Fotó: Somogyi Tibor, archívum
… és minden módon számon tartanak. Ezt Kosztolányi írta 1921-ben. Számon tarthatják, mit telefonoztam / s mikor, miért, kinek. / Aktákba irják, miről álmodoztam / s azt is, ki érti meg. / És nem sejthetem, mikor lesz elég ok / előkotorni azt a kartotékot, / mely jogom sérti meg. Ezt meg József Attila 1935-ben. Sokat idézett sorok voltak ezek a múlt század ötvenes-hatvanas-hetvenes-nyolcvanas éveiben. És most megint.
Ám most nem erről van szó. Éppen az ellenkezőjéről ennek. Hogyha bármikor bárki előhúzza ezt a kartotékot, azt lássa, a magyarság Szlovákiában jelentős tényező, nem lehet megkerülni, nem lehet kihagyni a döntéshozatalokból, nem lehet úgy tenni, mintha csak állampolgárok képeznék Szlovákia lakosságát. És ahogyan a nepszamlalas.sk honlapon is megfogalmazták, a Szlovákiában élő magyarok szempontjából most minden korábbinál fontosabb, hogy vállaljuk nemzetiségünket és anyanyelvünket. A népszámlálás eredményein múlik ugyanis kultúránk fenntartása, iskoláink jövője és jogaink biztosítása. Azokon a településeken, ahol a magyarok aránya 2021-ben eléri a 15%-ot, a hivatalok is kötelesek lesznek használni a magyar nyelvet. A kulturális támogatások pedig nagymértékben azon fognak múlni, hogy mekkora lesz a magyarok népszámláláson elért országos számaránya.
Lehet azon sírni-ríni, hogy bennünket megrövidítenek itten, holott pontosan ugyanolyan adófizetői vagyunk az országnak, mint a többségi nemzet, ám ez a sírás-rívás pontosan olyan álságos, mint a sírás-rívások általában. Mert ha megnézik a Témában Vrabec Mária írása végén a táblázatot, jól látható, hogy ha valaki megrövidít bennünket, az mi magunk vagyunk. Hiszen 1991-ben Szlovákia összlakossága 5 274 335 volt, ebből a magyar 567 296, azaz 10,76%. 2001-ben az 5 379 455-ből már csak 520 528 a magyar, 9,68%, legutóbb, 2011-ben pedig 5 397 036-ból 458 467, százalékban 8,49. Márpedig ezt nem a többségi nemzet döntötte el, hanem mi magunk vallottuk meg. Miközben az ország összlakossága nőtt, a magyarok száma látványosan csökkent, és látványosan csökken még tovább, az elmúlt években én magam is többször utaltam rá az előfizetőink számának változása kapcsán. Nálunk ugyanis nemcsak a piaci tényezők befolyásolják, hogy egy adott sajtótermék eladott példányszáma, olvasottsága csökken vagy nő, hanem az asszimiláció. Azok a telefonok, levelek jelzik ezt, amelyben már szlovákul tudatják velünk: mamička zomrela, a my už nerozumieme po maďarsky. Ilyenkor szoktam elgondolkodni, minden tiszteletem mellett az elhunyt iránt, Isten nyugosztalja, de vajon mi vezérelhette azt a mamicskát arra, hogy a saját nyelvét ne adja át a gyerekeinek. Vajon jobban élnek-e, nagyobb házuk, több autójuk, szebb ruháik vannak-e így, hogy már nem tudnak magyarul? Vagy többet, jobbakat esznek? Másra nem tudok gondolni, hiszen szlovákiai magyarként csakis pluszértékkel rendelkezik az ember, mert nemcsak magyar lapokat olvashat, hanem szlovákot is. Nemcsak magyar közösségben dolgozhat, hanem szlovákban is, nemcsak magyarul beszélő filmet ért meg, hanem szlovákot, csehet is. Ha ebből a gazdagító identitásából levetkezi a magyart, ott van, ahol a part szakad, már magyar közösségben nem dolgozhat, magyar újságokat nem olvashat, magyar filmeket nem nézhet, szellemileg, lehetőségeiben szegényedett.
Gimnazistakoromban még úgy tanultuk, vagyunk itt vagy hatszázezer-egynéhányan, közel a hétszázhoz. Az persze a szocializmus elnyomó rendszerében volt, a nyolcvanas évek elején. Akkor még, azt mondom, volt is mitől tartani. Aztán jött a szabadság, legalábbis a gondolat, a szólás, a véleménynyilvánítás szabadsága, azt gondolhatta volna az ember, hogy most majd azok is be merik vallani a nemzetiségüket, anyanyelvüket, akik addig valami miatt féltek, előjöhetnek a rejtett magyarok. Ehelyett az ellenkezője történt. Önként, dalolva dobjuk el magunktól, amit az anyatejjel szívtunk. Ha ehhez hozzászámítom azt a tragédiát, ami az elmúlt évben a járvánnyal ért bennünket, mely nem nemzetiségi alapon szedi áldozatait, attól tartok, jókora lépést teszünk megint a rezervátum felé.
Ön dönt.
*
Érdekes
„Állítólag, egybefüggő, érthető mondatokat is mondtam, de mint egy elmosódott massza, olyan volt ez a VASÁRNAP délután.”
Murányi András: A Népszabadság kivégzése – Az utolsó főszerkesztő vallomása
Akinek 2021-ben is módjában áll segíteni, hogy 2025-ben és még az után is olvashassuk a Vasárnapot, kövesse Hunčík Péter tavalyi nagyvonalú kezdeményezését, mi pedig mindenképpen megteszünk mindent, hogy méltók legyünk rá. Köszönjük. A számlaszám változatlan:
Československá obchodná banka, a.s.
Číslo bežného účtu IBAN: SK34 7500 0000 0001 2590 9023
Variabilný symbol: 999
*
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/8. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.