Állunk rendelkezésére!

Középiskolás éveim

Itt a szünidő, ilyenkor mindig hatalmába kerít a nosztalgia. Röpít a gondolat évtizedekkel vissza, több mint ötven évvel ezelőtti középiskolás éveimbe. A nagy múltú és szakmailag elismert kassai ipari diákja voltam. Abban az időben a magyar iskolarendszer helyzete nem volt egyszerű, de az iskola vezetősége, tanárai és általuk a diákok méltón bizonyították az intézmény létjogosultságát. Ez az iskola méltóságra, emberségre, kitartásra, a feladatok becsületes elvégzésére és nem utolsósorban a magyar identitás megtartására nevelte a diákokat. A sok nagy tekintélyű tanár közül főleg Putankó Emil Tanár Úr (így, nagybetűsen) volt az, akire minden diák felnézett, és várta az óráit. Polgári nevelést tanított, amely nem kopírozta az akkori kommunista ideológia módszertanát. Ő tudta azt, amit mi, diákok akkor még nem, hogy az ideológia megcsonkítja, leszűkíti a világról alkotott valós képet, s ezzel arra kényszeríti az egyént, hogy egyszersmind önmagát is megcsonkítva illeszkedjen az adott helyzetbe. Az ilyen ideológia szüli a diktatúrát, amelynek a vezérvonala az, hogy az ember az általuk fabrikált optikán át nézze a világot, hogy belső énjében ne legyen kétely, fogadja el az általuk előírt közösségi szabályt. Az említett tanár úr órái 180 fokkal eltértek ettől a vonaltól. Saját élettapasztalatát mesterien adta át, megtanította az ifjakat az emberi tisztelet, a gáláns viselkedés és az ígéret betartására, mert aki tudatosan hazugságba menekül, az előbb-utóbb árulóvá is válik. Nála az elsősök bundások, a másodikosok gatyások, harmadikban már hölgyek és urak, a negyedikesek pedig mérnökjelölt akarnokok voltak. Órái tartalmát minden évfolyamban más-más témák képezték. Ha felsőbb osztályú témát kértek a diákok (mert az idősebbektől volt információ), azt mondta: „Önöknek az még csirkepaprikás, majd annak is eljön az ideje.” Már az első óráján kijelentette, hogy nála vagy figyel a diák, vagy alszik. Hiányozni is lehetett következmények nélkül. Ha valakit felszólított, hogy bevonja, de a társai azt felelték, hogy alszik, akkor hagyta. Nála nem volt klasszikus feleltetés. Osztályzási időszakban mindenki olyan jegyet kapott, amilyet vállalt. Ha az ő órájára más osztályból betért egy diák, be kellett mutatkoznia, megmondani, melyik osztályba jár, mi a jövetele oka, és kezet csókolni a lányoknak. Szeptember első hetében még nem volt hosszú távú órarend, naponta készítették másnapra. Már negyedikes diák voltam, amikor az órarendet készítő tanár engem bízott meg, hogy diktáljam le minden osztályban a másnapi órarendet. Putankó tanár úrnak épp egy elsőben volt órája. Ismerve elvárását, tudtam a kötelességem, felléptem a katedrára, bemutatkoztam, megmondtam a jövetelem okát, és elindultam kezet csókolni a lányoknak. Az egyik szimpatikus lánykának a kelleténél tovább tartottam a kezét, ezért a tanár úr rám szólt: „Jó lesz már, fiam, ne nyalja annyi ideig, nem fagylalt az.” Ilyen volt ő, a mindenki által nagyra becsült és szeretett TANÁR ÚR, aki a hibákra is csak viccesen figyelmeztetett.

