A világ sóvárogva várja…

A mai világot szeretjük modernnek, függetlennek, különlegesnek nevezni, mert úgy érezhetjük, ilyen nagy fejlődés, állandó és gyors változás nem történt még eddig. Talán még szerencsésnek is érezhetné magát a ma embere, hogy éppen egy ilyen világba sikerült beleszületnie, ahol annyi minden kínálkozik és válik egyre elérhetőbbé. Nem is tudjuk ilyenkor, hogy merre kapjuk fejünket, hová nézzünk hamarabb, mire vágyakozzunk, mit kérjünk ilyen hatalmas kínálat közepette. Hiszen erről szól a karácsonyi üzletpolitika: kínálni, kínálni, kínálni. Vágyat ébreszteni, ha lehet minden iránt. Minden iránt, akkor is, ha semmi szükség nincs rá. Akkor is, ha van már belőle több, sok. Mert az ember szívébe alapvetően ott van a vágyakozás, a sóvárgás.

A felnőtt ember könnyebben leplezi, a gyerek meg jobb esetben csak áhítozik, rosszabb esetben állandóan ki is mondja, amire olyan nagyon vágyik. Az Isten úgy alkotta meg az embert, hogy Őutána vágyakozzon. A Felséges, a Mindenható, a Hatalmas Isten után. Ahogyan a római levél is üzeni: „Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.” Valójában erre vágyunk mindnyájan. Hiszen minden ember szívébe ezt ültette el az Isten. Az ember vágyik az Isten jelenlétére, áldásaira, békességére. Vágyakozunk mi is – talán erre eddig így nem is gondoltunk – az Isten velünk való közösségére. Karácsonykor, ha addig minden hangulatébresztő inger (értsd: fények, hangok, illatok) gondosan működött, elérkezünk az év leginkább vágyott pillanatához. Oda, hogy valaki betöltse szívünkben az űrt, és megadja azt, amire kimondatlanul is vágytunk. Ilyenkor betölteni véljük a mi sóvárgó szívünket drága ajándékokkal, egy napra kimért kedvességgel, 24 órás békességgel. Van, akinek sikerül. De legtöbbször még ez sem jön össze igazán. Akkor pedig marad a csalódás, hogy még a karácsony sem hozta el azt, amire olyan nagyon sóvárgott a mi szívünk is.

Ha azt kérdezi most a kedves Olvasó: hogyan lehetséges akkor mégis betölteni ezt az űrt? – elmondom. Szabad ezt elkérni attól, aki adni akarja és adni tudja. Az egyedül élő, mindenható, kegyelmes Istentől. Úgy, ahogy a gyerekek is elmondják nekünk. Mi is úgy kérhetjük a bennünket szerető mennyei Édesatyánkat, hogy a golgotai keresztig értünk küzdő Jézus Krisztusért, adja meg nekünk azt a békességet, mely minden emberi értelmet meghalad. Kérhetjük, hogy megmutassa és mi meg is lássuk: mi választ el igazán tőle. Bizony, ki fog derülni, hogy a mi ellenállásunk, szeretetének elutasítása állt egyedül közénk. Ugyanebben a római levélben kicsit lejjebb ezt olvassuk: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” Rm 8,38–39. Isten részéről nincs már semmi akadály. Mi meddig állunk még ellene szeretetének? Egyedül az Ő szeretete elég arra, hogy minden vágyunk és sóvárgásunk beteljen.

Minden Olvasónak azt kívánom, hogy az idei ünnepen tudjunk a jászolban született Jézus Krisztusra úgy tekinteni, hogy Ő az Isten fia, aki megjelent, hogy áldozatával megfizesse helyettünk bűneink bocsánatát, és megszerezze a vágyva várt békességet a mi Teremtő Atyánkkal.

Ettől a prédikációtól kezdve az emberek észrevették, hogy Géborand ur minden VASÁRNAP egy sous-t ad a székesegyház előtt álló öreg koldusoknak. Hatan osztozkodtak a sous-n.

Viktor Hugo: A nyomorultak

Szöveg Tompa Veronika

A szerző református lelkipásztor

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/51-52. számában jelent meg

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacen