindenkit, fiatalt, időset egyaránt, sőt még az állatokat is, nem beszélve a mezőgazdasági terményekről. Ha ez így megy hosszabb távon, hová fogunk kilyukadni? Lehet, hogy egyszer megfövünk a saját levünkben. Szárazság sújtja az ország 80-90%-át, alig várjuk, hogy a meteorológusok esőt jósoljanak, de csak néha kapunk, azt is nagy széllel és viharral. Aki teheti, felfogja (mi is felfogtunk több mint 1000 l-t), mert hát öntözni kell, muszáj, különben nem terem meg semmi, csak a gaz. A központi víz pedig elég drága.

Más. Az egyik délután azt vettük észre, hogy egyre erősödő morajjal, zúgással közeleg valami a levegőben. Esztergom felől elég alacsonyan (szállnak a darvak) megjelent egy katonai helikopter, majd még egy, és így tovább. Hét gépet számoltam meg, és végül egy hatalmas katonai helikoptert (olyasmi lehetett, mint amikor az amerikai légierők gépei a vietnámi, iraki, afganisztáni háborúkban az ellenséges területről menekítették ki a katonáikat). Így húztak el a fejünk felett északnyugati irányba. Na, mi lesz? Tán háború? Egy kis égiháború, az lehetne, bő esővel.

Olvastuk, hogy 2022-től, vagy hamarabb is, visszaváltják a műanyag flakonokat úgy 10-12 centért. (Hogy addig még mennyi szemét lesz körülöttünk? Itt jegyzem meg, hogy az egyik unokám Németországban dolgozik, ahol 30 centért vásárolják vissza az üres flakonokat.) Aztán szintén 2023-tól megszüntetik a szénbányászatot, nem tüzelhetünk szénnel, csak fával vagy gázzal. Na de ha majd azon a vonalon is gond lesz, honnan lesz az energiatermelésünk? Majdcsak kitalálnak valamit az illetékesek. Itt vannak már például a napelemek, a szelet is fel lehet fogni. Nemrég Ausztriában jártam, a Fertő-tó környékén rengeteg ilyen hatalmas szélkerék van. Magasságuk eléri a 30-40 métert is. Az ottaniak azt mondták, hogy akinek a telkén áll, az havonta kap az államtól 3-4000 eurót. Aztán hogy mi az igazság? Annyit tudunk biztosan, hogy „borban az igazság”, meg hogy „meghalt Mátyás, oda az igazság”. De az is lehet, hogy az igazság tényleg odaát van.

A minap utaztam Érsekújvárba. Ahhoz, hogy a déli vonatot elérjem Párkányban, otthonról autóbuszra kellett ülnöm. Már előre kikészítettem a 30 centemet apróban, méghozzá egy 10, két 5 és öt 2 centeset. Mikor megláttam a buszsofőrt, sejtettem, hogy nem úszom meg könnyen. Elvette, de dúlt-fúlt mérgében. Miért nem hozok még apróbbat. Máskor hozhatok és fizethetek akár 1 vagy 2 centesekkel is, feleltem. Olyan lett menten, mint az oroszlán. Miért mindig ővele történik ilyesmi? Vigyem oda az aprómat, ahol kaptam. Engem sem ejtettek a fejemre: – Maga nekem ne mondja meg, hogy hol használjam a pénzemet! Ment a szócsata egy darabig, nem mi tehetünk arról, hogy ilyen pénzünk van, ő morgott még magának egy kicsit, majd megnyugodott. Lehet, hogy a hőség kikészítette, aztán még én is rátettem egy lapáttal. Elnézést!

Hogy honnan jut eszembe ennyi összevisszaság? Nem tudom. Érdekel minden, ami körülöttünk történik. Jó volna még fiatalnak lenni, de ez már elúszott, elsüllyedt, mint a Hableány a Viking alatt. No, mit hagytam még ki? Sok mindent, persze hogy a kéméndi focit is. Hogy mikor lesz újra? Meddig tart még ez az állapot? Vagy örökre vége? Sok múlik a családokon, az iskolán, a vállalkozókon és persze a falu vezetőin is. És persze azon, aki ha felköti a kolompot, az zörgesse is. De… de ezt az egészet csak, csakis alázattal lehet csinálni.

Ondró Ernő, Kéménd

Vastaps Barton

Augusztus 3-án Barton falunap volt. A megnyitót Hubač Sándor polgármester tartotta, beszámolt munkájukról, valamint a további tervekről. A kultúrműsorban felléptek a helyi óvodások, Hutura Kristóf, aki népdalokat énekelt, két kétyi kislány, Varga Vivien népmesét mondott, Pákozdi Dorina szintén énekelt. A továbbiakban citerazenekar szórakoztatta a közönséget, de hallgathattunk szép régi slágereket, valamint hegedűmuzsikában is gyönyörködhettünk. Végül a helyi nyugdíjasklub énekkara lépett fel, szintén nagy sikert aratva, a közönség vastapssal jutalmazta őket. A műsort reggelig tartó táncmulatság követte.

Szűcs Mária, Bart

Szabadkai Nyári Akadémia

Augusztus 12-én a 23. Szabadkai Nyári Akadémia megnyitóján 230 vajdasági, erdélyi, felvidéki pedagógus vett részt a patinás Városházán. A jelenlévőket először De Negri Ibolya, az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke köszöntötte. Ezt követően dr. Lőrinczi Zoltán, a Kárpát-medencei magyar oktatásért felelős magyar államtitkár. Fekete Irén (a képen középen), a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke a Kárpát-medencei magyar pedagógusok szervezeteinek nevében tartott beszédében kiemelte: csakis a minőségi oktatás lehet előrelépés, haladás, korszerű irányváltás. Önálló gondolkodással bíró problémamegoldó, véleményalkotó, a közösségben a helyét megtaláló fiatalt csak az tud nevelni, aki maga is e képességek birtokában van. A gyermeki lélek tiszta lapjára a pedagógus írja fel az első jelet. Ezek a jelek pedig mindannyiunk jövőjét határozzák meg. Az idei nyári akadémián nyolc szekcióban öt napon át folyik a képzés hazai és magyarországi szakemberek vezetésével.

SzaB