Szabó István, Kassa

Érettségi találkozó

Június 2-án ötvenéves érettségi találkozót ünnepelt a valamikori Galántai Általános Középiskola III. C osztálya. Nem voltunk az az osztály, amelyik pontosan minden öt évben összeül, és emlékezik az együtt töltött évekről, mégis mindig tudtunk egymásról mindent. Nálunk ez szájról szájra, telefonról telefonra terjedt. Az ötven év alatt mindössze háromszor találkoztunk. Ez alkalommal a 24 diákból 17-en jöttünk össze, hárman már az örök hazából figyelték, hogy mennyire örültünk egymásnak, ketten egészségi okokból maradtak távol, ketten pedig nem tartották fontosnak, hogy megjelenjenek. Sajnos, osztályfőnökünk, Rényei Zsuzsa tanárnő is beteg lett, így otthonában látogattuk meg és emlékeztünk a szép időkre. Hálával és köszönettel tartozunk neki, hogy a három év alatt mindig a jó felé terelgetett bennünket, pedig abban az időben még ő is igencsak fiatal volt, mi voltunk az első gimis osztálya. Nem csak tanított, nevelt is bennünket. Még a találkozó előtt meglátogattuk a már elhunyt osztálytársaink sírját, virággal és mécsessel emlékeztünk rájuk. A találkozót egy Sík Sándor-verssel nyitottuk meg, majd mindenki beszámolt élete folyásáról. Most derült ki, hogy húsz évvel ezelőtt hogyan irigyeltek bennünket, akiknek már akkor unokáink voltak. Milyen előny azokkal szemben, akik csak most kezdik. Ilyen az élet, kinek korábban, kinek később, de mindenkit elhalmoz ajándékaival. Sokunkat nagyon meg is próbált, de mivel jól fel voltunk tarisznyázva, ha elestünk is, mindig fel tudtunk állni. Mikor érettségiztünk, úgy gondoltuk, egy ötvenéves ember már öreg, s aki megéri a 25 éves érettségi találkozót, az már csak bottal tud elmenni oda. Mi, akik már közeledünk életünk 70. évéhez, rájöttünk, hogy aki még tervez, és a jövőbe néz, az nem is öreg. Ahogy hallgattuk egymás élettörténetét, rájöttünk, hogy mindnyájan értékes emberek vagyunk, még akkor is, ha nem végeztünk főiskolát. Mindegyikünk fontos és nélkülözhetetlen a családjának, szeretteinek, sőt lehet, hogy utcájának, közösségének is, mert mindig tud adni egy darabot abból, amit ő is kapott. Például megvigasztalni a szomorkodót egy mosollyal, öleléssel, szeretettel könnyeket letörölni és éreztetni, hogy milyen szép is az élet. Örömteli volt ez a találkozás. A búcsúzásnál ígéretet tettünk, hogy most már gyakrabban fogunk találkozni, mert még fülünkben cseng a köszöntőbeszéd pár sora, amit a zsoltáros mond: „Mert életünk ideje 70 év, aki erősebb, annak 80 esztendő. S annak nagy része munka és fájdalom, bizony hamar elmúlik, és mi elmegyünk.” Örök igazság ez, érezzük saját sorsunkon, és ha kellő bölcsességgel elfogadjuk, akkor sem nem szomorít, sem nem nyomaszt, mert tudjuk, hogy életünk véges. Ha minden ígéret beteljesül, és ha megérjük, öt év múlva újra találkozunk.

Bugyi Mária, Nagymácséd

Tisztelt Tanár Úr!

Németh Ferdinánd, a kéméndi alapiskola nyugalmazott tanára! Szeretnénk Önnek megköszönni azt a sokoldalú törődést és fáradságot, amit oktató-nevelő munkája folyamán nemes szándékkal, megfontolt igyekezettel, a szigor és a dicséret érdem szerinti alkalmazásával az érdekünkben kifejtett. Munkája nem volt könnyű. A serdülőkor hiányosságait, rejtett és észlelhető fogyatékosságait a magatartás és a tárgyi tudás, a szellemi követelmény normáinak figyelembe vételével kellett kiküszöbölnie, ami sok fáradságot, megértést és türelmet igényelt. Most mindannyiunk nevében megköszönöm azt a szigorúságot, amely nem fegyelmet ébreszt, hanem kötelességtudatot, a tanári felkészültséget, ami a legnehezebb helyzetben sem okozott kiábrándulást: a megszégyenítéstől való tapintatot, a bizonytalanságból kiszabadító türelmet, a dacból is feloldó szeretetet. A tananyag átadásán kívül Önnek köszönhetjük a kiteljesedő, ésszerű gondoskodást, az érző, a bíráló emberré váló formálást.

Köszönjük a lehetőséget, hogy továbbtanulhattunk, magasabb szintű műveltséget szerezhettünk, esetleg nemzetgazdaságunk valamely területén dolgozhatunk, szellemi és anyagi értéket hozhatunk létre, az egyén, a csoport, avagy a társadalom javára. Köszönettel és tisztelettel tartozunk munkájáért!

Nyitrainé Verbók Ilona, a Kéméndi Kilencéves Alapiskola IX. a, b volt diákjai nevében

Baráti kézfogás

Még május végén egy délután nyugdíjas-találkozóra gyülekezett az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola étkezdéjében a pedagógusok sokasága. Ez a kedves esemény már hagyománnyá vált. Néha ősszel, néha tavasszal várják szeretettel a régi kollégákat, attól függően, mikor van rá megfelelő idő. Először az igazgatóhelyettes, Kollár Erzsébet üdvözölte a jelenlevőket, majd Novák Mónika igazgatónő. A 4. osztályosok szavaltak és énekeltek, azután apró figyelmességet nyújtottak át a vendégeknek. Igazi jó, baráti hangulatban telt az idő – az asztalokon a jelenlegi, aktív pedagógusok készítette aprósütemények, sós harapnivalók, pogácsa, kávé, tea és üdítők. Örömmel tölt el, ha jön az értesítés: gyere el, várunk! Mert jó hazajönni. Sokat jelent ez a gesztus mindnyájunk számára. Jó tartozni valakihez. Köszönjük!

