Kultúra

Visszatért az élet a Louvre-ba

Párizs | Több mint 10 százalékkal, 8,1 millióra emelkedett a látogatók száma tavaly a párizsi Louvre-ban, amely 2016-ban erősen megszenvedte a turizmusnak a 2015-ös terrortámadások okozta csökkenését.
MTI

2018. január 8. 19:00

- SITA/AP-felvétel

Tavalyelőtt 13 százalékkal 7,4 millióra esett vissza a látogatók száma a Louvre-ban a Párizsba érkező turisták számának csökkenése miatt. A világ leglátogatottabb múzeuma ráadásul 2016 júniusában négy napig kénytelen volt zárva tartani árvízveszély miatt. 

A Louvre hétfői közleménye szerint a 2017-es évet a külföldi turisták visszatérése jellemezte, az 5,6 millió külföldi a látogatók 70 százalékát tette ki. A legtöbb, 1,2 millió külföldi az Egyesült Államokból érkezett, ami 25 százalékos növekedést jelent, a kínaiak száma 9 százalékkal 700 ezerre nőtt. 

Az igazgatóság a sikert részben a Vermeer-kiállításnak tulajdonítja, amely 325 ezer látogatót vonzott.

A párizsi turizmus tavalyi alakulásáról még nincs hivatalos adat, becslések szerint 10-12 százalékkal nőhetett a külföldiek száma 2017-ben.

Önnek ajánljuk
Frissítve

Percről percre: országszerte tüntetnek a Kuciak-gyilkosság évfordulóján

Kiska: Az Alkotmánybíróság az ország legfontosabb és legbefolyásosabb intézménye

A hasznos mikroorganizmusok szerepe egészségünk megőrzésében

Egy apa harca az igazságért

Galántán elmarad
 az U13-as teremtorna

Frissítve

A NAKA Alsóhatáron - gyilkosság gyanúja miatt őrizetben a polgármester

Legfrissebb galériák
Olvasta már?