RÖVIDEN

Nota bene-jubileum: aludjon a főtéren!
Pozsony. Négyéves a Nota bene, a hajléktalanok magazinja. Az újság kiadója, az Ár Ellen nevű polgári szervezet ebből az alkalomból mától péntek estig tartó rendezvénysorozatot szervez a fővárosi központjában, a Szlovák nemzeti felkelés terén.

Nota bene-jubileum: aludjon a főtéren!

Pozsony. Négyéves a Nota bene, a hajléktalanok magazinja. Az újság kiadója, az Ár Ellen nevű polgári szervezet ebből az alkalomból mától péntek estig tartó rendezvénysorozatot szervez a fővárosi központjában, a Szlovák nemzeti felkelés terén. „Elsődleges célunk, hogy felhívjuk az emberek figyelmét a hajléktalanok problémáira. Pénteken éjszaka a téren lévő szobor talapzatánál fogunk aludni. Mindenki csatlakozhat” – magyarázta érdeklődésünkre Sandra Tordová, a szervezet elnöke. A Nota bene magazint már Szlovákia kilenc városában árusítják a hajléktalanok. Havonta közel 30 ezer példányt sikerül eladni. (dem)

Túlterhelés miatt akadozott az internet

Pozsony. Túlterheltség miatt tegnap a szokásosnál lassabban működött az ST DSL-hálózata. „A széles sávú internet így sokkal lassúbb volt” – tájékozatta lapunkat Radoslav Bielka. Az ST szóvivője a hibát azzal magyarázza, hogy nagyon sokan ugyanabban az időben csatlakoznak az internetre, így a letöltési sebesség csökken. Ugyanakkor a fejlesztéseknek köszönhetően a jövő hét elejétől ismét a megszokott sebességen lehet szörfölni – ígéri a szóvivő. (szl)

Két év múlva a schengeni térségben

Pozsony. Szlovákia – a szomszédos államokhoz hasonlóan – már 2007-ben csatlakozhat a schengeni térséghez – véli Vladimír Palko, a belügyi tárca vezetője. „Okom van az optimizmusra” – nyilatkozta a kormányülés után, amelyen a csatlakozáshoz szükséges reformokat értékelték a miniszterek. A kabinet szerint Pozsony idejében teljesíti a schengeni bővítési terv határidejét. (TASR)

Csökken a motorbenzin ára

Pozsony. Mától olcsóbban kínálja a benzint a Slovnaft. Az 50 fillértől 1 koronáig terjedő árcsökkentés hátterében a benzin világpiaci árának mérséklődése áll. A gázolaj rekordnagyságú ára azonban a kereslet növekedésével sem változik. Az ősz folyamán a Slovnaft már másodszor csökkenti árait. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?