A kedves együttlét megkoronázásaként a régi tanítványokból álló női énekkar (40–44 évesek) Szaló Éva zene szakos vezetésével csodálatos kéméndi népdalfeldolgozással örvendeztette meg a jelenlevőket. Akaratlanul Ady szavai jutottak eszembe: „Én iskolám, köszönöm most neked, hogy (…) volt mindig hozzám víg üzeneted…”

D. Szaló Márta, Érsekújvár

Bécsi kamarakoncerten

Június 14-én felejthetetlen zenei élményben volt részünk a bécsi Habsburg lakberendezési tárgyak múzeumának előcsarnokában rendezett Centrope-gálakoncerten, a kamarakoncert szervezője, a Nemzetközi Duna Filharmónia Kulturális Platform elnöke, a Bécsben élő Katona Ágnes meghívásának köszönhetően. Nevét Szlovákiában is ismerik, hiszen a közelmúltban két alkalommal is megörvendeztették programjukkal a somorjai zenerajongókat. Katona Ágnes több mint tíz éve szervezi fiatal zenei tehetségek fellépéseit, felkutatja és segíti őket a pályán. Visszatérve a bécsi helyszínhez, olyan kiváló zenei tehetségek szereplésének voltunk tanúi, akik fantasztikus tudásukkal varázsolták el a közönséget. A nagyszombati Miloš Biháry, a nagyabonyi születésű Bihari János magyar zeneszerző és hegedűművész leszármazottja zseniális zongorajátékával nyűgözött le. Mozart Török indulóját adta elő saját feldolgozásában, ezt követték dzsesszimprovizációi, népzenei feldolgozásai. Jelenleg a pozsonyi konzervatórium zongora szakán tanul. Ezt követően az újvidéki mezzoszoprán, Irena Weber Kodály Zoltán Székely fonójából a Rossz feleség énekelőadásával kápráztatott el. Ő Sopronban, Győrben tanult a Zeneművészeti Egyetemen, jelenleg a Bécsi Zeneművészeti Egyetem hallgatója. Amikor már az hittük, hogy a zenei élményeket nem lehet tovább fokozni, a budapesti, Bécsben élő Nicole Henter fuvolaművész és Vera Karner ausztriai klarinétos Malcolm Arnold Grand Fantasiáját, Georg Bizet Carmen-rapszódiáját szólaltatták meg, melyhez fogható zenei előadásban nem gyakran részesül az ember.

Molnár Ilona, Dunaszerdahely

Kedves Vasárnap!

A Nefelejcs Polgári Társulás – Nefelejcs ház, szociális szolgáltatást nyújtó intézmény 1995 óta működik, szolgáltatásainkat főleg szellemileg, testileg vagy halmozottan sérült gyermekek és fiatalok részére nyújtjuk. Tisztelt Urbán Klára! Kérem, engedje meg, hogy köszönetünket fejezzük ki, amiért május 16-án meglátogatta intézményünket, éppen azon a napon ünnepeltük anyák napját, és nagyon csodálatos cikket írt róla, Somogyi Tibor pedig élethűen megfotózta a Vasárnap 23. számában. A Vasárnap hetilap hozzásegített, hogy még többen megismerjék munkánkat és egyes családok sokszor nehéz életét. Engedjék meg, hogy tolmácsoljuk a szülők köszönetét is, és egyben további jó egészséget kívánjunk. Minden év februárjában köszönetünket fejezzük ki minden ajándékozónak, segítőnek a Senecko regionális lapban. Így a Vasárnap hetilapunk is bekerül ebbe az újságba 2019 februárjában az ez évi segítségéért.

PharmDr. Popálená Ildikó hivatalos képviselő és igazgató

*

A Vasárnap 23. számában megjelent vezércikk hatására említést érdemel a hetilapunk színvonalát emelő mesteri tollforgatás. Ugyanott Vrabec Mária írása adott betekintést kendőzetlenül, de választékosan a jelen valóságába. Az érthetőség kedvéért szükséges nevükön nevezni az elferdült dolgokat, akarhatunk-e mi, olvasók tartalmilag, nyelvileg többet? Ebben a formában nyújt jogos megelégedettséget a Vasárnap kiemelkedő színvonala. Köszönet érte.

Gazdag József, Jányok