Sidó Zoltán halálára

„Hirtelen szakadt ránk a megváltoztathatatlan: nincs többé. Sejthető volt, hogy ereje fogytán van. Legutolsó, pár mondatos telefonbeszélgetésünk éreztette, hogy a mindig szilárdan erős és kemény ember a betegség fogságában egyre jobban gyengül. Mégis bíztattuk magunkat: velünk lesz ő még sokáig” – írta megrendülve Keszegh Margit. Sok száz volt tanítványa azonosul búcsúsoraival. Ha proféta nem is – sosem akart az lenni –, de megbecsült személyiség volt szülővárosában és a lakhelyén. Kiváló pedagógus volt, akinek a tudását, emberségét, példamutató magatartását minden tanítványa évtizedek múltán is megsüvegeli. Szabad idejét is a szlovákiai magyarság szellemi gyarapodásának szentelte. Szívós és céltudatos munkásságának eredményeként országosan is fogalommá vált a Csemadok érsekújvári városi és járási szervezete. Erre figyelt fel Miroslav Válek egykori kulturális miniszter, aki a szlovákiai magyarság kulturális szervezetének elnökévé emelte ki őt. Élete ezután annyiban változott meg, hogy még többet dolgozott és utazott, mert felelősségteljes tisztségében igyekezett valóra váltani egyik életcélját, éspedig azt, hogy a Csemadok valóban „jól szervezett szervezet” legyen. Reményik Sándor kisebbségi és morális értékrendjét tudatosan követve (S azt mentsd / azt a talpalatnyi helyet, Szikrát a tűzből, cseppet a folyóból, /A töredéket eltört mondatodból, / Minden megmaradt árva keveset: / Ahogy lehet...) munkálkodott fáradtságot és megalkuvást nem ismerve. Boldog családi hátterének is köszönhetően tudott talpon maradni, éjt nappallá téve dolgozni, hosszú órákon át gyorsvonatokon zakatolni. Hálózsákja is volt a kulturális szövetség székházában, amelyben néhány órát aludt, ha elfoglaltsága miatt nem utazhatott haza. Emberpróbáló időben sem roppant meg a gerince és a jelleme. Ezekben a fájdalmas órákban, napokban némi enyhet adó olvasmányt nyújtanak mindazoknak a bejegyzései, akik kivétel nélkül a szlovákiai magyar közélet szolgálójaként, egyszersmind kimagasló személyiségeként emlékeznek meg róla. Amikor igaztalanul bántották, s amikor rátört a gyógyíthatatlan kór, az ecset és a vászon társaságában keresett és talált harmóniát. Derűjét, közéleti érdeklődését mindhalálig megőrizte. Oly fájdalmas mindezt múlt időben írni. Ezért inkább úgy búcsúzunk, drága Zoltán, hogy eltávoztál ugyan, de mégis itt élsz köztünk. Ezrek szívében és emlékezetében.Szilvássy József