Módszertani szakmai napot tartottak az érsekújvári Összevont Katolikus Alapiskolában, amelyen az elfogadás, a befogadás kapott hangsúlyt. Ďurás Márk atya, Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere és Hozlár Katalin iskolaigazgató köszöntötte a mintegy 170 résztvevőt az érsekújvári, párkányi és vágsellyei térségből.
„Nagyon szeretek tanítani!” – Népszerű, mégis bensőséges inklúziós nap Érsekújvárban

Remek választásnak bizonyult az érsekújvári Összevont Katolikus Alapiskola, amelynek részét képezi a Néri Szent Fülöp Óvoda. Az iskolának 200 tanulója van, és a közösség előnye, hogy mindenki ismer mindenkit. Óvodájukat 90 gyerek látogatja. Hozlár Katalin igazgató egyúttal a regionális pedagógustámogató központ mentora is, amely az inklúziós tematikus nap szervezője.
Azon két iskola egyike vagyunk a városban, amely már most részt vesz az oktatási reformban, ha valaki valamit az inklúzió terén elérhet, akkor azok mi vagyunk, ez a mi különlegességünk. Nem hinném, hogy egyházi iskolaként kell ehhez működni, de ha az evangéliumot tekintjük, akkor számunkra elsőrendű a befogadás, egymás elfogadása
– nyilatkozta lapunknak Hozlár Katalin.
Egy percem a tiéd
Szabó Csilla pedagógus, előadó Csallóközaranyosról, az ottani alapiskolából érkezett, de egyúttal a komáromi mentorközpont mentora, magyar–dráma szakos tanár. Iskolájukban harmadik éve építgetik a reformot, a mentorközpont keretében konfliktuskezeléssel foglalkozik.
Az én alapvetésem a konfliktusok megoldásánál a következő, a megoldható konfliktus az, ami ki sem alakult. Ha meg tudom tanítani a gyerekeknek, hogyan vitatkozzanak, hogyan egyezzenek meg, hogyan jussanak konszenzusra, nem lesznek olyan éles konfliktusok
– mondta Szabó Csilla. Az inklúzió fogalmát járták körbe, az inkluzív szemléletet és az előadó drámatanárként olyan technikákat kínált, amelyek tanítási órán, de osztályfőnöki munkára egyaránt jól alkalmazhatók.
A bemutatkozó körben a pedagógusok elmondták, milyen problémákkal küzdenek, de nem csak panaszkodtak. „Nagyon szeretek tanítani!” – így kezdte bemutatkozását az egyik párkányi pedagógus, a többiek mosolyogva egyetértettek vele. Az előadás első blokkja az Út az inklúzió felé, olyan gyakorlatokból állt, amelyek betekintést engedtek az adott témakörbe. Ide tartozott az Egy percem a tiéd páros gyakorlat. A másik részben olyan technikákkal dolgoztak, amelyek az érzékenyítést, illetve a problémamegoldást segítik. Az előadáson párkányi, csúzi, zsitvabesenyői, szímői, tardoskeddi és vágsellyei alapiskolák pedagógusai, asszisztensei vettek részt.
Bemutatóórák és előadások
Silvia Kostyalova, a szülők és az iskolatanács képviselője gyakorló szülőként mutatta be az egyházi alapiskola és óvoda inkluzív modelljét. A műhelymunka több tanteremben zajlott. Szó volt a sajátos nevelési igényű gyermekekkel való közös munkáról, a hatékony kommunikációról és az élethosszig tartó tanulásról, a gyermekek és a tanárok szociális készségeinek fejlesztéséről. Bemutatóórákon vehettek részt a pedagógusok, az egyiken Bresťák Ildikó, a Pázmány Péter Gimnázium spanyol–angol szakos tanára mentorként készített feljegyzéseket az órát követő beszélgetéshez. Teret nyitottak a matematika- és angoloktatásnak, ahol hangsúlyt kapott az asszisztens jelenléte, a vele való szorosabb együttműködés. Külön előadásban foglalkoztak a kiégés veszélyeivel. A katolikus iskola közössége remek vendéglátónak bizonyult, segítségükre voltak az érsekújvári Szállodai Szolgáltató és Kereskedelmi Iskola diákjai.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.